Kutatók Éjszakája Győrben: egyedül a SZTAKI szervezett programot

Pintér Bence 2021-09-18 19:20:00
Szerelj közösen robotokkal a győri egyetemen jövő pénteken!

Védettségi igazolvánnyal személyesen látogatható programot szervez a SZTAKI Ipar 4.0 kutatólaborja „Szerelj közösen a robotokkal!” címmel. A Széchenyi István Egyetemen a látogatók kipróbálhatják, milyen közösen szerelni úgynevezett kobotokkal, amelyeket kifejezetten arra terveztek, hogy emberekkel együtt dolgozzanak.

Emellett bemutatják egy komplex szerelési munkaállomás digitális modelljét is, amelyet különféle szenzorok segítségével valós időben jelenítenek meg. A digitalizáció segítségével úgynevezett kiber-fizikai rendszerek alakulnak ki, ahol mindegyik berendezésnek a valódi (fizikai) példánya mellett egy digitális/virtuális (kiber) példánya is létezik, melyek összetartoznak, így a felhasználóik sokkal átfogóbb és okosabb (smart) módon használhatják az ipari berendezéseket. Ennek a változásnak az egyik legizgalmasabb területe az újfajta robotizáció, amikor a robotok olyan környezetben dolgoznak, ahol ember is előfordul, sőt a robotok és az emberek közösen végeznek el feladatokat.

A programokat szeptember 24-én – a Kutatók Éjszakája honlapján elvégzett előzetes regisztráció után – 17 órától egészen 19 óráig lehet látogatni, félórás turnusokban.

A program helyszíne: 9026 Győr, Egyetem tér 1. Gyülekezés az Új Tudástér épület aulájában, ami az egyetem központi aulája.

A SZTAKI online módon 7 másik programot is szervez a Kutatók Éjszakájára, ezekre bárki csatlakozhat, regisztráció nélkül.

Szólj hozzá!

Az idén sem fizet osztalékot a Rába

Győri ingatlanok érétkesítéséről is döntött a cég.

Azzal fenyegette a sárvári gyámügyest a nő, hogy megöli

„Na te büdös k***a, ha te ezt megtetted, akkor nem fogok veled szépen beszélni!”

Tizenkét gyanúsítottja van már annak az ügynek, amiben letartóztatták a volt győri rendőrkapitányt

A volt kapitányon kívül egy másik gyanúsítottat is fogva tartanak, aki szintén fontos és magas rangú, nyugalmazott rendőr.

Szúnyogok: Győrben kiterjedt biológiai gyérítés egyelőre nem szükséges

A Győr-Szol Zrt. már megtette az előkészületeket a szúnyoggyérítési munkálatok megkezdéséhez.

Legyen egy szuper okosóra a legújabb kiegészítőd

Gondoltál már arra, hogy beszerezz egy páratlan okosórát? Ha eddig halogattad a döntést, akkor ezt most tekintsd egy jelnek és üdvözölj a gyűjteményedben egy efféle újdonságot. Nemcsak dekoratív kiegészítő, hanem számtalan előnnyel is bír.

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

A performance marketing jelentősége a vállalkozások életében

Minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, hogy folyamatosan, méghozzá profitábilisan termeljen új ügyfeleket, vásárlókat. A performance marketing elengedhetetlen a sikerhez, egy laikus számára azonban rengeteg nehézséget okozhat a fizetett hirdetések nyereséges menedzselése, éppen ezért sok esetben a legjobb döntés szakértőket segítségül hívni.

Ütötte, rúgta ismerősét egy körmendi férfi

Még a mobilját is földhöz vágta.

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.