Börtönbe is kerülhet a büntetőfékezés miatt a győri férfi

Papp László Tamás 2021-03-30 09:53:00
Ütközés lett a vége, s még neki állt feljebb.

Felháborodott a vezető, hogy kikanyarodtak elé, ezért megelőzte, és befékezett a sértett előtt – írja a megyei főügyészség közleménye.

A vád szerint az 51 éves férfi 2020 decemberében olyan mértékben háborodott fel egy közlekedési konfliktust követően, hogy a sértett megelőzését követően hirtelen fékezett előtte, és a két jármű össze is ütközött – szól a közlemény. 

A Győri Járási Ügyészség vádirata szerint az 51 éves terhelt 2020 decemberében, az ünnepek között közlekedett járművével Győr külterületén, a védett úton, úgy, hogy járművében egy utas is ült. Haladásuk során egy kereszteződésben a 45 éves sértett nő az „Elsőbbségadás kötelező” jelzőtábla ellenére kihajtott a vádlott által vezetett jármű elé, akinek emiatt csökkentenie kellett tempóját. 

A férfi ezen úgy felháborodott, hogy forgalomtól elzárt területen a sértett előzésébe kezdett, majd mellé érve átnézett a másik autóba, amelyben a sértett 14 éves gyermeke is utazott. A sértett nő ekkor kézjelzésekkel provokálta a terheltet, akiben ettől csak nőtt az indulat, ezért az előzést úgy fejezte be, hogy hirtelen, és fékezve tért vissza a saját sávjába a sértett elé, hogy megállásra kényszerítse.

A nő félrehúzódva, egy beton oszloptól egy méterre tudott megállni, úgy, hogy a két jármű így is összeütközött. A terhelt ezután autójából kiszállva, kiabálva vonta felelősségre a nőt. A baleset során személyi sérülés szerencsére nem történt.  

A vádlott ellen az ügyészség közúti veszélyeztetés bűntette miatt emelt vádat. Vele szemben három évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható, valamint az ügyészség indítványozta, hogy az elkövetőt a bíróság tiltsa el a járművezetéstől.

A nyomozás során a Győri Rendőrkapitányság rendőrei jártak el, az érdemi döntést pedig várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni – zárul a közlemény.

 

Szólj hozzá!

Közös listát állít Budapesten és az EP-választáson a DK, az MSZP és a Párbeszéd

A közös EP-lista vezetője Dobrev Klára lesz, a lista első négy helyét a DK kapta.

Az önkormányzat bevonásával fog bármi is történni a szombathelyi Nagyszállóval

A parkoló kérdésben is minden segítséget meg fog adni a városvezetés.

Nyakkitekeréssel fenyegette a kalauzt a szombathelyi vonaton egy férfi

Annak ellenére szállított kerékpárt, hogy azon a járaton a kerékpár szállítása tilos volt.

2027-től új villanyvonatok járnak Szombathely és Budapest között

Az óránkénti 160 kilométeres sebességre képes ötrészes járművek hossza 106,2 méter, az ülőhelyek száma a nyári és téli üléselrendezéstől függően rugalmasan változtatható.

Zöld Bajnok díjat nyert Szombathely

Szombathely minden várakozást felülmúlt.

Győrszentivánon két rákkeltő anyag tekintetében veszélyeztetettség áll fenn

Elkészült a civil légszennyezettség-mérés szakmai értékelése.

Homlok ne hazudj! Erzsi takarodj!

Felirat jelent meg a Haladás Sportkomplexum oldalán.

Magyar Péter: Nem úszhatja meg a maffiaállam feje, Orbán Viktor

Több ezer fő vett részt Magyar Péter budapesti tüntetésén.

Átépítik a szombathelyi Sportliget rendre víz alá kerülő sétányát

A tervezésnél a dozmati víztározó kapacitásában bíztak.

Dézsi: Borkai egy tátongó seb Győr lelkén és testén

Mesterséges intelligenciával szerkesztett videók léteznek csak Dézsi szerint, olyan nem, amivel zsarolni lehetne.

A szombathelyi börtönbe akart drogot csempészni a győri férfi

Mobiltelefonok és adathordozók is voltak a csomagban.

„Magukat kihuzatták” – közzétette a hangfelvételt Magyar Péter

Varga Judit volt igazságügyi miniszter beszél a felvételen arról, hogy fideszes politikusok kihúzatták a nevüket a Völner-Schadl-ügy irataiból.

Zebrán gázolt a szentgotthárdi nő

A balesetben a sértett nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.