Nyögvenyelősen indul az ellenzéki előválasztás, lehalt a rendszer

Pintér Bence 2021-09-18 10:12:00
Már a pénteki teszt során összeomlott az ellenzéki előválasztás informatikai rendszere, mégis elkezdődött a szavazás szombat reggel, de a rendszer ismét leállt. Egyelőre a rendszer újraindulására várnak.

Elindult szombaton az ellenzéki előválasztás, de az élesben még soha nem használt informatikai rendszer már a péntek éjjeli tesztelés során bemondta az unalmast. Szombat reggel sikerült elindítani, nyolckor elkezdődött a szavazás, és lassan ugyan, de működött a rendszer kilencig, amikot ismét leállt.

Úgy értesültünk, hogy bár Győrben és Szombathelyen is nagy az érdeklődés, és sokan állnak sorban, egyelőre kevesen tudtak szavazni, a rendszer leállása óta inkább elküldik az érkezőket. Az előválasztás győri lebonyolítói elérték a központi szervezőket, ahonnan azt a választ kapták, hogy szombat tizenegy-tizenkét órára állhat helyre a rendszer.

Fekete-Győr András Momentum-elnök videós bejelentkezése szerint olyan sokan akartak szavazni reggel, hogy a rendszer túlterheléses támadásnak érzékelte az aktivitást.

A szavazósátrak a leállás miatt ma tovább lesznek nyitva. 

Korábban az előválasztásra buzdítva a szombathelyi egyes körzet jelöltjei, Ungár Péter, Czeglédy Csaba és Koczka Tibor már beszéltek arról, hogy először próbálják majd ki élesben az előválasztás rendszereit, és ezért, illetve azért, mert mindenki az első napokban akar majd szavazni, várható, hogy sorban kell majd állni. MIndezek miatt az előválasztáson részt vevők türelmét kérték a politikusok.

Az előválasztással kapcsolatos összes győri és szombathelyi információt itt szedtük össze.

Szólj hozzá!

Az önkormányzat bevonásával fog bármi is történni a szombathelyi Nagyszállóval

A parkoló kérdésben is minden segítséget meg fog adni a városvezetés.

Nyakkitekeréssel fenyegette a kalauzt a szombathelyi vonaton egy férfi

Annak ellenére szállított kerékpárt, hogy azon a járaton a kerékpár szállítása tilos volt.

2027-től új villanyvonatok járnak Szombathely és Budapest között

Az óránkénti 160 kilométeres sebességre képes ötrészes járművek hossza 106,2 méter, az ülőhelyek száma a nyári és téli üléselrendezéstől függően rugalmasan változtatható.

Zöld Bajnok díjat nyert Szombathely

Szombathely minden várakozást felülmúlt.

Győrszentivánon két rákkeltő anyag tekintetében veszélyeztetettség áll fenn

Elkészült a civil légszennyezettség-mérés szakmai értékelése.

Homlok ne hazudj! Erzsi takarodj!

Felirat jelent meg a Haladás Sportkomplexum oldalán.

Magyar Péter: Nem úszhatja meg a maffiaállam feje, Orbán Viktor

Több ezer fő vett részt Magyar Péter budapesti tüntetésén.

Átépítik a szombathelyi Sportliget rendre víz alá kerülő sétányát

A tervezésnél a dozmati víztározó kapacitásában bíztak.

Dézsi: Borkai egy tátongó seb Győr lelkén és testén

Mesterséges intelligenciával szerkesztett videók léteznek csak Dézsi szerint, olyan nem, amivel zsarolni lehetne.

A szombathelyi börtönbe akart drogot csempészni a győri férfi

Mobiltelefonok és adathordozók is voltak a csomagban.

„Magukat kihuzatták” – közzétette a hangfelvételt Magyar Péter

Varga Judit volt igazságügyi miniszter beszél a felvételen arról, hogy fideszes politikusok kihúzatták a nevüket a Völner-Schadl-ügy irataiból.

Zebrán gázolt a szentgotthárdi nő

A balesetben a sértett nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.

Kuznyecov: minden győri álma a feljutás

A második helyen álló győriek hátránya hét pont a listavezető Nyíregyháza mögött, utánuk azonban nagyon szoros a mezőny.