Kásler, takarodj! - Így demonstráltak az egészségügyi szakdolgozók Budapesten

Bazsó Bálint 2021-07-31 10:21:00
Bár az emberi erőforrás miniszter nem jött el, a Hősök terén így is több ezer egészségügyi dolgozó tüntetett.

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) szombat délelőttre szervezett nagygyűlést Budapestre. A helyszínen jártunk mi is.

A tüntetésre érkezők többsége fehér ruhában és fehér lufival demonstrál, körülbelül a tér harmadát megtöltve. A pár ezer tüntetőt Balogh László, a szakdolgozói kamara elnöke köszöntötte, aki emlékeztetett: a márciusban bevezetett törvény ellen már akkor tiltakozni kellett volna, de akkor el kellett látni a betegeket. 

Balogh szerint a szabályozás súlyos ellentmondásokat és szabályozási hiányosságokat tartalmaz, méltánytalan, ezért jogos a szakdolgozók elégedetlensége.

A demonstrációhoz több szakszervezet és szakmai szervezet is csatlakozott. A felszólalók külön köszöntötték a kamara megyei tagszervezeteinek tagságát is.

Emlékeztetett: csaknem háromezer szakdolgozó nem írta alá ezt az új jogviszonyt.

„Ez hatalmas veszteség az egészségügynek és a betegeknek“ – mondta Balogh, aki szerint azok is itt vannak, akik kényszer hatása alatt írták alá a szerződést.

A demonstrációra várták Pintér Sándor belügyminisztert és Kásler Miklós emberi erőforrás minisztert, ám egyikük sem jelent meg, küldtek viszont levelet, amit fel is olvastak a demonstrálóknak. Mindkét levelet óriási füttykoncert, "mondjon le" és "takarodj" szavak kísértek, hogy csak a legfinomabb kifejezéseket idézzük.

Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara elnökének felszalólalását azonban több helyről is füttyszó kísérte, miközben felszólalásában támogatásáról biztosította a tüntetőket.

Üveges Péterné, a szakdolgozói kamara fekvőbeteg ellátási alelnöke közölte: két évvel ezelőtt már 5250 ápoló hiányzott a rendszerből, és hogy ez ne legyen elég,

a márciusban elfogadott és áterőltetett új szolgálati jogviszony következtében ez a szám jelenleg 8-10 ezer ápoló hiányzik az ellátásból.

Hozzátette: elvárják, hogy a szolgálati jogviszony ne vonatkozzon a szakdolgozkra és követelik a közszolgálati jogviszony visszaállítását.

 

A tüntetés végén Balogh Zoltán, a kamara elnöke felolvasta a szervezet kiáltványát, amelyben - többek között - az szerepelt:

  • legyen prioritás az egészségügy és a szakdolgozók ügye
  • állítsák vissza a szakdolgozók közalkalmazotti jogviszonyát
  • szeptember 1-jétől 30 százalékos béremelést kapjanak
  • 2022. január 1-jétől a szakdolgozói bértáblát az orvosi bértáblához igazítsák

A tüntetésen megjelent egy kisebb vírus- és oltástagadó csoport. A szervezők megkérték őket, hogy távozzanak, miközben két kisebb csoport között meglehetősen éles szóváltás is kialakult. Az oltástagadók azonban nem kívántak nyilatkozni.

Korábban írtuk: megunták, hogy nem kommunikál velük a kormány

A MESZK korábban jelezte: egy hosszú folyamat végeredménye ez a demonstráció. A kormányzat egyáltalán nem kommunikált velük, meg sem hallgatták őket. 

Az egészségügyi szakdolgozók azért tiltakoznak, mert az új szolgálati jogviszony úgy rakott rájuk extra terheket, hogy az orvosokkal ellentétben még a fizetésük nem nőtt (a demonstráción résztvevőket szolidaritásáról biztosította a Magyar Orvosi Szakszervezet, a Magyar Orvosi Kamara részéről pedig Kincses Gyula fel is szólal a rendezvényen). 

A demonstrációt számos nem egészségügyi szakszervezet biztosította szolidaritásáról, így várhatóan nem csak az egészségügyi dolgozók vonulnak majd ki a Hősök terére.

A tiltakozás politikamentes, sőt, arra kérik a pártokat, hogy tagjaik magánemberként vegyenek részt a rendezvényen.

Szólj hozzá!

Közös listát állít Budapesten és az EP-választáson a DK, az MSZP és a Párbeszéd

A közös EP-lista vezetője Dobrev Klára lesz, a lista első négy helyét a DK kapta.

Az önkormányzat bevonásával fog bármi is történni a szombathelyi Nagyszállóval

A parkoló kérdésben is minden segítséget meg fog adni a városvezetés.

Nyakkitekeréssel fenyegette a kalauzt a szombathelyi vonaton egy férfi

Annak ellenére szállított kerékpárt, hogy azon a járaton a kerékpár szállítása tilos volt.

2027-től új villanyvonatok járnak Szombathely és Budapest között

Az óránkénti 160 kilométeres sebességre képes ötrészes járművek hossza 106,2 méter, az ülőhelyek száma a nyári és téli üléselrendezéstől függően rugalmasan változtatható.

Zöld Bajnok díjat nyert Szombathely

Szombathely minden várakozást felülmúlt.

Győrszentivánon két rákkeltő anyag tekintetében veszélyeztetettség áll fenn

Elkészült a civil légszennyezettség-mérés szakmai értékelése.

Homlok ne hazudj! Erzsi takarodj!

Felirat jelent meg a Haladás Sportkomplexum oldalán.

Magyar Péter: Nem úszhatja meg a maffiaállam feje, Orbán Viktor

Több ezer fő vett részt Magyar Péter budapesti tüntetésén.

Átépítik a szombathelyi Sportliget rendre víz alá kerülő sétányát

A tervezésnél a dozmati víztározó kapacitásában bíztak.

Dézsi: Borkai egy tátongó seb Győr lelkén és testén

Mesterséges intelligenciával szerkesztett videók léteznek csak Dézsi szerint, olyan nem, amivel zsarolni lehetne.

A szombathelyi börtönbe akart drogot csempészni a győri férfi

Mobiltelefonok és adathordozók is voltak a csomagban.

„Magukat kihuzatták” – közzétette a hangfelvételt Magyar Péter

Varga Judit volt igazságügyi miniszter beszél a felvételen arról, hogy fideszes politikusok kihúzatták a nevüket a Völner-Schadl-ügy irataiból.

Zebrán gázolt a szentgotthárdi nő

A balesetben a sértett nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.