12 millió 700 ezer forintért már vihető is a szombathelyi Lenin-szobor

Farkas Bazsi 2021-07-21 09:20:45
A 3 méteres alkotás 25 évig állt a Március 15. téren. 

Kiírták a pályázatot a szombathelyi Lenin-szobor árverésére. Ahogy korábban beszámoltunk róla, a júliusi közgyűlés délelőtti szavazásán a városvezetés egyhangúlag szavazta meg, hogy az 1965-ben megalkotott bronz Lenin-szobrot a törzsvagyoni körből kivonja és átsorolja üzleti vagyonba.

Ez azt jelenti, hogy értékbecslés után el is adhatja azt a város.

Megtörtént a becslés, e szerint pedig bruttó 12 millió 700 ezer forintér már lehet is vinni Lenin 3 méteres bronz mását. 

A szoborra egyébként licitálni lehet, az ajánlatokat augusztus 11-én, déli 12 óráig nyújthatják be a pályázók. 

Fotók: Gombás Endre

 

A 3 méter magas, bronzból készült Lenin szobrot Kisfaludi Stróbl Zsigmond, kétszeres Kossuth-díjas művész alkotta 1965-ben. Az alkotás 1965. november 7-én lett felavatva a Szombathely, Március 15. téren és 1990. március 30-án távolították el. 

Korábban megkérdeztük azokat a történelmi szereplőket, akik 1990-ben az egyik legnagyobb városi hangadói voltak annak, hogy a szobrot el kell távolítani. Ők most azon a véleményen voltak, hogy kár lenne magánkézbe adni a Lenin-szobrot, inkább egy kiállítás keretében kellene a rendszerváltás történelmi korszakával együtt bemutatni.

Olvasóinkat megszavaztattuk a szobor sorsáról. 78,5% kiállítaná, míg 21,5% eladná azt. 

Szólj hozzá!

Közös listát állít Budapesten és az EP-választáson a DK, az MSZP és a Párbeszéd

A közös EP-lista vezetője Dobrev Klára lesz, a lista első négy helyét a DK kapta.

Az önkormányzat bevonásával fog bármi is történni a szombathelyi Nagyszállóval

A parkoló kérdésben is minden segítséget meg fog adni a városvezetés.

Nyakkitekeréssel fenyegette a kalauzt a szombathelyi vonaton egy férfi

Annak ellenére szállított kerékpárt, hogy azon a járaton a kerékpár szállítása tilos volt.

2027-től új villanyvonatok járnak Szombathely és Budapest között

Az óránkénti 160 kilométeres sebességre képes ötrészes járművek hossza 106,2 méter, az ülőhelyek száma a nyári és téli üléselrendezéstől függően rugalmasan változtatható.

Zöld Bajnok díjat nyert Szombathely

Szombathely minden várakozást felülmúlt.

Győrszentivánon két rákkeltő anyag tekintetében veszélyeztetettség áll fenn

Elkészült a civil légszennyezettség-mérés szakmai értékelése.

Homlok ne hazudj! Erzsi takarodj!

Felirat jelent meg a Haladás Sportkomplexum oldalán.

Magyar Péter: Nem úszhatja meg a maffiaállam feje, Orbán Viktor

Több ezer fő vett részt Magyar Péter budapesti tüntetésén.

Átépítik a szombathelyi Sportliget rendre víz alá kerülő sétányát

A tervezésnél a dozmati víztározó kapacitásában bíztak.

Dézsi: Borkai egy tátongó seb Győr lelkén és testén

Mesterséges intelligenciával szerkesztett videók léteznek csak Dézsi szerint, olyan nem, amivel zsarolni lehetne.

A szombathelyi börtönbe akart drogot csempészni a győri férfi

Mobiltelefonok és adathordozók is voltak a csomagban.

„Magukat kihuzatták” – közzétette a hangfelvételt Magyar Péter

Varga Judit volt igazságügyi miniszter beszél a felvételen arról, hogy fideszes politikusok kihúzatták a nevüket a Völner-Schadl-ügy irataiból.

Zebrán gázolt a szentgotthárdi nő

A balesetben a sértett nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.