Brutális reklámmal magyarázza el az ausztrál kormány, hogy miért van szükség az oltásra

Fehér Buda 2021-07-13 12:08:24
Egyesek szerint túlságosan sokkolóra sikerült az a reklámfilm, amit most az ausztrál tévék adnak.

Az ausztrál kormány nemrég egy reklámkampányt indított annak érdekében, hogy minél többen oltassák be magukat a koronavírus ellen az országban. A koronavírus ugyanis nemrég felütötte a fejét a kontinensen, annak ellenére, hogy az ausztrálok a szigorú korlátozásokkal egyszer már letörték a járványt, így egy ideje már maszk nélkül élhettek. A delta variáns viszont valahogy utat talált a közösségekbe, aminek következtében megnőtt a fertőződés veszélye. 

Az országban viszont egyelőre egészen alacsony az oltottak száma, eddig 9,1 millió adagot adtak be az ausztráloknak, 45 millió adag kell ahhoz, hogy az egész ország védett legyen a vírus ellen. A jelenlegi becslések szerint ez viszont akár kilenc hónapig is eltarthat, amin csak az segíthet, ha az emberekben nagyobb lenne a hajlandóság a vakcina iránt, írja a Guardian.

A kormány ezért 41 millió dolláros reklámkampányt indított el az oltakozási kedv fellendítéséért. A kampány részeként egy videót is kiadtak, amely egy lélegeztetőgépre kapcsolt, fuldokló nőt mutat be. Erős képsorok:

 

Australians urged to "arm themselves" with vaccinations in new COVID-19 campaign | ABC News

Critics have labelled the multi-million-dollar advertising as "weak" and "ineffective", so a more confronting message has also been directed towards Sydney's...

 

A reklám megjelenése után sokan kritizálták az ausztrál kormányt, mondván, az ország vezetői túlságosan sokkoló képsorokat adtak le a tévéképernyőkön. A szakértők szerint a túlságosan komoly reklám viszont pont az ellenkező hatást érheti el, hiszen kevésbé nő az oltakozási kedv, amikor az emberek ilyen ijesztő képekkel találják szemközt magukat. 

Az ausztrál hatóságok egyébként a fiatalabb korosztályokat célozták meg a kampánnyal, mivel rájuk inkább jellemző az, hogy a kijárási korlátozásokat megszegve találkoznak a barátaikkal. A kormányt ezért is elég kritika érte, mivel jelenleg nincs elég oltóanyag az országban ahhoz, hogy a fiatalabb korosztályokat is beoltsák, így a kampány egyelőre csak frusztrációt okozhat a fiatalok számára. 

Szólj hozzá!

Szúnyogok: Győrben kiterjedt biológiai gyérítés egyelőre nem szükséges

A Győr-Szol Zrt. már megtette az előkészületeket a szúnyoggyérítési munkálatok megkezdéséhez.

Legyen egy szuper okosóra a legújabb kiegészítőd

Gondoltál már arra, hogy beszerezz egy páratlan okosórát? Ha eddig halogattad a döntést, akkor ezt most tekintsd egy jelnek és üdvözölj a gyűjteményedben egy efféle újdonságot. Nemcsak dekoratív kiegészítő, hanem számtalan előnnyel is bír.

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

A performance marketing jelentősége a vállalkozások életében

Minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, hogy folyamatosan, méghozzá profitábilisan termeljen új ügyfeleket, vásárlókat. A performance marketing elengedhetetlen a sikerhez, egy laikus számára azonban rengeteg nehézséget okozhat a fizetett hirdetések nyereséges menedzselése, éppen ezért sok esetben a legjobb döntés szakértőket segítségül hívni.

Ütötte, rúgta ismerősét egy körmendi férfi

Még a mobilját is földhöz vágta.

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.

Pedofil fotós is dolgozott a Little Miss Hungary gyermekszépségversenyen

A gyerekszépségverseny szervezője csalás miatt áll bíróság elé.

A szakember szerint nem indokolt a szúnyoggyérítés Győrben

Hiába jelentek meg a szúnyogok, az élő vizeinkben még nem kezdtek el növekedni a lárvák

Kalapáccsal verte fejbe kutyáját az ittas sárvári férfi

Az állatnak különös szenvedést okozott, és alkalmas volt arra is, hogy a pusztulását okozza.

Megérkezett a balkonszezon

Itt a tavasz, a jó idő, a melegedő időjárás, ideje feldíszíteni az erkélyt. A cikkel ehhez a feladathoz szeretnénk hasznos tippeket adni. Összeszedtük a legfontosabb teendőket, valamint minden hasznos tudnivalót, és eláruljuk, hogy melyek a nélkülözhetetlen szerszámok. 

Havazott az Írott-kőn

Nyárból a télbe.