Atombiztos, hogy Hende Csabát indítja a Fidesz Szombathelyen a 2022-es országgyűlési választáson

Farkas Bazsi 2021-06-11 09:10:00
Illés Károly tisztázta: nem indít jogi eljárást az Ugytudjuk.hu ellen, szerinte ugyanis adminisztrációs hibát vétett a helyreigazítás elküldésekor. Jogi képviselőnk szerint azonban levelével minden rendben volt.

Illés Károly, a szombathelyi Fidesz-KDNP frakció vezetője volt a vendége a minap a Szombathelyi Televízió Fogadóóra című műsorának. Az szinte magától érthetődik, hogy a frakcióvezető ismét elmondta, hogy szerinte egyetlen forintot sem vettek el Szombathelytől, de ezt talán hagyjuk is, foglalkozzunk a lényegi kijelentésekkel. 

Egészen biztos, hogy Hende Csabát indítja a Fidesz-KDNP a Vas1-es választókerületben. 

Illés szerint Ungár Péter (LMP), és Czeglédy Csaba (DK) is jó jelölt az ellenzéki előválasztásra.

Illés egy kérdésre reagálva kitért arra is, hogy sokat mozog fiatalok között, akik

tátott szájjal hallgatják, mikor azt meséli, hogy mi volt Magyarországon 2002 és 2010 között, a baloldali kormányzás alatt.

Majd megkérdezték tőle azt is, hogy elindítja-e azt a jogi eljárást, amit korábban belengetett az Ugytudjuk.hu ellen.

Korábban ugyanis, arról írtunk, hogy a fideszes frakcióvezető lakást vett abban a szombathelyi, Arany-patak melletti társasházban, aminek felépüléséhez azzal járult hozzá, hogy alpolgármestersége alatt átminősítették a területet. Továbbá a forgalmat is el akarta terelni a fideszes városvezetés azzal, hogy lezárják a fahídat. 

Illést hiába kérdeztük akkor többször is, emailjeinkre nem válaszolt.

Illés Károly válaszok helyett megfenyegette az Ugytudjuk.hu-t

Korábban nem egyszer foglalkoztunk Illés Károly vagyonosodásával és azzal, hogy egy olyan luxustársasházban vásárolt lakást, amelynek felépülését a korábbi fideszes városvezetés tette lehetővé azzal, hogy átsorolta a területet. Később a forgalom elterelésével és az Aranypatak-híd lezárásával próbálta meg az Illés alpolgármesterségével működő önkormányzat garantálni a majdani lakók nyugalmát.

A politikus most azt mondta, hogy elengedte ezt a történetet, ugyanis történt egy adminisztrációs hiba, szerinte ugyanis a helyreigazítást kérő levelét nem a szerkesztőségnek, hanem a kiadónak címezte, így jogi képviselője szerint egy esetleges per ezen elbukna.

Az Ugytudjuk.hu jogi képviselője szerint Illés levelével “minden rendben” volt. Így adminisztrációs hiba helyett valószínűbb, hogy Illés megijedt attól, hogy a bíróságon az igazat kellene mondania. 

Szólj hozzá!

Legyen egy szuper okosóra a legújabb kiegészítőd

Gondoltál már arra, hogy beszerezz egy páratlan okosórát? Ha eddig halogattad a döntést, akkor ezt most tekintsd egy jelnek és üdvözölj a gyűjteményedben egy efféle újdonságot. Nemcsak dekoratív kiegészítő, hanem számtalan előnnyel is bír.

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

A performance marketing jelentősége a vállalkozások életében

Minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, hogy folyamatosan, méghozzá profitábilisan termeljen új ügyfeleket, vásárlókat. A performance marketing elengedhetetlen a sikerhez, egy laikus számára azonban rengeteg nehézséget okozhat a fizetett hirdetések nyereséges menedzselése, éppen ezért sok esetben a legjobb döntés szakértőket segítségül hívni.

Ütötte, rúgta ismerősét egy körmendi férfi

Még a mobilját is földhöz vágta.

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.

Pedofil fotós is dolgozott a Little Miss Hungary gyermekszépségversenyen

A gyerekszépségverseny szervezője csalás miatt áll bíróság elé.

A szakember szerint nem indokolt a szúnyoggyérítés Győrben

Hiába jelentek meg a szúnyogok, az élő vizeinkben még nem kezdtek el növekedni a lárvák

Kalapáccsal verte fejbe kutyáját az ittas sárvári férfi

Az állatnak különös szenvedést okozott, és alkalmas volt arra is, hogy a pusztulását okozza.

Megérkezett a balkonszezon

Itt a tavasz, a jó idő, a melegedő időjárás, ideje feldíszíteni az erkélyt. A cikkel ehhez a feladathoz szeretnénk hasznos tippeket adni. Összeszedtük a legfontosabb teendőket, valamint minden hasznos tudnivalót, és eláruljuk, hogy melyek a nélkülözhetetlen szerszámok. 

Havazott az Írott-kőn

Nyárból a télbe.

Megállapodtak a bérekről az Audiban

650 ezer forintos egyszeri kifizetésben is megegyeztek a gyár és a szakszervezet képviselői.