Czeglédy: „A Fidesz most éppen a titkosszolgálatot küldte rám”

Pintér Bence 2021-04-19 08:36:00
Olyan autó követte Czeglédy Csabát a politikus szerint, aminek a rendszámát az adatbázis szerint nem is adták ki Magyarországon.

„Még én is megdöbbentem az állampárt legújabb lépésén: a Fidesz most éppen a titkosszolgálatot küldte rám” – írta Facebookon Czeglédy Csaba szombathelyi önkormányzati képviselő, a DK jelöltje az előválasztásin. Mint írja: a napokban azt vette észre, hogy „több idegen szervezetten figyeli a házat”, ahol lakik, majd amikor elindult otthonról autóval, még követték is. „Azonban mivel helyismerettel nem rendelkeztek, könnyedén mögéjük kerültem, így a mellettem ülőnek sikerült lefényképeznie az autót” – írja a politikus.

Czeglédy ezután lekérdezte a rendszámot az ügyfélkapun keresztül, de kiderült, hogy a hivatalos nyilvántartás szerint a Mazdán lévő rendszám nem került kiadásra Magyarországon.

Facebook

(null)

(Mi is megpróbáltuk lekérdezni a rendszámot, és ugyanerre az eredményre jutottunk.) Ebből Czeglédy arra következtetett, hogy a titkosszolgálat autóját csípte el a háza előtt. „Vajon rajtam kívül még hány ellenzéki politikust figyeltet meg a Fidesz? Hányunk háza előtt állnak autók, hányunk telefonjait hallgatják le, hányunk e-mailjeit olvassák? Vajon mi lesz a következő lépés, a lakásaink bepoloskázása, gyermekeink vegzálása?” – írta.

Szerinte egy azonban mindezekből teljesen biztos: a Fidesz már nagyon fél. Arra kérte követőit, hogy ha valaki látja ezt a rendszámot, fotózza le az autóban ülőket.

Szólj hozzá!

Közös listát állít Budapesten és az EP-választáson a DK, az MSZP és a Párbeszéd

A közös EP-lista vezetője Dobrev Klára lesz, a lista első négy helyét a DK kapta.

Az önkormányzat bevonásával fog bármi is történni a szombathelyi Nagyszállóval

A parkoló kérdésben is minden segítséget meg fog adni a városvezetés.

Nyakkitekeréssel fenyegette a kalauzt a szombathelyi vonaton egy férfi

Annak ellenére szállított kerékpárt, hogy azon a járaton a kerékpár szállítása tilos volt.

2027-től új villanyvonatok járnak Szombathely és Budapest között

Az óránkénti 160 kilométeres sebességre képes ötrészes járművek hossza 106,2 méter, az ülőhelyek száma a nyári és téli üléselrendezéstől függően rugalmasan változtatható.

Zöld Bajnok díjat nyert Szombathely

Szombathely minden várakozást felülmúlt.

Győrszentivánon két rákkeltő anyag tekintetében veszélyeztetettség áll fenn

Elkészült a civil légszennyezettség-mérés szakmai értékelése.

Homlok ne hazudj! Erzsi takarodj!

Felirat jelent meg a Haladás Sportkomplexum oldalán.

Magyar Péter: Nem úszhatja meg a maffiaállam feje, Orbán Viktor

Több ezer fő vett részt Magyar Péter budapesti tüntetésén.

Átépítik a szombathelyi Sportliget rendre víz alá kerülő sétányát

A tervezésnél a dozmati víztározó kapacitásában bíztak.

Dézsi: Borkai egy tátongó seb Győr lelkén és testén

Mesterséges intelligenciával szerkesztett videók léteznek csak Dézsi szerint, olyan nem, amivel zsarolni lehetne.

A szombathelyi börtönbe akart drogot csempészni a győri férfi

Mobiltelefonok és adathordozók is voltak a csomagban.

„Magukat kihuzatták” – közzétette a hangfelvételt Magyar Péter

Varga Judit volt igazságügyi miniszter beszél a felvételen arról, hogy fideszes politikusok kihúzatták a nevüket a Völner-Schadl-ügy irataiból.

Zebrán gázolt a szentgotthárdi nő

A balesetben a sértett nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.