A burgenlandiak is beoltathatják magukat hazánkban

Bazsó Bálint 2021-06-23 11:13:00
Még magyar állampolgárnak sem kell hozzá lenniük.

Magyarország felajánlja a szomszédos országoknak, hogy júliustól a hazánkkal közös határok mentén élők is felvehetik a koronavírus elleni védőoltást Magyarországon, így az őrvidékiek is.

A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat értelmében a kormány a magyar lakosság, valamint a külhoni magyarok védelme érdekében kiterjeszti a védettek körét közvetlenül a magyar határok mentén élőkre is függetlenül attól, hogy magyar vagy nem magyar állampolgárok.

A felajánlás a szomszédos országok meghatározott - a magyar határral szomszédos - közigazgatási egységeinek szól.

A Magyar Közlönyben megjelent táblázat szerint Ukrajna esetében teljes Kárpátalja, Románia esetében Arad, Bihar, Temes és Szatmár megyék, Szerbia esetében a Nyugat-bácskai, az Észak-bácskai, valamint az Észak-bánsági körzet, Horvátország esetében Muraköz, Kapronca-Kőrös, Verőce-Drávamente és Eszék-Baranya megyék, Szlovénia esetében a Mura menti statisztikai régió, Ausztria esetében Őrvidék, végül Szlovákia esetében a Pozsonyi, Nagyszombati, Nyitrai kerület, Besztercebányai és a Kassai kerület lakossága számára nyílik meg ez a lehetőség.

Az oltásra az ott élő 18 év feletti magyar és nem magyar állampolgárok is jogosultak, akik kijelölt határátkelőhelyeken léphetnek majd be az országba és kijelölt oltópontokon vehetik majd fel az oltást júliustól.  

Regisztrációjuk az oltóponton fog történni. A vakcinák között nem válogathatnak, csak a felajánlott vakcinákra lesznek jogosultak. Az oltás további részleteiről a kellő időben tájékoztatást fognak adni.

Szólj hozzá!

Az idén sem fizet osztalékot a Rába

Győri ingatlanok érétkesítéséről is döntött a cég.

Azzal fenyegette a sárvári gyámügyest a nő, hogy megöli

„Na te büdös k***a, ha te ezt megtetted, akkor nem fogok veled szépen beszélni!”

Tizenkét gyanúsítottja van már annak az ügynek, amiben letartóztatták a volt győri rendőrkapitányt

A volt kapitányon kívül egy másik gyanúsítottat is fogva tartanak, aki szintén fontos és magas rangú, nyugalmazott rendőr.

Szúnyogok: Győrben kiterjedt biológiai gyérítés egyelőre nem szükséges

A Győr-Szol Zrt. már megtette az előkészületeket a szúnyoggyérítési munkálatok megkezdéséhez.

Legyen egy szuper okosóra a legújabb kiegészítőd

Gondoltál már arra, hogy beszerezz egy páratlan okosórát? Ha eddig halogattad a döntést, akkor ezt most tekintsd egy jelnek és üdvözölj a gyűjteményedben egy efféle újdonságot. Nemcsak dekoratív kiegészítő, hanem számtalan előnnyel is bír.

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

A performance marketing jelentősége a vállalkozások életében

Minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, hogy folyamatosan, méghozzá profitábilisan termeljen új ügyfeleket, vásárlókat. A performance marketing elengedhetetlen a sikerhez, egy laikus számára azonban rengeteg nehézséget okozhat a fizetett hirdetések nyereséges menedzselése, éppen ezért sok esetben a legjobb döntés szakértőket segítségül hívni.

Ütötte, rúgta ismerősét egy körmendi férfi

Még a mobilját is földhöz vágta.

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.