Nem teljesít jól Győr az állami források megszerzésében

Pintér Bence 2021-04-16 17:58:00
A civil önkormányzati képviselő összeszedte, hogy sikerült az elmúlt években Győr városának központi forrásokhoz jutnia. Mint kiderült, nem valami fényesen.

Legutóbb a szolidaritási adónak ment utána Balla Jenő győri civil önkormányzati képviselő (Összefogás Győrért), hogy megállapítsa: Győr kiemelkedően magas összeget fizet be a központi költségvetésbe, még ahhoz képest is, hogy magasak az adóbevételei.

Lapunkhoz eljuttatott legújabb összesítésében Balla azt vizsgálta meg, hogy más városokhoz képest mennyire sikeresen pályázott központi forrásokra a város. A kép a képviselő szerint nem fest jól.

Azért nézte meg ezeket, mert több olyan visszajelzést is kapott, ami ezekkel a pénzekkel magyarázta a szolidaritási adó körüli problémákat.

Sereghajtó a városok között

Balla először megnézte, hogy a Széchenyi 2020 fejlesztési programban (ez volt a 2014 és 2020 közötti EU-s források felhasználását koordináló program) Győr hogy teljesített.

Az egy főre jutó EU-s támogatások tekintetében Győr utolsó előtti a megyeszékhelyek közt, alig megelőzve a legkevesebb támogatást kapó Szegedet.

Széchenyi 2020

(null)

Felmerült a képviselőben, hogy esetleg a nyugati fekvés miatti alacsonyabb támogatási intenzitások következménye a városunk gyenge szereplése, de az azonos régióba tartozó Zalaegerszeg, a szintén észak-dunántúli Veszprém és Tatabánya is sokkal jobban szerepeltek. „Ezért itt két okra tudtam gondolni: vagy a város nem adott be elég pályázatot, vagy a támogatások mértéke az adott település lobbierejével van kapcsolatban. Egyik lehetőség sem túl hízelgő városunk lobbistái, az országgyűlési képivselők szempontjából” – írta Balla.

 

A képviselő szerint a Modern Városok Program szűken vett (gyorsoforgalmi utakat és vasútfejlesztéseket nem számoló költségvetései alapján Győr lakosságarányosan a 8. legtöbb forrást kapta, tehát a középmezőnyben helyezkedik el, bár a környékbeli megyeszékhelyek előkelőbb helyen vannak. „Az összképet tovább rontja, hogy a teljes MVP tervezett költségvetések vonatkozásában Győr már csak a 14. a megyeszékhelyek közül” – írja. Ez alapján azt a következtetést vonta le, hogy „az elmúlt ötben év legnagyobb városfejlesztő programjában szintén nem sikerült túlzottan erős pozíciót kivívni”.

MVP

(null)

A Terület és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) számait tekintve Győr majdnem sereghajtó

– írja a képviselő 2018-as adatok alapján, mivel ez volt a legfrissebb jelentés a Miniszterelnökségtől. Elképzelhető persze, hogy a 2019-es és a 2020-as év hozott változást ebben.

TOP

(null)

Balla Jenő szerint van egy fontos tanulsága van a fenti statisztikáknak. „A megyeszékhelyek költségvetésében messze nem a saját bevételek a meghatározók, hanem a különböző államháztartási transzferek és támogatások. A top tíz hazai városban költségvetését tekintve Győr támaszkodik legjobban – közel 50%-ban – a saját bevételeire, míg a többi városnál a különböző állami támogatások (esetenként hitelfelvételek mellett) sokkal meghatározóbbak. Magyarán kevésbé éri meg egy városnak feszesen, önerőből gazdálkodni, a jól teljesítő városok inkább minél több forrást igyekeznek bevonni, és azt jövőképes fejlesztésekre költik – írja Balla.

A forrásbevonáshoz pedig a civil képviselő szerint két dolog kell; jó elképzelések és jó lobbierő. „Én készséggel elhiszem, hogy mindkettő rendelkezésre áll, és szívesen veszem, ha a város vezetése, parlamenti képviselői számokkal megcáfolják azt a kedvezőtlen képet, amit a fenti adatok sugallnak” – írta a képviselő, aki sajnálja, hogy a szolidaritási adó kapcsán felvetett problémákra sem Simon Róbert Balázs, sem Kara Ákos, a város két jelenlegi, fideszes képviselője nem reagált korábban.

Szólj hozzá!

Nyakkitekeréssel fenyegette a kalauzt a szombathelyi vonaton egy férfi

Annak ellenére szállított kerékpárt, hogy azon a járaton a kerékpár szállítása tilos volt.

2027-től új villanyvonatok járnak Szombathely és Budapest között

Az óránkénti 160 kilométeres sebességre képes ötrészes járművek hossza 106,2 méter, az ülőhelyek száma a nyári és téli üléselrendezéstől függően rugalmasan változtatható.

Zöld Bajnok díjat nyert Szombathely

Szombathely minden várakozást felülmúlt.

Győrszentivánon két rákkeltő anyag tekintetében veszélyeztetettség áll fenn

Elkészült a civil légszennyezettség-mérés szakmai értékelése.

Homlok ne hazudj! Erzsi takarodj!

Felirat jelent meg a Haladás Sportkomplexum oldalán.

Magyar Péter: Nem úszhatja meg a maffiaállam feje, Orbán Viktor

Több ezer fő vett részt Magyar Péter budapesti tüntetésén.

Átépítik a szombathelyi Sportliget rendre víz alá kerülő sétányát

A tervezésnél a dozmati víztározó kapacitásában bíztak.

Dézsi: Borkai egy tátongó seb Győr lelkén és testén

Mesterséges intelligenciával szerkesztett videók léteznek csak Dézsi szerint, olyan nem, amivel zsarolni lehetne.

A szombathelyi börtönbe akart drogot csempészni a győri férfi

Mobiltelefonok és adathordozók is voltak a csomagban.

„Magukat kihuzatták” – közzétette a hangfelvételt Magyar Péter

Varga Judit volt igazságügyi miniszter beszél a felvételen arról, hogy fideszes politikusok kihúzatták a nevüket a Völner-Schadl-ügy irataiból.

Zebrán gázolt a szentgotthárdi nő

A balesetben a sértett nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.

Kuznyecov: minden győri álma a feljutás

A második helyen álló győriek hátránya hét pont a listavezető Nyíregyháza mögött, utánuk azonban nagyon szoros a mezőny.

LMP: nem halogatható a béremelés a felsőoktatásban!

Kanász-Nagy Máté értékelése szerint a kormány "magára hagyta" a felsőoktatásban dolgozó oktatókat és kutatókat.