Pályázatból újulna meg a szombathelyi Szűrcsapó utcai szolgáltatóház

Farkas Bazsi 2021-04-26 10:15:42
Színezd újra!

A Let’s Colour Településszépítő Egyesület idén is pályázatot hirdetett középületek átfestésére. A szombathelyi önkormányzat úgy döntött, hogy a Szűrcsapó úti szolgáltatóház épületével maga is részt vesz a pályázaton, ahol kikötés, hogy 800 négyzetméternél a jelölt épület nem lehet nagyobb, és praktikus okokból 4 méternél nem nagyon lehet magasabb.

Fotó: Farkas Bazsi

Az épület jelenleg jellegtelen, kissé kopott sárga festésű - olvasható a közgyűlési előterjesztésben. A szolgáltatóház fontos szerepet tölt be a szomszéd emeletes házaiban lakóknak, és a környék, így a Váci és a Derkovits általános iskolásainak és a Művészeti gimnazisátinak mindennapjaiban is. 

A pályázati beadás után online szavazás dönti majd el, hogy melyik három pályázó kerül a szakmai zsűri elé, a győztest már ők választják ki.

A győztes a fal festésének tervezését és az ahhoz szükséges festékanyagot nyeri el. Magát a festést pedig önkéntesekkel kell, hogy megvalósítsa. 

Szólj hozzá!

Közös listát állít Budapesten és az EP-választáson a DK, az MSZP és a Párbeszéd

A közös EP-lista vezetője Dobrev Klára lesz, a lista első négy helyét a DK kapta.

Az önkormányzat bevonásával fog bármi is történni a szombathelyi Nagyszállóval

A parkoló kérdésben is minden segítséget meg fog adni a városvezetés.

Nyakkitekeréssel fenyegette a kalauzt a szombathelyi vonaton egy férfi

Annak ellenére szállított kerékpárt, hogy azon a járaton a kerékpár szállítása tilos volt.

2027-től új villanyvonatok járnak Szombathely és Budapest között

Az óránkénti 160 kilométeres sebességre képes ötrészes járművek hossza 106,2 méter, az ülőhelyek száma a nyári és téli üléselrendezéstől függően rugalmasan változtatható.

Zöld Bajnok díjat nyert Szombathely

Szombathely minden várakozást felülmúlt.

Győrszentivánon két rákkeltő anyag tekintetében veszélyeztetettség áll fenn

Elkészült a civil légszennyezettség-mérés szakmai értékelése.

Homlok ne hazudj! Erzsi takarodj!

Felirat jelent meg a Haladás Sportkomplexum oldalán.

Magyar Péter: Nem úszhatja meg a maffiaállam feje, Orbán Viktor

Több ezer fő vett részt Magyar Péter budapesti tüntetésén.

Átépítik a szombathelyi Sportliget rendre víz alá kerülő sétányát

A tervezésnél a dozmati víztározó kapacitásában bíztak.

Dézsi: Borkai egy tátongó seb Győr lelkén és testén

Mesterséges intelligenciával szerkesztett videók léteznek csak Dézsi szerint, olyan nem, amivel zsarolni lehetne.

A szombathelyi börtönbe akart drogot csempészni a győri férfi

Mobiltelefonok és adathordozók is voltak a csomagban.

„Magukat kihuzatták” – közzétette a hangfelvételt Magyar Péter

Varga Judit volt igazságügyi miniszter beszél a felvételen arról, hogy fideszes politikusok kihúzatták a nevüket a Völner-Schadl-ügy irataiból.

Zebrán gázolt a szentgotthárdi nő

A balesetben a sértett nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.