Sipos Norbert visszatért a Haladásba

Farkas Bazsi 2021-06-14 11:50:42
Korábban a Szombathelyi Haladásban futballozó, majd az Illés Akadémián edzősködő Sipos Norbert lett Németh Szabolcs egyik segítője.

Mint ismert, újjáalakul a Szombathelyi Haladás szakmai stábja. Mátyus János vezetőedző és segítője, Felipe Matos távozott a klubtól  - írja a csapat hivatalos weboldala. Mátyus helyett immáron Németh Szabolcs irányítja a mieink szakmai munkáját. Németh egyik segítője pedig a Haladás korábbi kiváló támadója, a 40 esztendős Sipos Norbert lett.

- Sipos Norbert és Németh Szabolcs régóta ismerik egymást, örömmel dolgoznak majd együtt, mindketten a modern támadófutball hívei, márpedig mi ezt várjuk el a csapattól – mondta Séllei Árpád, a Szombathelyi Haladás ügyvezető igazgatója. – És ami legalább ennyire fontos: mindketten a kemény munkában hisznek. Norbin kívül lesz még egy harmadik tagja a stábnak, vele még tárgyalunk. Ám ez a szakember biztosan nem Schimmer Szabolcs lesz, volt játékosunk ugyanis nemet mondott a felkérésre. 

Szólj hozzá!

Pedofil fotós is dolgozott a Little Miss Hungary gyermekszépségversenyen

A gyerekszépségverseny szervezője csalás miatt áll bíróság elé.

A szakember szerint nem indokolt a szúnyoggyérítés Győrben

Hiába jelentek meg a szúnyogok, az élő vizeinkben még nem kezdtek el növekedni a lárvák

Kalapáccsal verte fejbe kutyáját az ittas sárvári férfi

Az állatnak különös szenvedést okozott, és alkalmas volt arra is, hogy a pusztulását okozza.

Megérkezett a balkonszezon

Itt a tavasz, a jó idő, a melegedő időjárás, ideje feldíszíteni az erkélyt. A cikkel ehhez a feladathoz szeretnénk hasznos tippeket adni. Összeszedtük a legfontosabb teendőket, valamint minden hasznos tudnivalót, és eláruljuk, hogy melyek a nélkülözhetetlen szerszámok. 

Havazott az Írott-kőn

Nyárból a télbe.

Megállapodtak a bérekről az Audiban

650 ezer forintos egyszeri kifizetésben is megegyeztek a gyár és a szakszervezet képviselői.

Nagy mennyiségű csapadék várható kedden

A északnyugatira forduló szelet a front mentén erős, viharos széllökések kísérik.

Újabb induló jelentkezett be a szombathelyi polgármesteri székért

Mind a 12 városi körzetben lesz indulója a Konzervatívok Egy Jobb Városért Egyesületnek. Balassa Péter a polgármesterjelöltjük.

Győr-Moson-Sopron és Vas megyében is heves zivatarokra figyelmeztet a meteorológiai szolgálat

Az előrejelzés szerint hétfőn késő délutántól előbb az északnyugati, majd az esti, késő esti órákban az északi megyékben is kialakulhatnak helyenként zivatarok.

Tévében a Falco Honvéd elleni rájátszás meccse

A keddi összecsapást az M4 Sport sugározza.

LMP: ne védje tovább a kormány a szennyező akkugyárakat

Nemrég újabb baleset történt a komáromi akkumulátorgyárban, nyolc ember került mérgezéssel kórházba.

Szombathelyen folytatja turnéját az Elefánt

A jelenleg is új lemezén dolgozó, szombathelyi kötődésű Elefánt zenekar megnyitotta a szezont, április 20-án a Végállomás Klubban folytatják újabb vidéki körútjukat.

Dézsi Csaba András felesége: „El a kezekkel a családunktól, Borkai!”

„Nem élek bántalmazó kapcsolatban!” – írta a polgármester felesége.

Fokozott ellenőrzést tart csütörtökön a Szombathelyi Rendőrkapitányság

A jogsértő cselekmények elkövetését szeretnék megakadályozni.

Ezért érdemes biciklis nadrágot húzni a tekeréshez

Míg ha csak a közeli boltba szeretnénk elkerekezni, azt kis túlzással szinte bármilyen hétköznapi ruházatban megtehetjük, addig hosszabb bringatúrákra érdemes már egy kicsit nagyobb figyelmet szentelni a felkészülésnek. Ebbe beletartozik az is, hogy célszerű a megfelelő öltözékben felpattanni a drótszamárra.