Koponyatörést szenvedett a Haladás dobóatlétája

Farkas Bazsi 2021-07-31 15:21:00
Ez volt az utolsó csepp, ami miatt a lepusztult szombathelyi dobópályát bezárták.

Ahogy arról elsőként, csütörtökön beszámoltunk, bezárták a Haladás VSE Kenderesi utcai dobópályáját. Az egyik dobóatléta edzés közben elcsúszott és beverte a fejét. A pálya évek óta lepusztult állapotban van, a területet egészen tavaly februárig a város gondozta, ám azóta a Haladás VSE fenntartásában van. A csütörtökön lapunknak nyilatkozó Szántó Erzsébet klubmenedzser akkor azt mondta, hogy a baleset volt az utolsó csepp a pályánál, szükségesnek látták annak lezárását.

Hamarosan szakemberek bevonásával vizsgálják meg, hogy mennyi pénzbe kerülne a pálya felújítása. Amennyiben ésszerű az átépítés úgy a klub rövid időn belül bele is kezd.

Szántó egyébként csütörtökön azt mondta az atléta sérüléséről, hogy nem súlyos. 

Azonban a szerkesztőségünket megkereső egyik hozzátartozó pontos tájékoztatást adott a dobó állapotáról. 

A baleset múlt hét kedden, július 20-án történt. A fiú koponyatörést szenvedett, a fejében vérömlenyek keletkeztek, a füléből ömlött a vér. Három napot töltött kórházban jelenleg otthon lábadozik fájdalmakkal, nem lehet tudni lesz-e maradandó hallás sérülése - nyilatkozta lapunknak a hozzátartozó.

Szólj hozzá!

Azzal fenyegette a sárvári gyámügyest a nő, hogy megöli

„Na te büdös k***a, ha te ezt megtetted, akkor nem fogok veled szépen beszélni!”

Tizenkét gyanúsítottja van már annak az ügynek, amiben letartóztatták a volt győri rendőrkapitányt

A volt kapitányon kívül egy másik gyanúsítottat is fogva tartanak, aki szintén fontos és magas rangú, nyugalmazott rendőr.

Szúnyogok: Győrben kiterjedt biológiai gyérítés egyelőre nem szükséges

A Győr-Szol Zrt. már megtette az előkészületeket a szúnyoggyérítési munkálatok megkezdéséhez.

Legyen egy szuper okosóra a legújabb kiegészítőd

Gondoltál már arra, hogy beszerezz egy páratlan okosórát? Ha eddig halogattad a döntést, akkor ezt most tekintsd egy jelnek és üdvözölj a gyűjteményedben egy efféle újdonságot. Nemcsak dekoratív kiegészítő, hanem számtalan előnnyel is bír.

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

A performance marketing jelentősége a vállalkozások életében

Minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, hogy folyamatosan, méghozzá profitábilisan termeljen új ügyfeleket, vásárlókat. A performance marketing elengedhetetlen a sikerhez, egy laikus számára azonban rengeteg nehézséget okozhat a fizetett hirdetések nyereséges menedzselése, éppen ezért sok esetben a legjobb döntés szakértőket segítségül hívni.

Ütötte, rúgta ismerősét egy körmendi férfi

Még a mobilját is földhöz vágta.

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.

Pedofil fotós is dolgozott a Little Miss Hungary gyermekszépségversenyen

A gyerekszépségverseny szervezője csalás miatt áll bíróság elé.

A szakember szerint nem indokolt a szúnyoggyérítés Győrben

Hiába jelentek meg a szúnyogok, az élő vizeinkben még nem kezdtek el növekedni a lárvák