Tom Brady elárulta, hány éves koráig játszana az NFL-ben

Vágvölgyi Bálint 2021-09-17 14:01:00
Minden idők egyik legjobbja 44 évesen még bőven nem akar leállni.

A hétszeres bajnok Tom Brady úgy véli, akár 50 éves koráig is képes lenne játszani a profi amerikaifutball-ligában (NFL).

A Tampa Bay Buccanneers 44 éves sztárja már korábban beszélt arról, miszerint addig nem fog visszavonulni, amíg képesnek érzi magát, hogy a legmagasabb szinten, bajnoki címre esélyesen játsszon. Azt pedig a legutóbbi kiírásban is bizonyította, hogy még mindig kiemelkedő futballra képes, ugyanis végső diadalra vezette új együttesét, melyhez a tavaly tavasszal csatlakozott.

A New England Patriotstól tavaly 20 év után, hat bajnoki gyűrűvel távozott irányítót legutóbb csapattársa, Rob Gronkowski kérdezte nyilvánosan egy közös videójukban, hogy 50 évesen is ott lesz-e még a pályán, mire Brady közölte, "azt hiszem, a válasz igen".

"Ez egy népszerű téma mostanában. Nem érzem annyira bonyolultnak a kérdést. Ráadásul Florida egy igazi nyugdíjas állam, szóval úgy érzem, még játszom itt egy ideig, aztán szépen belecsúszok a nyugdíjba" - mondta viccelődve a legendás irányító.

Brady formájáról mindent elmond, hogy első tampai szezonjában 65,7 százalékos pontosággal passzolt - összesen 4633 yardot -, és 40 touchdown-átadása volt. Korábban mindössze egyszer volt ennél több hat pontot érő passza karrierje során.

Címlapfotó: buccaneers.com

Szólj hozzá!

Közös listát állít Budapesten és az EP-választáson a DK, az MSZP és a Párbeszéd

A közös EP-lista vezetője Dobrev Klára lesz, a lista első négy helyét a DK kapta.

Az önkormányzat bevonásával fog bármi is történni a szombathelyi Nagyszállóval

A parkoló kérdésben is minden segítséget meg fog adni a városvezetés.

Nyakkitekeréssel fenyegette a kalauzt a szombathelyi vonaton egy férfi

Annak ellenére szállított kerékpárt, hogy azon a járaton a kerékpár szállítása tilos volt.

2027-től új villanyvonatok járnak Szombathely és Budapest között

Az óránkénti 160 kilométeres sebességre képes ötrészes járművek hossza 106,2 méter, az ülőhelyek száma a nyári és téli üléselrendezéstől függően rugalmasan változtatható.

Zöld Bajnok díjat nyert Szombathely

Szombathely minden várakozást felülmúlt.

Győrszentivánon két rákkeltő anyag tekintetében veszélyeztetettség áll fenn

Elkészült a civil légszennyezettség-mérés szakmai értékelése.

Homlok ne hazudj! Erzsi takarodj!

Felirat jelent meg a Haladás Sportkomplexum oldalán.

Magyar Péter: Nem úszhatja meg a maffiaállam feje, Orbán Viktor

Több ezer fő vett részt Magyar Péter budapesti tüntetésén.

Átépítik a szombathelyi Sportliget rendre víz alá kerülő sétányát

A tervezésnél a dozmati víztározó kapacitásában bíztak.

Dézsi: Borkai egy tátongó seb Győr lelkén és testén

Mesterséges intelligenciával szerkesztett videók léteznek csak Dézsi szerint, olyan nem, amivel zsarolni lehetne.

A szombathelyi börtönbe akart drogot csempészni a győri férfi

Mobiltelefonok és adathordozók is voltak a csomagban.

„Magukat kihuzatták” – közzétette a hangfelvételt Magyar Péter

Varga Judit volt igazságügyi miniszter beszél a felvételen arról, hogy fideszes politikusok kihúzatták a nevüket a Völner-Schadl-ügy irataiból.

Zebrán gázolt a szentgotthárdi nő

A balesetben a sértett nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.