742 ezren kaptak oltást az akcióhéten

Fehér Buda 2021-11-28 10:39:00
Eddig pénteken oltakoztak a legtöbben.

Hétfőtől szombat estig már 742 ezren vették fel a koronavírus elleni védőoltást az oltási akcióhéten - közölte a koronavirus.gov.hu vasárnap. A kormányzati honlapon kiemelték: az oltópontok vasárnap is nyitva vannak, egészen 19 óráig várják, akár előzetes időpontfoglalás nélkül, az embereket.

A közlemény szerint az oltási akcióhéten a megjelentek 82 százaléka, 609 ezer ember már a megerősítő harmadik oltásért érkezett az oltópontokra. Továbbá 91 ezer eddig oltatlan ember is úgy döntött, hogy felveszi az első oltását - emelték ki. A legtöbb oltást eddig pénteken adták be, aznap 139 520 ember kapta meg védőoltását - tették hozzá.

Mint írták: az oltási akcióhéten beoltottakkal együtt mostanra 6 115 235-re emelkedett a beoltottak száma, közülük 5 836 668-an már a második, 2 443 456-an pedig már a megerősítő harmadik oltást is felvették. "A megerősítő oltás mindenkinek javasolt, akinél több mint 4 hónap telt el az előző oltása óta" - hívták fel a figyelmet, kiemelve: a harmadik oltás felvételével ismét 80-90 százalékra emelhető a védettségi szint.

Kitértek arra is, hogy az oltási akció második hete hétfő reggel 7 órakor kezdődik és december 5. vasárnap 19 óráig tart. Az oltópontok száma várhatóan tovább bővül, elérhetőségük a koronavirus.gov.hu honlapon található 

 

Szólj hozzá!

Az idén sem fizet osztalékot a Rába

Győri ingatlanok érétkesítéséről is döntött a cég.

Azzal fenyegette a sárvári gyámügyest a nő, hogy megöli

„Na te büdös k***a, ha te ezt megtetted, akkor nem fogok veled szépen beszélni!”

Tizenkét gyanúsítottja van már annak az ügynek, amiben letartóztatták a volt győri rendőrkapitányt

A volt kapitányon kívül egy másik gyanúsítottat is fogva tartanak, aki szintén fontos és magas rangú, nyugalmazott rendőr.

Szúnyogok: Győrben kiterjedt biológiai gyérítés egyelőre nem szükséges

A Győr-Szol Zrt. már megtette az előkészületeket a szúnyoggyérítési munkálatok megkezdéséhez.

Legyen egy szuper okosóra a legújabb kiegészítőd

Gondoltál már arra, hogy beszerezz egy páratlan okosórát? Ha eddig halogattad a döntést, akkor ezt most tekintsd egy jelnek és üdvözölj a gyűjteményedben egy efféle újdonságot. Nemcsak dekoratív kiegészítő, hanem számtalan előnnyel is bír.

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

A performance marketing jelentősége a vállalkozások életében

Minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, hogy folyamatosan, méghozzá profitábilisan termeljen új ügyfeleket, vásárlókat. A performance marketing elengedhetetlen a sikerhez, egy laikus számára azonban rengeteg nehézséget okozhat a fizetett hirdetések nyereséges menedzselése, éppen ezért sok esetben a legjobb döntés szakértőket segítségül hívni.

Ütötte, rúgta ismerősét egy körmendi férfi

Még a mobilját is földhöz vágta.

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.