Lemond az Osztrák Szabadságpárt elnöke

Székely Zoárd 2021-06-01 19:43:37
A döntés hátterében a párt frakcióvezetőjével kialakult viszálya áll.

Lemond Norbert Hofer, az ellenzéki Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnöke, írja az MTI.

Ezt a politikus saját maga jelentette be kedden az oe24 televíziós hírcsatornának nyilatkozva, annak nyomán, hogy összetűzésbe került Herbert Kickllel, az FPÖ parlamenti frakcióvezetőjével abban a kérdésben, ki lesz a párt kancellárjelöltje a következő parlamenti választáson.

„Igen, lemondok. Ma érkeztem vissza a kezelésről, és mindent jól átgondoltam"

– mondta Hofer, aki a kurirer.at hírportál szerint porckorongproblémák miatt szorult ellátásra.

A szabadságpárti politikus az Österreich című lapnak nyilatkozva munkásságára visszatekintve hangsúlyozta, hogy sikerült az „Ibiza-botrány” következtében megrendült pártját stabilizálnia.

„Utam azonban az FPÖ élén a mostani nappal véget ér”

– tette hozzá.

A politikus egyben közölte, hogy meg akarja tartani tisztségét a Nemzeti Tanács (a parlament alsóháza) harmadik elnökeként. Megerősítette egyben azt is, hogy döntése hátterében a párt frakcióvezetőjével kialakult viszálya áll.

Mint mondta, a következő hetekben pártkongresszust kell tartani a vezetőségi kérdés rendezésére. Mindenestre sok sikert kíván utódjának, tette hozzá. Az FPÖ közleményben erősítette meg Hofer lemondását.

Hofer 2019 májusában került az FPÖ élére, miután elődje, Heinz-Christian Strache lemondásra kényszerült a belpolitikai botrányt kavaró Ibiza-videó néven ismertté vált felvétel miatt. A titokban, megrendezett körülmények között 2017-ben készített videón Strache és Johann Gudenus, az FPÖ párt akkori frakcióvezetője egy magát egy orosz oligarcha unokahúgának kiadó nővel tárgyalt. Strache a nőnek párt- és médiatámogatásért cserébe zsíros állami megbízásokat ígért.

 

Fotó: MTI/EPA/Christian Bruna

Szólj hozzá!

Az idén sem fizet osztalékot a Rába

Győri ingatlanok érétkesítéséről is döntött a cég.

Azzal fenyegette a sárvári gyámügyest a nő, hogy megöli

„Na te büdös k***a, ha te ezt megtetted, akkor nem fogok veled szépen beszélni!”

Tizenkét gyanúsítottja van már annak az ügynek, amiben letartóztatták a volt győri rendőrkapitányt

A volt kapitányon kívül egy másik gyanúsítottat is fogva tartanak, aki szintén fontos és magas rangú, nyugalmazott rendőr.

Szúnyogok: Győrben kiterjedt biológiai gyérítés egyelőre nem szükséges

A Győr-Szol Zrt. már megtette az előkészületeket a szúnyoggyérítési munkálatok megkezdéséhez.

Legyen egy szuper okosóra a legújabb kiegészítőd

Gondoltál már arra, hogy beszerezz egy páratlan okosórát? Ha eddig halogattad a döntést, akkor ezt most tekintsd egy jelnek és üdvözölj a gyűjteményedben egy efféle újdonságot. Nemcsak dekoratív kiegészítő, hanem számtalan előnnyel is bír.

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

A performance marketing jelentősége a vállalkozások életében

Minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, hogy folyamatosan, méghozzá profitábilisan termeljen új ügyfeleket, vásárlókat. A performance marketing elengedhetetlen a sikerhez, egy laikus számára azonban rengeteg nehézséget okozhat a fizetett hirdetések nyereséges menedzselése, éppen ezért sok esetben a legjobb döntés szakértőket segítségül hívni.

Ütötte, rúgta ismerősét egy körmendi férfi

Még a mobilját is földhöz vágta.

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.

Pedofil fotós is dolgozott a Little Miss Hungary gyermekszépségversenyen

A gyerekszépségverseny szervezője csalás miatt áll bíróság elé.