Maradandó testi fogyatékosságot okozott - hamarosan a jogosítványát is visszakapja

Bazsó Bálint 2021-06-24 15:25:00
Egy év múlva vissza is kaphatja a jogosítványát az a BMW-s, aki lakott területen belül 80-al okozott balesetet, a vétlen sofőrnek maradandó egészségkárosodást, saját utasainak pedig súlyos sérüléseket okozva.

A Körmendi Járásbíróság maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset okozásának vétsége miatt 8 hónap – végrehajtásában 1 év próbaidőre felfüggesztett – fogházra, 300.000 forint pénzbüntetésre és 1 év 1 hónap közúti járművek vezetésétől eltiltásra ítélte a büntetlen előéletű vádlottat - közölte a Szombathelyi Törvényszék

Mint írják: a vádlott 2020. június 29-én délben közlekedett Szentgotthárdon, a Kethelyi utcában Magyarlak felől a városközpont irányába egy BMW személygépkocsival, amelyben három utast szállított. A vádlott már lakott területen belül haladt mintegy 80 km/óra sebességgel, amikor a Határőr Laktanyához közelítve áttért a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba, ahova ekkor érkezett egy Suzuki gyártmányú gépkocsi. A vádlott az ekkor már mintegy 65-69 km/óra sebességre lassuló személygépkocsijával –az úttest bal oldali szélétől 1,8 méter távolságra– frontálisan összeütközött az 54-58 km/óra sebességgel érkező Suzukival. Az ütközés ereje a Suzukit hátralökte, és a menetiránya szerinti bal oldali útpadkán jutott nyugvó pontjára. A vádlott a BMW-vel az ütközés bekövetkezése előtt 1,3 másodperccel tért át a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba, és ekkor a BMW és a Suzuki közötti távolság 44,7 méter volt, így a sértettnek a baleset elkerülésére nem volt módja. 

Itt az ideje tudomásul venni: az autóvezetés nem alapjog, és nem is való mindenkinek

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi szerkesztőségünk álláspontját. Vitáznál velünk? Küldd el az írásod nekünk! Lassan minden napra jut egy-egy olyan sokszor halálos kimenetelű közúti baleset, amely kikerül a baleseti hírek megszokott minuszos rovatából, vagyis eléri a széles társadalmi ingerküszöböt. Büntetőfékezők, zebrán gyalogost gázolók vagy segítségnyújtás elmulasztóival vannak tele a hírek.

A baleset következtében a Suzuki vezetője 6 hónap tényleges gyógytartamot meghaladó, súlyos egészségromlásként is értékelhető súlyos testi sérüléseket szenvedett. Az elszenvedett sérülések következtében a sértettnél maradandó testi fogyatékosság is kialakult. A baleset következtében a vádlott utasai közül ketten nyolc napon túl gyógyuló, súlyos testi sérüléseket szenvedtek el, míg a harmadik utasnak könnyű sérülései keletkeztek. A baleset során a vádlott ugyancsak nyolc napon túl gyógyuló súlyos testi sérüléseket szenvedett - olvasható a közleményben.

Címlapképünk illusztráció

Szólj hozzá!

Közös listát állít Budapesten és az EP-választáson a DK, az MSZP és a Párbeszéd

A közös EP-lista vezetője Dobrev Klára lesz, a lista első négy helyét a DK kapta.

Az önkormányzat bevonásával fog bármi is történni a szombathelyi Nagyszállóval

A parkoló kérdésben is minden segítséget meg fog adni a városvezetés.

Nyakkitekeréssel fenyegette a kalauzt a szombathelyi vonaton egy férfi

Annak ellenére szállított kerékpárt, hogy azon a járaton a kerékpár szállítása tilos volt.

2027-től új villanyvonatok járnak Szombathely és Budapest között

Az óránkénti 160 kilométeres sebességre képes ötrészes járművek hossza 106,2 méter, az ülőhelyek száma a nyári és téli üléselrendezéstől függően rugalmasan változtatható.

Zöld Bajnok díjat nyert Szombathely

Szombathely minden várakozást felülmúlt.

Győrszentivánon két rákkeltő anyag tekintetében veszélyeztetettség áll fenn

Elkészült a civil légszennyezettség-mérés szakmai értékelése.

Homlok ne hazudj! Erzsi takarodj!

Felirat jelent meg a Haladás Sportkomplexum oldalán.

Magyar Péter: Nem úszhatja meg a maffiaállam feje, Orbán Viktor

Több ezer fő vett részt Magyar Péter budapesti tüntetésén.

Átépítik a szombathelyi Sportliget rendre víz alá kerülő sétányát

A tervezésnél a dozmati víztározó kapacitásában bíztak.

Dézsi: Borkai egy tátongó seb Győr lelkén és testén

Mesterséges intelligenciával szerkesztett videók léteznek csak Dézsi szerint, olyan nem, amivel zsarolni lehetne.

A szombathelyi börtönbe akart drogot csempészni a győri férfi

Mobiltelefonok és adathordozók is voltak a csomagban.

„Magukat kihuzatták” – közzétette a hangfelvételt Magyar Péter

Varga Judit volt igazságügyi miniszter beszél a felvételen arról, hogy fideszes politikusok kihúzatták a nevüket a Völner-Schadl-ügy irataiból.

Zebrán gázolt a szentgotthárdi nő

A balesetben a sértett nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.