Újabb bezárt vágóhíd: gyerekeknek is jutott a kukacos, romlott és silány húsokból

Bazsó Bálint 2021-09-23 11:01:00
Nem sokat teketóriázott a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal: azonnal bezáratták a vágóhídat.

A Nébih ellenőrei 2021 szeptemberében a Közbeszerzési Hatóság (KH) munkatársaival együttműködve végeztek ellenőrzést egy Hajdú-Bihar megyei sertésvágóhídon. A Nébih szakemberei az egységben tapasztalt gyomorforgató körülmények miatt azonnali hatállyal felfüggesztették annak működését, egyúttal 15 tonna élelmiszer forgalmi korlátozását rendelték el. Az eljárás és a bírság kiszabása folyamatban van - áll a hatóság csütörtöki közleményében.

Egy észak-magyarországi ajánlatkérő a közbeszerzési eljárás eredményeként létrejött szerződés teljesítésével összefüggésben – a törvényben foglalt kötelezettségének eleget téve - súlyos szerződésszegést jelentett a Közbeszerzési Hatóság felé a nyertes ajánlattevővel szemben.

A nyertes ajánlattevő ugyanis olyan kifogásolt minőségű húskészítményeket (virsli, felvágott egyéb késztermékek) szállított óvodák, iskolák, közintézmények részére, amelyek nemcsak silány minőségűek voltak, de romlottak és több eseteben már kukacosak is.

Mindezek miatt az ajánlatkérő a szerződést felmondta. Ezt követően a Közbeszerzési Hatóság átfogó ellenőrzési eljárást indított, tekintettel arra, hogy a nyertes ajánlattevő a gyártó beszállítóval közösen ugyanezen eljárás eredményeként a korábbi bejelentésben nem érintett marhahús készítményt is szállított számos közintézménybe. 

A Közbeszerzési Hatóság a közbeszerzési eljárással, valamint annak teljesítésével összefüggő dokumentumok bekérésén felül egy a helyszínen történő vizsgálat lefolytatását is kezdeményezte. Ezt a Nébih ellenőreivel együttműködve, azonos időpontban, közösen végezte, a nyertes ajánlattevő, valamint a gyártó beszállító telephelyén. 

Elképesztő körülmények

A Nébih és a Közbeszerzési Hatóság munkatársai már az udvari részen is szabálytalansággal találkoztak, ahol például rovarral szennyezett fagyasztott terméket találtak. A vágóhíd szennyes övezetében nem biztosították a higiénikus kézmosás feltételeit (kézmosószer, papírtörlő, kuka), a kézmosók némelyike csepegett, illetve egyáltalán nem működött, a padozaton pangott a véres szennyvíz. Az eszközfertőtlenítő nem működött, az itt található gépek és berendezések, az oldalfal, a padozat, de még a mennyezet is szennyezett volt.

A vágóhíd tiszta övezetében található számos kézmosónál szintén nem biztosították a higiénikus kézmosás feltételeit, több kézmosónak hiányos volt a bekötése a közműhálózatba, így a szennyvíz a padozatra folyt. Az eszközfertőtlenítők nem működtek. A gépek és berendezések (valamint a rámpák, trepnik, dobogók) több helyiségben is erősen koszosak, rozsdásak voltak, a hűtőbatériák borítását több helyen rozsda és páralecsapódás fedte. Az övezetben a padozat, az oldalfal és a mennyezet szintén szennyezett, több helyen penészes, sérült volt. A látottakat tetézte, hogy az egységben a szakemberek nagy mennyiségű rovartetemet találtak. 

Fotó: Fotó: Nébih

Fentieken túlmenően – a nyomonkövetés körében feltárt hiányosságok miatt – a Nébih mintegy 15 tonna termék forgalomból való kivonását és forgalomba hozatalának tilalmát, valamint hatósági zár alá vételét, továbbá a termékek forgalomból történő visszahívását rendelte el. A Nébih az egység tevékenységét a fent részletezett hiányosságok miatt azonnali hatállyal felfüggesztette.

Fotó: Fotó: Nébih

A vállalkozás együttműködik a hatósággal az élelmiszer-biztonsági és -higiéniai jogsértések mielőbbi megszüntetése érdekében. Az eljárás és a bírság megállapítása folyamatban van. A vállalkozások adatai elérhetőek a jogsértés listán (https://portal.nebih.gov.hu/jogsertesek).

A Közbeszerzési Hatóság az ellenőrzés során jegyzőkönyvet vett fel, fényképfelvételeket készített, ezek eredményeként a vizsgálat további folytatása mellett kilátásba helyezte az egyéb hatóságok megkeresését is.

Szólj hozzá!

Az idén sem fizet osztalékot a Rába

Győri ingatlanok érétkesítéséről is döntött a cég.

Azzal fenyegette a sárvári gyámügyest a nő, hogy megöli

„Na te büdös k***a, ha te ezt megtetted, akkor nem fogok veled szépen beszélni!”

Tizenkét gyanúsítottja van már annak az ügynek, amiben letartóztatták a volt győri rendőrkapitányt

A volt kapitányon kívül egy másik gyanúsítottat is fogva tartanak, aki szintén fontos és magas rangú, nyugalmazott rendőr.

Szúnyogok: Győrben kiterjedt biológiai gyérítés egyelőre nem szükséges

A Győr-Szol Zrt. már megtette az előkészületeket a szúnyoggyérítési munkálatok megkezdéséhez.

Legyen egy szuper okosóra a legújabb kiegészítőd

Gondoltál már arra, hogy beszerezz egy páratlan okosórát? Ha eddig halogattad a döntést, akkor ezt most tekintsd egy jelnek és üdvözölj a gyűjteményedben egy efféle újdonságot. Nemcsak dekoratív kiegészítő, hanem számtalan előnnyel is bír.

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

A performance marketing jelentősége a vállalkozások életében

Minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, hogy folyamatosan, méghozzá profitábilisan termeljen új ügyfeleket, vásárlókat. A performance marketing elengedhetetlen a sikerhez, egy laikus számára azonban rengeteg nehézséget okozhat a fizetett hirdetések nyereséges menedzselése, éppen ezért sok esetben a legjobb döntés szakértőket segítségül hívni.

Ütötte, rúgta ismerősét egy körmendi férfi

Még a mobilját is földhöz vágta.

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.