Mindenkit beazonosítottak a szombati Körmend-Falco meccsen balhézók közül

Bazsó Bálint 2021-10-10 10:12:00
Nem volt kiemelt biztosítású a mérkőzés, ezért nem volt rendőr a csarnokban. Ez a jövőben változhat.

Ahogyan arról szombaton beszámoltunk, a Körmend-Falco mérkőzés utolsó negyedében, mindössze 44 másodperccel a vége előtt tört ki a lelátói balhé és esett egymásnak a két szurkolótábor.

"Szerencsére nem sérült meg senki, de mindenkit beazonosítottunk és beazonosítunk" 

- mondta érdeklődésünkre Horváth Árpád, a mérkőzést biztosító Metropolis ügyvezető igazgatója.

Fotó: Így verekedtek össze a szurkolók a Körmend-Falco meccsen

Izzott a levegő a szombati Falco-Körmend mérkőzésen. Ahogy arról beszámoltunk, 86-78-ra győzött a szombathelyi csapat, az első negyedben pedig úgy elhúztak az őket vendégül látó körmendiektől, hogy Antonisz Konsztantinidesz vezetőedző durván kiosztotta a játékosait. Nem mindennapi kirohanást rögzített az M4 Sport a Falco és a Körmend NB I-es kosárlabda-mérkőzésen.

Hozzátette: az elkövetőket ki fogják tiltani a csarnokból.

Mint mondta: a rendbontókat sikerült rövid úton eltávolítani a csarnokból, és szerencsére anyagi kár sem keletkezett.

Kérdésünkre hozzátette: normál minősítésű volt a mérkőzés, így rendőr alapesetben nem tartózkodhatott a csarnokban, ezért előbb a központi ügyeletre kellett telefonálni, csak ezt követően léphettek be intézkedeni a hatóság emberei. 

"Ez körülbelül 4-5 percet vett igénybe"

- mondta hozzátéve, hogy ezt követően a 4-5 rendbontó azonnal ki lett emelve.

Arról, hogy mely mérközés kap kiemelt besorolást természetesen nem a rendezvényt biztosító cég, hanem a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége (MKOSZ) és a rendőrség közösen döntik el.

 

Kerestük a rendőrséget is, ahonnan egyelőre csupán annyi tájékoztatást tudtak adni, hogy vizsgálják a történteket.

Szólj hozzá!

Közös listát állít Budapesten és az EP-választáson a DK, az MSZP és a Párbeszéd

A közös EP-lista vezetője Dobrev Klára lesz, a lista első négy helyét a DK kapta.

Az önkormányzat bevonásával fog bármi is történni a szombathelyi Nagyszállóval

A parkoló kérdésben is minden segítséget meg fog adni a városvezetés.

Nyakkitekeréssel fenyegette a kalauzt a szombathelyi vonaton egy férfi

Annak ellenére szállított kerékpárt, hogy azon a járaton a kerékpár szállítása tilos volt.

2027-től új villanyvonatok járnak Szombathely és Budapest között

Az óránkénti 160 kilométeres sebességre képes ötrészes járművek hossza 106,2 méter, az ülőhelyek száma a nyári és téli üléselrendezéstől függően rugalmasan változtatható.

Zöld Bajnok díjat nyert Szombathely

Szombathely minden várakozást felülmúlt.

Győrszentivánon két rákkeltő anyag tekintetében veszélyeztetettség áll fenn

Elkészült a civil légszennyezettség-mérés szakmai értékelése.

Homlok ne hazudj! Erzsi takarodj!

Felirat jelent meg a Haladás Sportkomplexum oldalán.

Magyar Péter: Nem úszhatja meg a maffiaállam feje, Orbán Viktor

Több ezer fő vett részt Magyar Péter budapesti tüntetésén.

Átépítik a szombathelyi Sportliget rendre víz alá kerülő sétányát

A tervezésnél a dozmati víztározó kapacitásában bíztak.

Dézsi: Borkai egy tátongó seb Győr lelkén és testén

Mesterséges intelligenciával szerkesztett videók léteznek csak Dézsi szerint, olyan nem, amivel zsarolni lehetne.

A szombathelyi börtönbe akart drogot csempészni a győri férfi

Mobiltelefonok és adathordozók is voltak a csomagban.

„Magukat kihuzatták” – közzétette a hangfelvételt Magyar Péter

Varga Judit volt igazságügyi miniszter beszél a felvételen arról, hogy fideszes politikusok kihúzatták a nevüket a Völner-Schadl-ügy irataiból.

Zebrán gázolt a szentgotthárdi nő

A balesetben a sértett nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.