Öt történet, amelyek miatt érdemes most belekezdeni a képregényvásárlásba

Pintér Bence 2021-04-19 06:28:33
Elszabadult a képregényboom Magyarországon, tele vagyunk jobbnál jobb címekkel: ötöt ajánlunk a most bepótolandó klasszikusoktól az egérőrökön át Harari képregényesített világmegfejtéséig!

Egyszer-kétszer már írtam itt az Azonnalin arról, milyen nagy képregényes boom van Magyarországon az elmúlt években. Hogy csak egy példát mondjak: akkora, hogymost már az erre szakosodott kis és közepes kiadók mellett a nagyok is egyre markánsabban megjelennek a piacon.

Megjelent például az 1984 képregényadaptációja a Libri-csoportnál, a Kossuth kiadta Stan Lee képregényes önéletrajzát, a Gabo pedig fantasztikus irodalommal foglalkozó imprintjével a Vaják- és a Dűne-univerzumokban játszódó képregényekkel nyitott a kilencedik művészeti ág felé. 

Szóval egyre több a cím, mindenki találhat kedvére való olvasmányt, hiszen a képregény nem csak a szuperhősökről szól. Ajánlok is rögtön öt címet, amire érdemes ránéznie annak, aki most kezdene érdeklődni a témában!

5. Sandman

A harmadik kötetnél tart Neil Gaiman klasszikus történetének gyűjteményes kiadása a Fumaxnál, azaz már bőven túllépett azon a ponton, ameddig eddig magyarul olvashattuk Álom, avagy álomvilág urának történetét a Cartaphilusnál 2009 és 2011 között megjelent puhatáblás kötetekben.

A történet úgy indul, hogy Álom, a Végtelenek egyike okkultisták csapdájába kerül a huszadik század elején. kiszabadulása után pedig rendbe kell tennie birodalmát.

A fő kérdés pedig az: képes-e Álom a változásra? Kell-e egyáltalán változnia?

Bevallom, én a harmadik kötet után nem bírtam ki, és elektronikusan elolvastam az utolsó kettőt, amit még sosem tettem meg, mindig valahol eddig jutottam a sztoriban, hogy aztán egy-két év után újra az elején kezdjem. Most végigolvasva azt kell mondanom, hogy tényleg zseniális az egész történet egyben, úgy, ahogy van.

Ez a hét éven át futó képregénysorozat repítette a szupersztárságig Neil Gaimant, teljesen jogosan: átgondolt, alapos, humoros és drámai, fontos kérdéseket feszeget és zseniálisan építi fel ismerős elemekből a saját, egyedi mitológiáját, középpontban Álommal és a Végtelenek családjával, valamint az emberekkel és egyéb lényekkel, akik belekeverednek a dolgaikba. Hamarosan érkezik belőle a Netflix-adaptáció. egy tavalyi hangoskönyves feldolgozás pedig nagyon sikeres volt egyébként.

4. Saga

Amióta legutóbb írtam a Sagáról, megjelent belőle még három kötet a Pesti Könyveknél, és még mindig van hátra jó pár addig, amíg a történet feléig érünk – itt tartunk ugyanis most, az alkotók 2018-ben pihenőre mentek. A 2012-ben indult fantasy/sci-fi sorozat világában egy bolygón és holdján két nagyon eltérő civilizáció él: az egyik a mágián, a másik a technológián keresztül uralja saját világát, és évtizedek óta háborúban vannak egymással. 

Két közkatona, Alana és Marko azonban egy romantikus ponyva hatására egymásba szeret, és megtörténik a lehetetlen: közös gyerekük születik. Ezután nyilván menekülniük kell.

Erről a menekülésről, illetve a kislány, Hazel felnövéséről szól a rendkívül humoros, izgalmas és helyenként szívszorítóan drámai történet. Kitágítva pedig arról, hogy milyen gyereket vállalni, milyen problémák merülnek fel egy családban és egy párkapcsolatban, mi a helyzet a nagyszülőkkel – csupa olyan kérdés, amelyek ritkán kerülnek elő a fantasztikumban.

Az elmúlt évtized egyik legnépszerűbb képregénye hamarosan folytatódik, Brian K. Vaughn író és Fiona Staples rajzoló állítólag már gőzerővel dolgoznak a folytatáson, avagy az eddig 54 füzetet számláló történet másik 54 részén. Itthon egyelőre 24 füzet volt benn a négy kötetben, szóval addig is van mit beérni.

>>Érdekel, hogy mi van még a listán? Kattints az Azonnali Könyves Kálmán rovatára, és olvasd végig!<<

Szólj hozzá!

Az önkormányzat bevonásával fog bármi is történni a szombathelyi Nagyszállóval

A parkoló kérdésben is minden segítséget meg fog adni a városvezetés.

Nyakkitekeréssel fenyegette a kalauzt a szombathelyi vonaton egy férfi

Annak ellenére szállított kerékpárt, hogy azon a járaton a kerékpár szállítása tilos volt.

2027-től új villanyvonatok járnak Szombathely és Budapest között

Az óránkénti 160 kilométeres sebességre képes ötrészes járművek hossza 106,2 méter, az ülőhelyek száma a nyári és téli üléselrendezéstől függően rugalmasan változtatható.

Zöld Bajnok díjat nyert Szombathely

Szombathely minden várakozást felülmúlt.

Győrszentivánon két rákkeltő anyag tekintetében veszélyeztetettség áll fenn

Elkészült a civil légszennyezettség-mérés szakmai értékelése.

Homlok ne hazudj! Erzsi takarodj!

Felirat jelent meg a Haladás Sportkomplexum oldalán.

Magyar Péter: Nem úszhatja meg a maffiaállam feje, Orbán Viktor

Több ezer fő vett részt Magyar Péter budapesti tüntetésén.

Átépítik a szombathelyi Sportliget rendre víz alá kerülő sétányát

A tervezésnél a dozmati víztározó kapacitásában bíztak.

Dézsi: Borkai egy tátongó seb Győr lelkén és testén

Mesterséges intelligenciával szerkesztett videók léteznek csak Dézsi szerint, olyan nem, amivel zsarolni lehetne.

A szombathelyi börtönbe akart drogot csempészni a győri férfi

Mobiltelefonok és adathordozók is voltak a csomagban.

„Magukat kihuzatták” – közzétette a hangfelvételt Magyar Péter

Varga Judit volt igazságügyi miniszter beszél a felvételen arról, hogy fideszes politikusok kihúzatták a nevüket a Völner-Schadl-ügy irataiból.

Zebrán gázolt a szentgotthárdi nő

A balesetben a sértett nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.

Kuznyecov: minden győri álma a feljutás

A második helyen álló győriek hátránya hét pont a listavezető Nyíregyháza mögött, utánuk azonban nagyon szoros a mezőny.