Tóth Csaba zuglói szocialista jelölt feljelenti Gulyás Mártont

Pintér Bence 2021-09-13 13:11:17
Folytatódik a zuglói cicaharc.

Hétfő este került volna sorra a Partizán előválasztási vitasorozatában az egyik legélesebb verseny a fővárosban: Zuglóban Tóth Csaba (MSZP) mögé sorakozott fel az ellenzék nagyobbik része, és itt indul az országszerte ismert független politikus, Hadházy Ákos a Momentum színeiben. Bár az ellenzéki előválasztás a legtöbb helyen inkább afféle baráti versengésnek tűnik,

ebben a körzetben a mindenféle ügyekben érintett Tóth és Hadházy már sokszor keményen nekimentek egymásnak.

A legújabb fordulatot az hozta, hogy a Partizán a minap leadta Gulyás Márton Karácsony Gergellyel készült interjúját, ahol a volt zuglói polgármestert (jelenlegi főpolgármestert és miniszterelnök-jelöltet) Tóth Csaba jól dokumentált, illetve állítólagos viselt dolgairól is kérdezte a műsorvezető.

Tóth Csaba emiatt ma Facebook-videóban jelentette be, hogy nem megy el a Partizán mai vitájára, emellett

beperli Gulyás Mártont, mivel szerinte olyan „kérdésekbe csomagolt vádakat” fogalmazott meg vele szemben, amelyet ő rágalmazásként értékel.

Tóth egyébként jelezte: ő áll a vita elébe, de nem a Partizánon, hanem hazai pályán, a Zugló TV-ben mérkőzne meg Hadházyval.

A szocialista politikus posztja kapcsán a Partizán arról írt Facebookon: „Eddig úgy tudtuk, hogy ún. »kérdésekkel provokálni« kizárólag a kormánypárti képviselők által bevetett érvelés a kényesebb, nehezebb interjú/vitahelyzetek elkerülésére. Ebben úgy tűnik tévedtünk. Este 7-kor a tervezett vitát természetesen megtartjuk - annyi résztvevővel, amennyi megjelenik a helyszínen. Gulyás Márton a Partizán álláspontját a »rágalmazási« vádakkal kapcsolatban a műsorban fogja ismertetni: nézzétek élőben!”

 

Szólj hozzá!

Közös listát állít Budapesten és az EP-választáson a DK, az MSZP és a Párbeszéd

A közös EP-lista vezetője Dobrev Klára lesz, a lista első négy helyét a DK kapta.

Az önkormányzat bevonásával fog bármi is történni a szombathelyi Nagyszállóval

A parkoló kérdésben is minden segítséget meg fog adni a városvezetés.

Nyakkitekeréssel fenyegette a kalauzt a szombathelyi vonaton egy férfi

Annak ellenére szállított kerékpárt, hogy azon a járaton a kerékpár szállítása tilos volt.

2027-től új villanyvonatok járnak Szombathely és Budapest között

Az óránkénti 160 kilométeres sebességre képes ötrészes járművek hossza 106,2 méter, az ülőhelyek száma a nyári és téli üléselrendezéstől függően rugalmasan változtatható.

Zöld Bajnok díjat nyert Szombathely

Szombathely minden várakozást felülmúlt.

Győrszentivánon két rákkeltő anyag tekintetében veszélyeztetettség áll fenn

Elkészült a civil légszennyezettség-mérés szakmai értékelése.

Homlok ne hazudj! Erzsi takarodj!

Felirat jelent meg a Haladás Sportkomplexum oldalán.

Magyar Péter: Nem úszhatja meg a maffiaállam feje, Orbán Viktor

Több ezer fő vett részt Magyar Péter budapesti tüntetésén.

Átépítik a szombathelyi Sportliget rendre víz alá kerülő sétányát

A tervezésnél a dozmati víztározó kapacitásában bíztak.

Dézsi: Borkai egy tátongó seb Győr lelkén és testén

Mesterséges intelligenciával szerkesztett videók léteznek csak Dézsi szerint, olyan nem, amivel zsarolni lehetne.

A szombathelyi börtönbe akart drogot csempészni a győri férfi

Mobiltelefonok és adathordozók is voltak a csomagban.

„Magukat kihuzatták” – közzétette a hangfelvételt Magyar Péter

Varga Judit volt igazságügyi miniszter beszél a felvételen arról, hogy fideszes politikusok kihúzatták a nevüket a Völner-Schadl-ügy irataiból.

Zebrán gázolt a szentgotthárdi nő

A balesetben a sértett nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.