Körmendi sportcsarnok bővítése: Egyelőre egy tanulmányra várnak

Bazsó Bálint 2021-05-06 07:25:00
Amíg ez nem készül el, addig nem tud a város döntést hozni a bővítés mikéntjéről.

Tavaly novemberben írtuk meg, hogy a kormány döntése értelmében 70 millió forintból készíthetik elő a körmendi sportcsarnok bővítését. 

A Magyar Közlönyben megjelent határozat alapján a beruházó Körmend Város Önkormányzata, megvalósítója a Beruházási Ügynökség, kormányzati felelőse pedig az emberi erőforrások minisztere.

A döntés értelmében az előkészítő fázist 2021. július 31. napjáig kell teljesíteni. 

Végre bővíthetik a körmendi sportcsarnokot

A Magyar Közlönyben megjelent határozat alapján a beruházás Körmend Város Önkormányzata, megvalósítója a Beruházási Ügynökség, kormányzati felelőse pedig az emberi erőforrások minisztere. A döntés értelmében az előkészítő fázist 2021. július 31. napjáig kell teljesíteni. Az előkészítésre a város a 69 millió 287 ezer 926 forintot kap.

Kíváncsiak voltunk, hogyan áll jelenleg az a bizonyos előkészítő fázis.

Érdeklődésünkre a körmendi ünkormányzati hivatal közölte:

"Körmend Város Önkormányzata a 70 millió forintos kormányzati támogatást arra a célra kapta, hogy elvégezze azokat az előkészítő munkákat, melyek szükségesek ahhoz, hogy a város egy olyan multifunkcionális sportcsarnokkal gazdagodjon, mely megfelel mind a városnak, mind pedig a csarnokot használó NB1-es kosárlabdacsapatnak" 

Hozzátették: A nemzetközi versenyeken való elindulás szigorú infrastrukturális feltételekhez kötött, így a jövőben elkészülő csarnoknak ezen nemzetközi előírásoknak is meg kell felelnie.

Mint írják:

"Jelenleg készül egy helyszínvizsgálati tanulmány, melynek elkészültét követően fogunk tudni pontos döntést hozni, és beszámolni az építési munkálatok megkezdéséről, és a végleges kivitelezésről. V. Német Zsolt Képviselő Úrral folyamatosan azon dolgozunk, hogy a városnak egy minden igényt kielégítő, a nemzetközi szabályoknak és előírásoknak is megfelelő multifunkcionális csarnoka legyen."

- írják a lapunknak küldött válaszukban.

Szólj hozzá!

Közös listát állít Budapesten és az EP-választáson a DK, az MSZP és a Párbeszéd

A közös EP-lista vezetője Dobrev Klára lesz, a lista első négy helyét a DK kapta.

Az önkormányzat bevonásával fog bármi is történni a szombathelyi Nagyszállóval

A parkoló kérdésben is minden segítséget meg fog adni a városvezetés.

Nyakkitekeréssel fenyegette a kalauzt a szombathelyi vonaton egy férfi

Annak ellenére szállított kerékpárt, hogy azon a járaton a kerékpár szállítása tilos volt.

2027-től új villanyvonatok járnak Szombathely és Budapest között

Az óránkénti 160 kilométeres sebességre képes ötrészes járművek hossza 106,2 méter, az ülőhelyek száma a nyári és téli üléselrendezéstől függően rugalmasan változtatható.

Zöld Bajnok díjat nyert Szombathely

Szombathely minden várakozást felülmúlt.

Győrszentivánon két rákkeltő anyag tekintetében veszélyeztetettség áll fenn

Elkészült a civil légszennyezettség-mérés szakmai értékelése.

Homlok ne hazudj! Erzsi takarodj!

Felirat jelent meg a Haladás Sportkomplexum oldalán.

Magyar Péter: Nem úszhatja meg a maffiaállam feje, Orbán Viktor

Több ezer fő vett részt Magyar Péter budapesti tüntetésén.

Átépítik a szombathelyi Sportliget rendre víz alá kerülő sétányát

A tervezésnél a dozmati víztározó kapacitásában bíztak.

Dézsi: Borkai egy tátongó seb Győr lelkén és testén

Mesterséges intelligenciával szerkesztett videók léteznek csak Dézsi szerint, olyan nem, amivel zsarolni lehetne.

A szombathelyi börtönbe akart drogot csempészni a győri férfi

Mobiltelefonok és adathordozók is voltak a csomagban.

„Magukat kihuzatták” – közzétette a hangfelvételt Magyar Péter

Varga Judit volt igazságügyi miniszter beszél a felvételen arról, hogy fideszes politikusok kihúzatták a nevüket a Völner-Schadl-ügy irataiból.

Zebrán gázolt a szentgotthárdi nő

A balesetben a sértett nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.