Koczka szidta vagy dicsérte Alföldit?

Farkas Bazsi 2021-09-07 09:55:00
A Partizán tegnapi jelölti vitáján előkerült Jordán Tamás 2017-es ügye, na meg az, hogy mit mondott vagy nem mondott az akkor még fideszes alpolgármester, Koczka Tibor.

Rossz volt a tudósítás – ezzel zárta a tegnap esti Partizán és 444 által szervezett szombathelyi vita azon szakaszát Koczka Tibor (Újvilág Néppárt), előválasztási jelölt, amiben a Jordán Tamáshoz fűződő viszonyát taglalták.

2017-ben új igazgatói pályázatot írtak ki a szombathelyi Weöres Sándor Színházba. Akkor két pályázó volt. A színház alapító Jordán Tamás mellett Dér András is szerette volna vezetni a teátrumot. Az akkori városvezetés szerint az egész kalamajkát az okozta, hogy a Nyugat.hu idő előtt közzétette a két pályázatot, ezért az eljárást újra le kellett folytatniuk.

A tegnapi vitán előkerült az a kérdés, hogy a Fidesz mennyire helyez nyomást a saját rendszerén belül, annak kiszolgálóira. Koczka - aki testközelből érezhette meg a NER erőviszonyait – azt mondta, hogy bár szakpolitikusnak érkezett a pártba, korán kiderült, hogy erre nincsen szükség, sokkal inkább egy utasításokat végrehajtó Fidesz “csicska” kell a rendszernek.

A műsor moderátora Gulyás Márton ekkor hozta elő a 2017 márciusi közgyűlést, ahol a Nyugat.hu tudósítása szerint Koczka azért bírálta Jordánt mert többször hívta Szombathelyre rendezni Alföldi Róbertet. Koczka erre mondta azt, hogy ő éppen, hogy dícsérte Alföldi rendezését, a Makrancos Katát, ami szerinte a 2015-ös évad legjobb darabja volt. Erre kérdezett vissza Gulyás, hogy akkor rossz volt a tudósítás? Mire Koczka megerősítette, hogy igen, rossz volt a tudósítás.

Na de mi is történt valójában? A Nyugat.hu munkatársa hibázott, vagy valóban "nem éppen pozitívan" hozta fel Koczka azt, hogy Jordán többször hívta a városba rendezni Alföldi Róbertet.

Az ügy tisztázására elővettük a 2017-es közgyűlések jegyzőkönyveit. Ez év márciusában két közgyűlést tartottak: másodikán és huszonhetedikén. A március másodikán tartott testületi ülésen Koczka egyszer említette Jordánt és Alföldit:

“Ha azt mondja Alföldi Róbert, akkor Önök azt mondják, hogy igen, ő is rendezett már Szombathelyen és ő azt mondja, hogy Makrancos Kata és azt nem csak itt ebben a teremben mondja, de elmondta a 2015-ös színházi évadzárón is a Weöres Sándor Színházban igazgató úr és a színészek előtt, hogy az évad legjobb darabja volt.” - áll a jegyzőkönyvben.

Erről írta azt a Nyugat.hu, hogy:

“Alföldi Róbertet is említi nem éppen pozitívan.”

Ezen a közgyűlésen tehát Koczka valóban nem mondott olyat, ami nem egészen pozitív lett volna Alföldiről. Március 27-én már kicsit sarkosabban fogalmazott Koczka:

“(...)Önök is látták, nincs olyan este, hogy ne legyen valamelyik stúdióban, de még arra is képes volt (Jordán szerk.), hogy két Alföldi darab között egy délutáni és egy esti között berohant Kálmán Olgához az ATV-be, elnézést, Kálmán Olgához a HÍR TV-be, de a Kálmán Olga az egész biztos, és akkor folytatja.(...)”

Erre jött Jordán válasza, aki azt mondta:

“(...)Amit most Koczka Tibor úr mondott, az mégis megszólalásra kényszeríti. Esterházy legendás mondása, hogy „bizonyos szint felett nem megyünk bizonyos szint alá”. És most ezt mégiscsak szóvá kell tennie, hogy rávilágítson arra, hogy polgármester helyettes úr hova ment bizonyos szint alá, mintha az ő zsebében lenne az ő kilövési engedélye.(...)”

Szólj hozzá!

Legyen egy szuper okosóra a legújabb kiegészítőd

Gondoltál már arra, hogy beszerezz egy páratlan okosórát? Ha eddig halogattad a döntést, akkor ezt most tekintsd egy jelnek és üdvözölj a gyűjteményedben egy efféle újdonságot. Nemcsak dekoratív kiegészítő, hanem számtalan előnnyel is bír.

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

A performance marketing jelentősége a vállalkozások életében

Minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, hogy folyamatosan, méghozzá profitábilisan termeljen új ügyfeleket, vásárlókat. A performance marketing elengedhetetlen a sikerhez, egy laikus számára azonban rengeteg nehézséget okozhat a fizetett hirdetések nyereséges menedzselése, éppen ezért sok esetben a legjobb döntés szakértőket segítségül hívni.

Ütötte, rúgta ismerősét egy körmendi férfi

Még a mobilját is földhöz vágta.

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.

Pedofil fotós is dolgozott a Little Miss Hungary gyermekszépségversenyen

A gyerekszépségverseny szervezője csalás miatt áll bíróság elé.

A szakember szerint nem indokolt a szúnyoggyérítés Győrben

Hiába jelentek meg a szúnyogok, az élő vizeinkben még nem kezdtek el növekedni a lárvák

Kalapáccsal verte fejbe kutyáját az ittas sárvári férfi

Az állatnak különös szenvedést okozott, és alkalmas volt arra is, hogy a pusztulását okozza.

Megérkezett a balkonszezon

Itt a tavasz, a jó idő, a melegedő időjárás, ideje feldíszíteni az erkélyt. A cikkel ehhez a feladathoz szeretnénk hasznos tippeket adni. Összeszedtük a legfontosabb teendőket, valamint minden hasznos tudnivalót, és eláruljuk, hogy melyek a nélkülözhetetlen szerszámok. 

Havazott az Írott-kőn

Nyárból a télbe.

Megállapodtak a bérekről az Audiban

650 ezer forintos egyszeri kifizetésben is megegyeztek a gyár és a szakszervezet képviselői.