A patkány, a parlagfű és a vadnyúl mind-mind drága mulatság Európának

Nagy Donát 2021-07-30 19:34:52
A nem őshonos fajok sokba kerültek a gazdaságnak az elmúlt hatvan évben.

A nem őshonos, invazív fajok több mint 116 milliárd euróba (42 ezer milliárd forintba) kerültek az elmúlt hatvan évben Európának. Csak a patkányok az 1960 és 2020 közötti időszakban mintegy 5,5 milliárd eurónyi (2 ezer milliárd forintnyi) kárt okoztak - állapította meg egy kutatás, amelyről a phys.org tudományos ismeretterjesztő portál számolt be az MTI szerint.

A senckenbergi tudósok egy nemzetközi kutatócsoporttal közösen megvizsgálták, hogy milyen költségekkel járt az invazív fajok megtelepedése Európában és Németországban. A NeoBiota című tudományos folyóiratban a héten publikált tanulmányuk szerint az európai országokban a nem őshonos fajok az 1960 és 2020 közötti időszakban több mint 116,61 milliárd eurós kárt okoztak, ebből csak Németországban 8,21 milliárd eurónyit (3 ezer milliárd forint). A kutatók szerint a kiadások minden évtizedben megtízszereződtek, a tényleges költségek pedig valószínűleg ennek többszörösét teszik ki.

A patkány, a közönséges parlagfű, a vadnyúl, a smaragd kőris kéregrontó és a Gyrodactylus salaris (egy piócaszerű parazita) - ezeket tartják az összes európai invazív faj közül a legtöbb kárt okozó öt fajnak.

Csak a patkányok hatvan év alatt mintegy 5,5 milliárd euró költséggel jártak Európában

- magyarázza Phillip J. Haubrock, a frankfurti Senckenberg Kutatóintézet és Természettudományi Múzeum munkatársa.

Fotó: Pixabay

Haubrock és egy nemzetközi kutatócsoport az invazív fajok által Európában és Németországban okozott károk és költségek számításait az InvaCost adatbázis információira alapozták. Ez az adatbázis rögzíti a nem őshonos fajok által okozott gazdasági károk globális felmérését.

Haubrock elmondta, hogy először számszerűsítették átfogóan és részletesen az európai országokban az invazív fajok által okozott költségeket, és figyelték meg azok tendenciáit egy hatvanéves időszak alatt. Az invazív fajok által 1960 és 2020 között okozott összes költség 116,61 milliárd eurót tett ki, a legmagasabb költségek az Egyesült Királyság, Spanyolország, Franciaország és Németország területén jelentkeztek. A nem őshonos állatok és növények a mezőgazdaságban és az erdészetben okozták a legnagyobb gazdasági kárt.

Az invazív fajok bevándorlásának és behurcolásának okai a biológus szerint sokfélék: a turizmus, a globális felmelegedés, a kereskedelem és a közlekedés is okolható. Németország például központi fekvése révén kiterjedt kereskedelmet folytat más országokkal, ami elősegíti a nem őshonos fajok betelepedését.

A tanulmányban a tudósok arra is rámutattak, hogy a felmerülő költségek egy részét nehéz számszerűsíteni, így például az emberi egészségkárosodást vagy az őshonos fajok kiszorulását.

A kutatók hangsúlyozták, hogy nem minden invazív faj okoz gazdasági károkat, de a felmerülő költségeket valószínűleg rendkívüli mértékben alábecsülik.

Hozzátették, hogy az invazív fajok okozta növekvő gazdasági és ökológiai problémák regionális vagy nemzeti szintű kezeléséhez javítani kell az információ átadását, a károk felmérését.

A globalizálódott világban a károk megelőzése és enyhítése csak nemzetközi összefogással lehet sikeres - figyelmeztetett Haubrock.

Szólj hozzá!

Az idén sem fizet osztalékot a Rába

Győri ingatlanok érétkesítéséről is döntött a cég.

Azzal fenyegette a sárvári gyámügyest a nő, hogy megöli

„Na te büdös k***a, ha te ezt megtetted, akkor nem fogok veled szépen beszélni!”

Tizenkét gyanúsítottja van már annak az ügynek, amiben letartóztatták a volt győri rendőrkapitányt

A volt kapitányon kívül egy másik gyanúsítottat is fogva tartanak, aki szintén fontos és magas rangú, nyugalmazott rendőr.

Szúnyogok: Győrben kiterjedt biológiai gyérítés egyelőre nem szükséges

A Győr-Szol Zrt. már megtette az előkészületeket a szúnyoggyérítési munkálatok megkezdéséhez.

Legyen egy szuper okosóra a legújabb kiegészítőd

Gondoltál már arra, hogy beszerezz egy páratlan okosórát? Ha eddig halogattad a döntést, akkor ezt most tekintsd egy jelnek és üdvözölj a gyűjteményedben egy efféle újdonságot. Nemcsak dekoratív kiegészítő, hanem számtalan előnnyel is bír.

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

A performance marketing jelentősége a vállalkozások életében

Minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, hogy folyamatosan, méghozzá profitábilisan termeljen új ügyfeleket, vásárlókat. A performance marketing elengedhetetlen a sikerhez, egy laikus számára azonban rengeteg nehézséget okozhat a fizetett hirdetések nyereséges menedzselése, éppen ezért sok esetben a legjobb döntés szakértőket segítségül hívni.

Ütötte, rúgta ismerősét egy körmendi férfi

Még a mobilját is földhöz vágta.

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.