Akkora az orvoshiány Zalaegerszegen, hogy Szombathelyre hordják a műtétre szorulókat

Nagy Donát 2021-07-10 09:10:16
Az orvosok bérezési igényét a kórház nem teljesíti, úgyhogy elindult a betegek utaztatása.

Lényegében megszűnt a traumatológiai ellátás csütörtöktől a Zala Megyei Szent Rafael Kórház, írja a Népszava. A lap szerint az intézményből a múlt hónap végén távozott hét traumatológus, így a kórház már csak a kisebb baleseti sérülteket tudja ellátni a sürgősségi fogadóhelyén.

A komolyabb ellátásra, műtétre szorulókat előreláthatóan az év végéig a nagykanizsai, a szombathelyi és a kaposvári kórházba kell vinniük a mentőknek.

Míg az első két város 50-60 kilométerre van a megyei kórháztól, Kaposvárig már több mint 130 kilométert kell megtenniük a betegekkel a mentőknek. A Népszava szerint a kórház főigazgatója július nyolcadikán jelezte, hogy orvoshiány miatt nem tudják ellátni a műtéti, illetve kórházi kezelésre szoruló súlyosabb sérülteket.

Fotó: Zala Megyei Szent Rafael Kórház honlapja

A Szent Rafael Kórház közleménye szerint a háttérben bérviták állnak.

Az elmúlt időszakban a Zala Megyei Szent Rafael Kórház traumatológiai osztályának orvosai egységesen jelezték, hogy nem értenek egyet a számukra kifizetett ügyeleti díjak mértékével. Intézményünk a megegyezés érdekében az ügyeleti díjakat jelentősen megemelte. A felmondás alatt álló traumatológusok ennek ellenére újabb követelésekkel álltak elő. Intézményünk megvizsgálta ezeket a követeléseket és kórházunk menedzsmentje a megegyezés reményében az elmúlt napokban lefolytatta utolsó tárgyalását az érintett orvosokkal.

Megállapítottuk, hogy az újabb követelések a szakmaiságot nélkülözik, teljesítésük jogszerűen nem lehetséges, valamint a társosztályokra indokolatlanul hárított volna át jelentős ügyeleti terheket.

- írják a honlapjukon majd hozzáteszik, hogy a traumatológiai osztályon dolgozó orvosok által kért bérezést nem teljesítik, inkább megkezdték a műtétre várók utaztatását.

Arról, hogy mekkora bérezésről van szó, és ez mennyiben tér el a szakmai átlagtól, nincsen információ.

Szólj hozzá!

Az idén sem fizet osztalékot a Rába

Győri ingatlanok érétkesítéséről is döntött a cég.

Azzal fenyegette a sárvári gyámügyest a nő, hogy megöli

„Na te büdös k***a, ha te ezt megtetted, akkor nem fogok veled szépen beszélni!”

Tizenkét gyanúsítottja van már annak az ügynek, amiben letartóztatták a volt győri rendőrkapitányt

A volt kapitányon kívül egy másik gyanúsítottat is fogva tartanak, aki szintén fontos és magas rangú, nyugalmazott rendőr.

Szúnyogok: Győrben kiterjedt biológiai gyérítés egyelőre nem szükséges

A Győr-Szol Zrt. már megtette az előkészületeket a szúnyoggyérítési munkálatok megkezdéséhez.

Legyen egy szuper okosóra a legújabb kiegészítőd

Gondoltál már arra, hogy beszerezz egy páratlan okosórát? Ha eddig halogattad a döntést, akkor ezt most tekintsd egy jelnek és üdvözölj a gyűjteményedben egy efféle újdonságot. Nemcsak dekoratív kiegészítő, hanem számtalan előnnyel is bír.

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

A performance marketing jelentősége a vállalkozások életében

Minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, hogy folyamatosan, méghozzá profitábilisan termeljen új ügyfeleket, vásárlókat. A performance marketing elengedhetetlen a sikerhez, egy laikus számára azonban rengeteg nehézséget okozhat a fizetett hirdetések nyereséges menedzselése, éppen ezért sok esetben a legjobb döntés szakértőket segítségül hívni.

Ütötte, rúgta ismerősét egy körmendi férfi

Még a mobilját is földhöz vágta.

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.