A szombathelyi Ekler Luca a legnagyobb éremesélyesek között van a magyar paralimpiai csapatban

ugytudjuk.hu 2021-08-22 12:00:00
Legalább tizenöt érmet, benne három-öt aranyat várnak a magyaroktól Tokióban.

Legalább tizenöt érmet, benne három-öt aranyat vár a Tokióban versenyző csapattól Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke.

A felkészülésről, a várakozásokról, a Covid-helyzet okozta nehézségekről nyilatkozva még az elutazás előtt az mondta az MTI-nek, hogy nemzetközi összevetésben közepes méretű, de erős a magyar csapat, amellyel szemben komolyak az elvárások a helyezések és az érmek tekintetében.

"Harminchét sportolónk és Nagy Gergely személyében egy guide-unk van, aki szintén sportolói státusban van, tehát összesen harmincnyolcan szerepelnek Tokióban - utalt arra, hogy Ocelka Róbert látássérült kerékpárost Nagy Gergely segíti a versenyében. - Őszinte leszek, azt gondoltam, hogy ennél egy picit többet el tudunk érni" - jelentette ki, hozzátéve, hogy bár sok minden történt az elmúlt időszakban, ő nem akar mindent a járványra, a vírusra, a versenynélküliségre fogni.

"Büszke vagyok erre, jól is állunk, nincsen baj, de azt hittem, hogy talán ennél egy picit többen leszünk. De majd pótoljuk az eredményességgel" - ígérte. A magyarok tíz sportágban - asztaliteniszben, atlétikában, erőemelésben, íjászatban, kajak-kenuban, kerekesszékes vívásban, kerékpárban, sportlövészetben, triatlonban és úszásban - lesznek érdekeltek.

Az olimpia és vele együtt a paralimpia egyéves elhalasztását illetően úgy fogalmazott, szerinte ez alapvetően kétféleképpen okozott nehézséget.

"Egyrészt nem voltak versenyek, ezért nem tudtuk felmérni, mi van a vetélytársakkal. Nemcsak nemzetközi, hanem hazai versenyek sem voltak a világ legtöbb országában, ahonnan azért eredményeket lehetett volna látni. Így egy kicsit vakrepülés, hogy pontosan mit is tudnak az ellenfelek, a vetélytársak. Ezt láttuk az olimpián is, hogy egy csomó sportágban nem lehetett tudni, egészen pontosan mi is a helyzet. A másik, ami szerintem megnehezíti a dolgot, az az, hogy a nemzetközi doppingellenőrzések korábban megszokott rendszerének a hatékonysága sérült. Nem lehetett annyi helyre utazni a doppingellenőröknek, nem lehetett annyi mintát venni. Én kicsit félek, hogy ez olyan dolgokra is sarkall sportolókat, amikre nem kellene" - mondta.

Mint fogalmazott, ezek nehezítő körülmények, de nem akar ráfogni semmit ezekre, csak jelezte, hogy most ilyen környezetben kell versenyezni.

"Ezzel együtt is azt gondolom, hogy nekünk meg kell ragadni a csapat szintjén azon a magasságon, ahol Rióban voltunk legalább, vagy azon túl kell lépni" - hangoztatta, majd számszerűsítve kijelentette: "tizenöt plusz éremmel, tehát tizenöt vagy afölötti éremszámmal és ebben három kötőjel öt arannyal" lenne elégedett.

A győzelemre, kiemelkedő eredmény elérésére leginkább esélyesek között Kiss Péter Pált (kajak), Illés Fannit (úszás), Szvitacs Alexát (asztalitenisz) és a szombathelyi Ekler Lucát (atlétika) említette, továbbá a vívókat csapatban és Osváth Richárdot, Krajnyák Zsuzsannát, Hajmási Évát és Veres Amarillát egyéniben is.

"A vívást ismerjük, tudjuk, hogy milyen. Ott lehet őrületes sikersorozatunk meg lehetnek pechjeink, rosszabb napjaink. De mondom még egyszer, tizenöt érem és közte három-öt arany, ez az, ami a kockás papíron kiszámolható realitás" - hangsúlyozta az MPB elnöke.

A magyar csapat a legutóbbi paralimpiáról egy arannyal, valamint nyolc ezüsttel és kilenc bronzzal tért haza Rio de Janeiróból. A tokiói helyzetet, a várható nehézségeket illetően Szabó László kijelentette: teljesen képben voltak már itthon is, folyamatos volt az egyeztetés a szervezőkkel, a csapatiroda pedig egy héttel a játékok kezdete előtt kiutazott, hogy mindenről pontos információval rendelkezzen.

"Elég szigorú feltételekre számítunk, és nagyon fegyelmezett csapatunk lesz. Egyetlen feltételt sem fogunk megszegni vagy áthágni" - szögezte le az MPB vezetője, hozzátéve ugyanakkor, hogy fogyatékos emberek tekintetében a járványügyi szabályok betartása még nehezebb, mint az épek esetében.

"Gondoljunk bele abba, egy látássérült ember nem maga dönti el, hogy kivel találkozik vagy kivel nem. Egy kerekesszékes ember nem feltétlenül dönti el, hogy ő egy helyre be tud-e menni vagy nem, vagy mi várja őt ott, ahova bemegy.  Tehát itt nagyon gondosnak kell lenni, igyekszünk mi azok lenni, és nagyon bízunk abban, hogy a helyi szervezés is az lesz" - mondta Szabó László.

Címlapfotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Szólj hozzá!

Legyen egy szuper okosóra a legújabb kiegészítőd

Gondoltál már arra, hogy beszerezz egy páratlan okosórát? Ha eddig halogattad a döntést, akkor ezt most tekintsd egy jelnek és üdvözölj a gyűjteményedben egy efféle újdonságot. Nemcsak dekoratív kiegészítő, hanem számtalan előnnyel is bír.

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

A performance marketing jelentősége a vállalkozások életében

Minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, hogy folyamatosan, méghozzá profitábilisan termeljen új ügyfeleket, vásárlókat. A performance marketing elengedhetetlen a sikerhez, egy laikus számára azonban rengeteg nehézséget okozhat a fizetett hirdetések nyereséges menedzselése, éppen ezért sok esetben a legjobb döntés szakértőket segítségül hívni.

Ütötte, rúgta ismerősét egy körmendi férfi

Még a mobilját is földhöz vágta.

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.

Pedofil fotós is dolgozott a Little Miss Hungary gyermekszépségversenyen

A gyerekszépségverseny szervezője csalás miatt áll bíróság elé.

A szakember szerint nem indokolt a szúnyoggyérítés Győrben

Hiába jelentek meg a szúnyogok, az élő vizeinkben még nem kezdtek el növekedni a lárvák

Kalapáccsal verte fejbe kutyáját az ittas sárvári férfi

Az állatnak különös szenvedést okozott, és alkalmas volt arra is, hogy a pusztulását okozza.

Megérkezett a balkonszezon

Itt a tavasz, a jó idő, a melegedő időjárás, ideje feldíszíteni az erkélyt. A cikkel ehhez a feladathoz szeretnénk hasznos tippeket adni. Összeszedtük a legfontosabb teendőket, valamint minden hasznos tudnivalót, és eláruljuk, hogy melyek a nélkülözhetetlen szerszámok. 

Havazott az Írott-kőn

Nyárból a télbe.

Megállapodtak a bérekről az Audiban

650 ezer forintos egyszeri kifizetésben is megegyeztek a gyár és a szakszervezet képviselői.