Pfizer-vezér: valószínűleg évente kell majd ismétlő oltásokat beadatni

Nagy Donát 2021-12-02 14:31:09
Rengeteg álhírt terjesztenek a vállalatról és a vezetőjéről, aminek a vírusban elhunytak és családtagjaik isszák meg a levét.

A Pfizer amerikai gyógyszeripari vállalat vezérigazgatója szerint a belátható jövőben valószínűleg évente szükség lesz a koronavírus elleni oltások ismétlő dózisainak beadatására, mert várhatóan így lehet majd nagyon magas szintű immunvédelmet fenntartani, írja az MTI.

Albert Bourla a BBC brit közszolgálati televíziónak adott, csütörtökön műsorra tűzött interjúban érzelmektől fűtött hangon beszélt arról is, hogy az oltásokat övező ál- és rémhírek terjesztői őt és családját sem kímélik. Elmondta: az egyik elterjedt, sokak által ma is tényként kezelt rémhír szerint az ő felesége belehalt a koronavírus elleni oltásba, és őt emiatt - illetve egy másik rémhírváltozat szerint csalás gyanújával - őrizetbe vette az amerikai Szövetségi Nyomozóiroda (FBI).

Mindebből természetesen egy szó sem igaz, "feleségem nagyszerűen érzi magát" - tette hozzá.

Elmondta: azon, hogy őt az FBI őrizetbe vette volna, még csak nevetett, de a felesége haláláról terjesztett rémhíren - amelyhez felesége fotóját is mellékelték a rémhír terjesztői - már nagyon felbosszantotta magát, és aggódni kezdett családja biztonsága miatt is.

A Pfizer vezérigazgatója kijelentette ugyanakkor: amit ő és családja e rémhírek miatt átél, semmiség azokhoz az emberéletekhez képet, amelyek a rémhíreket kitaláló emberek által terjesztett ostobaságok miatt vesznek oda. "Azok ugyanis, akik tényleg elhiszik, hogy feleségem belehalt az oltásba, azt mondják, hogy én ebből nem kérek" - fogalmazott Albert Bourla.

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Arra a kérdésre, hogy milyen érvvel szállna szembe az oltásellenesek által terjesztett sztorikkal, Bourla kijelentette: sokan egyszerűen csak félnek az oltástól, és nekik üzeni, hogy a szeretet az egyetlen olyan emberi érzelem, amely erősebb a félelemnél. Az oltás beadatásáról vagy elutasításáról hozott döntésükkel az emberek nemcsak a saját egészségüket befolyásolják, hanem másokét is, mindenekelőtt azokét, akiket a legjobban szeretnek - mondta a Pfizer vezetője a csütörtöki BBC-interjúban. "Vegyék a bátorságot saját félelmeik leküzdésére" - tette hozzá.

Arra a felvetésre, hogy a Pfizer az idén várhatóan 35 milliárd dollár forgalmat ér el, és többen úgy vélekednek, hogy a cég morálisan megkérdőjelezhető módon hasznot húz a világjárványból, Bourla kijelentette: az oltások milliók életét mentették meg és több ezermilliárd dollár veszteségtől kímélték meg a világgazdaságot.

Arra a kérdésre, hogy szükség lehet-e a harmadik oltási dózisok után negyedik, esetleg ötödik vakcinaadag beadatására is, Bourla azt mondta: az eddigi tapasztalatok alapján arra tippel, hogy évente lesz szükség a koronavírus elleni emlékeztető oltásra, annak érdekében, hogy "nagyon robusztus, nagyon-nagyon magas szintű védelmet" lehessen fenntartani.

A brit kormány csütörtökön bejelentette, hogy a következő két évre újabb 114 millió adag Pfizer- és Moderna-oltást kötött le. Nagy-Britannia a Pfizer/BioNTech-vakcinából 54 millió, a Moderna oltóanyagából 60 millió dózist rendelt 2022-re és 2023-ra.

A brit egészségügyi minisztérium tájékoztatása szerint az ügylet olyan vakcinákra is kiterjed, amelyeket szükség esetén a gyártók hozzáigazítanak a legutóbb feltűnt, a korábbi változatokhoz képest jelentős mutációkat tartalmazó omikron koronavírus-variánshoz.

