Kétszer is panaszt tett a Szombathelyi Médiaközpont sikkasztási ügyében kihallgatott gyanúsított, de az ügyészség mindkétszer elutasította azt

ugytudjuk.hu 2021-10-12 07:53:00
Sikkasztás és magánokirat hamisítás miatt nyomoz a hatóság.

2020. februárjában rendelték el a nyomozást a Szombathelyi Médiaközpont ügyében, a hivatalos értesítés szerint visszaélés-gyanús banki tranzakció miatt.

A hírek akkor arról szóltak, hogy Halmágyi Miklós a cég akkori ügyvezetője egy kegyeleti szolgáltatást és két alkalommal magánúton igénybe vett szállást fizetett ki a Médiaközpont bankkártyájával. Az ügyvezető szerint a kegyeleti szolgáltatás fizetésénél pár napra rá vette észre, hogy hibázott és a sajtátja helyett a céges kártyát használta, ezután pedig visszafizette az összeget.

Hogy hol tart most az ügy, azt a Vas Megyei Főügyészségtől kérdeztük meg. Az ügyészség válaszában azt írta, hogy az ügy továbbra is nyomozati szakaszban van, azt a Zala Megyei rendőrség végzi.

Az ügyészség arról is tájékoztatott, hogy a vádlott két ízben is panaszt nyújtott be:

Az ügyben a gyanúsított jelentett be panaszt a nyomozó hatóság azon intézkedésével szemben, amellyel őt 2021 márciusában 1 rendbeli kisebb értékre, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntette és 1 rendbeli folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt gyanúsítottként hallgatta ki.

Szintén a gyanúsított jelentett be panaszt a nyomozó hatóság azon intézkedésével szemben, amellyel őt 2021 augusztusában 1 rendbeli kisebb kárt okozó, folytatólagosan elkövetett csalás bűntette és 1 rendbeli folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt gyanúsítottként folytatólagosan kihallgatta.

A járási ügyészség a panaszokat megalapozatlannak tartotta, ezért azokat elutasította.

Szólj hozzá!

Közös listát állít Budapesten és az EP-választáson a DK, az MSZP és a Párbeszéd

A közös EP-lista vezetője Dobrev Klára lesz, a lista első négy helyét a DK kapta.

Az önkormányzat bevonásával fog bármi is történni a szombathelyi Nagyszállóval

A parkoló kérdésben is minden segítséget meg fog adni a városvezetés.

Nyakkitekeréssel fenyegette a kalauzt a szombathelyi vonaton egy férfi

Annak ellenére szállított kerékpárt, hogy azon a járaton a kerékpár szállítása tilos volt.

2027-től új villanyvonatok járnak Szombathely és Budapest között

Az óránkénti 160 kilométeres sebességre képes ötrészes járművek hossza 106,2 méter, az ülőhelyek száma a nyári és téli üléselrendezéstől függően rugalmasan változtatható.

Zöld Bajnok díjat nyert Szombathely

Szombathely minden várakozást felülmúlt.

Győrszentivánon két rákkeltő anyag tekintetében veszélyeztetettség áll fenn

Elkészült a civil légszennyezettség-mérés szakmai értékelése.

Homlok ne hazudj! Erzsi takarodj!

Felirat jelent meg a Haladás Sportkomplexum oldalán.

Magyar Péter: Nem úszhatja meg a maffiaállam feje, Orbán Viktor

Több ezer fő vett részt Magyar Péter budapesti tüntetésén.

Átépítik a szombathelyi Sportliget rendre víz alá kerülő sétányát

A tervezésnél a dozmati víztározó kapacitásában bíztak.

Dézsi: Borkai egy tátongó seb Győr lelkén és testén

Mesterséges intelligenciával szerkesztett videók léteznek csak Dézsi szerint, olyan nem, amivel zsarolni lehetne.

A szombathelyi börtönbe akart drogot csempészni a győri férfi

Mobiltelefonok és adathordozók is voltak a csomagban.

„Magukat kihuzatták” – közzétette a hangfelvételt Magyar Péter

Varga Judit volt igazságügyi miniszter beszél a felvételen arról, hogy fideszes politikusok kihúzatták a nevüket a Völner-Schadl-ügy irataiból.

Zebrán gázolt a szentgotthárdi nő

A balesetben a sértett nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.