Rendíthetetlen népszerűségnek örvend a Pikó márkanevű amfetamin Győr környékén

Papp László Tamás 2021-04-17 11:11:00
Nyugat-dunántúli akció keretében ütöttek rajta a terjesztőkön, a megyeszékhely mellett Komáromban és Pápán is. A háttérben a szlovák alvilág is jelen van.

A Pikó régóta ismert Győr környékén, mint „szlovák drogot” is emlegetik – derül ki a 24.hu 2012-es bűnügyi híréből. Vagyis már csaknem egy évtizede jelen van Győrben ez a tudatmódosító.

2012 szeptemberében az egyik győri kaszinóban találtak a járőrök egy 26 éves helyi fiatalemberre, aki később azt vallotta, hogy egy ismeretlen szlovák férfitól vásárolt egy csík “Piko” nevű kábítószert. A metanfetamint tartalmazó stimulánst azon nyomban el is fogyasztotta.

Ugyanennek a tűkristályos szerkezetű kábítószernek a fecskendőbe csomagolt változatát találták a rendőrök annak a 33 éves pápai férfinak az autójában, akit néhány nappal ezelőtt ellenőriztek Nádorvárosban – írta akkor a 24.hu.

A férfi az autója jobb első ülésében megtalált tudatmódosítóról a járőröknek elmondta, hogy nemrégiben vásárolta, 8500 forintért milliliterjét.  A Győri Rendőrkapitányság mindkét férfit előállította. Toxikológiai vizsgálatuk mellett, ellenük kábítószerrel visszaélés vétségének megalapozott gyanúja miatt folyik eljárás – olvasható a 2012-es hírben.

Tarantino-t is megihlethette volna az ugyancsak pikós témájú hír, melyről idén januárban számoltunk be. Eszerint a rablás bűntette miatt indult nyomozás során a bántalmazott férfi elismerte, hogy támadója egy adag Pikó néven ismert kábítószerért érkezett hozzá. Az anyag átvételét követően azonban azt nem tudta kifizetni és miközben ő a tartozásról elismervényt irt lefújta őt, majd a megszerzett kábítószerrel a zsebében megpróbálta elhagyni a helyiséget, amit ő nem tudott megakadályozni.

A lakásán tartott kutatás eredményeként a rendőrök kábítószergyanús anyagot találtak, illetve a vele szemben alkalmazott drogteszt pozitív értéket mutatott, így ellene kábítószer-kereskedelem bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárás indult.

Nem volt pénze a drogra a győri férfinak, így lefújta gázzal a dealert, aki épp elismervényt írt a tartozásról

Bejelentés érkezett a rendőrségre 2020. december 23-án 16 óra körül arról, hogy Csornán, egy Szent István téri házban két férfit dulakodott és egyikük gázspray-vel lefújta haragosát.

Most pedig a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda több hónapos felderítő munka után göngyölítette fel azt a hálózatot, amely Szlovákiából származó drogot értékesített Komáromban, Győrben és Pápán. A fogás ismét a Szlovákiában népszerű pikó fantázianevű amfetamin volt – írja a police.hu.

Pikó drogot árulókat fogott el a KR NNI

Nyugat-dunántúli akció keretében ütöttek rajta a kábítószerterjesztőkön.

A Terrorelhárítási Központ, a KR műveleti egységei, az NNI nyomozói és a Győri Rendőrkapitányság rendészeti és bűnügyi munkatársai nagy erőkkel, összesen hat helyszínen végeztek összehangolt akciót. A rendőrök 2021. április 15-én a gyanúsítottak ingatlanjaiban és gépjárműveiben kábítószergyanús anyagokat és fegyvereket találtak, majd azokat lefoglalták.

Fotó: police.hu

A csoport szlovák állampolgárságú tagjával szemben a szlovák rendőrök hajtanak végre további nyomozati cselekményeket – fogalmaz a hír. 

Pikó drogot árulókat fogott el a KR NNI (TEK)

Nyugat-dunántúli akció keretében ütöttek rajta a kábítószerterjesztőkön.

Vladislav Sz. és nyolc magyar bűntársa ellen a KR NNI Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály győri osztálya folytat büntetőeljárást kábítószer-kereskedelem miatt.

Fotó: Police.hu

Az ügyben több gyanúsított beismerő vallomást tett, két főt a nyomozó hatóság őrizetbe vett, és kezdeményezte letartóztatásukat – zárul a közlemény. Nekünk pedig van egy olyan érzésünk, hogy lesznek még pikós témájú bűnügyi híreink.

Szólj hozzá!

Közös listát állít Budapesten és az EP-választáson a DK, az MSZP és a Párbeszéd

A közös EP-lista vezetője Dobrev Klára lesz, a lista első négy helyét a DK kapta.

Az önkormányzat bevonásával fog bármi is történni a szombathelyi Nagyszállóval

A parkoló kérdésben is minden segítséget meg fog adni a városvezetés.

Nyakkitekeréssel fenyegette a kalauzt a szombathelyi vonaton egy férfi

Annak ellenére szállított kerékpárt, hogy azon a járaton a kerékpár szállítása tilos volt.

2027-től új villanyvonatok járnak Szombathely és Budapest között

Az óránkénti 160 kilométeres sebességre képes ötrészes járművek hossza 106,2 méter, az ülőhelyek száma a nyári és téli üléselrendezéstől függően rugalmasan változtatható.

Zöld Bajnok díjat nyert Szombathely

Szombathely minden várakozást felülmúlt.

Győrszentivánon két rákkeltő anyag tekintetében veszélyeztetettség áll fenn

Elkészült a civil légszennyezettség-mérés szakmai értékelése.

Homlok ne hazudj! Erzsi takarodj!

Felirat jelent meg a Haladás Sportkomplexum oldalán.

Magyar Péter: Nem úszhatja meg a maffiaállam feje, Orbán Viktor

Több ezer fő vett részt Magyar Péter budapesti tüntetésén.

Átépítik a szombathelyi Sportliget rendre víz alá kerülő sétányát

A tervezésnél a dozmati víztározó kapacitásában bíztak.

Dézsi: Borkai egy tátongó seb Győr lelkén és testén

Mesterséges intelligenciával szerkesztett videók léteznek csak Dézsi szerint, olyan nem, amivel zsarolni lehetne.

A szombathelyi börtönbe akart drogot csempészni a győri férfi

Mobiltelefonok és adathordozók is voltak a csomagban.

„Magukat kihuzatták” – közzétette a hangfelvételt Magyar Péter

Varga Judit volt igazságügyi miniszter beszél a felvételen arról, hogy fideszes politikusok kihúzatták a nevüket a Völner-Schadl-ügy irataiból.

Zebrán gázolt a szentgotthárdi nő

A balesetben a sértett nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.