A brit gyógyszerfelügyelet (MHRA) ugyancsak csütörtökön bejelentette, hogy engedélyezte a Xevudy (sotrovimab) nevű vírusellenes gyógyszer nagy-britanniai alkalmazását. A tájékoztatás szerint a GlaxoSmithKline (GSK) gyógyszergyár által kifejlesztett szer a klinikai próbák eredményei alapján 79 százalékos hatékonysággal akadályozza meg a kórházi kezelést igénylő súlyos megbetegedést, illetve a Covid-19 betegség okozta halálozást a magas kockázati kategóriába tartozó koronavírus-fertőzött felnőttek körében.

Albert Bourla a csütörtöki BBC-interjúban elmondta: a Pfizer már kidolgozott frissített vakcinákat az omikronhoz hasonlóan szintén Dél-Afrikában feltűnt béta, valamint az először Indiában azonosított, mára világszerte dominánssá vált delta variáns ellen, de ezekre nem volt szükség, mert e változatok ellen az eredeti vakcinák is hatékonyak.

A Pfizer mindazonáltal már dolgozik az omikron variánshoz igazított vakcinán is, amely száz napon belül elkészülhet.

Abert Bourla elmondta: a Pfizer az idén hárommilliárd, jövőre négymilliárd adag vakcinát gyárt. Hozzátette: jövőre már minden ország annyi oltási adaghoz juthat hozzá, amennyire szüksége lesz.

Szólj hozzá!

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.

Pedofil fotós is dolgozott a Little Miss Hungary gyermekszépségversenyen

A gyerekszépségverseny szervezője csalás miatt áll bíróság elé.

A szakember szerint nem indokolt a szúnyoggyérítés Győrben

Hiába jelentek meg a szúnyogok, az élő vizeinkben még nem kezdtek el növekedni a lárvák

Kalapáccsal verte fejbe kutyáját az ittas sárvári férfi

Az állatnak különös szenvedést okozott, és alkalmas volt arra is, hogy a pusztulását okozza.

Megérkezett a balkonszezon

Itt a tavasz, a jó idő, a melegedő időjárás, ideje feldíszíteni az erkélyt. A cikkel ehhez a feladathoz szeretnénk hasznos tippeket adni. Összeszedtük a legfontosabb teendőket, valamint minden hasznos tudnivalót, és eláruljuk, hogy melyek a nélkülözhetetlen szerszámok. 

Havazott az Írott-kőn

Nyárból a télbe.

Megállapodtak a bérekről az Audiban

650 ezer forintos egyszeri kifizetésben is megegyeztek a gyár és a szakszervezet képviselői.

Nagy mennyiségű csapadék várható kedden

A északnyugatira forduló szelet a front mentén erős, viharos széllökések kísérik.

Újabb induló jelentkezett be a szombathelyi polgármesteri székért

Mind a 12 városi körzetben lesz indulója a Konzervatívok Egy Jobb Városért Egyesületnek. Balassa Péter a polgármesterjelöltjük.

Győr-Moson-Sopron és Vas megyében is heves zivatarokra figyelmeztet a meteorológiai szolgálat

Az előrejelzés szerint hétfőn késő délutántól előbb az északnyugati, majd az esti, késő esti órákban az északi megyékben is kialakulhatnak helyenként zivatarok.

Tévében a Falco Honvéd elleni rájátszás meccse

A keddi összecsapást az M4 Sport sugározza.

LMP: ne védje tovább a kormány a szennyező akkugyárakat

Nemrég újabb baleset történt a komáromi akkumulátorgyárban, nyolc ember került mérgezéssel kórházba.

Szombathelyen folytatja turnéját az Elefánt

A jelenleg is új lemezén dolgozó, szombathelyi kötődésű Elefánt zenekar megnyitotta a szezont, április 20-án a Végállomás Klubban folytatják újabb vidéki körútjukat.

Dézsi Csaba András felesége: „El a kezekkel a családunktól, Borkai!”

„Nem élek bántalmazó kapcsolatban!” – írta a polgármester felesége.

Fokozott ellenőrzést tart csütörtökön a Szombathelyi Rendőrkapitányság

A jogsértő cselekmények elkövetését szeretnék megakadályozni.