Kártérítésre kötelezték Kim Dzsong Unt egy dél-koreai férfi elrablása miatt

Vágvölgyi Bálint 2021-03-27 13:34:37
Az más kérdés, hogy kifizetni valószínűleg nem fogja.

Egy szöuli bíróság pénteki döntése értelmében Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőnek kártérítést kellene fizetnie egy dél-koreai állampolgárnak, akinek apját a koreai háború (1950-1953) idején elrabolták és Észak-Koreába hurcolták.

A szöuli központi kerületi bíróság ítélete szerint Kimnek és az észak-koreai kormánynak 50 millió dél-koreai vont (13,5 millió forintot) kell fizetnie a csak Csoj vezetéknevén azonosított panaszosnak. A férfi tavaly decemberben nyújtotta be a keresetet.

Ez a második alkalom, hogy egy dél-koreai állampolgár kártérítési pert nyert Észak-Koreával szemben. Tavaly egy másik szöuli bíróság 21 millió dél-koreai vonos (5,67 millió forintos) kártérítésre ítélte Phenjant két egykori hadifogoly miatt, akiket kényszermunkának vetettek alá szénbányákban és egyéb létesítményekben évtizedeken keresztül. Az immár 87 és 90 éves férfinak két évtizede sikerült hazatérnie Kínán keresztül, ahova sikerült megszökniük.

Mindazonáltal nincs jogi út arra, hogy kikényszerítsék Észak-Koreától a dél-koreai bíróságok ítéletét. Becslések szerint körülbelül 100 ezer embert vittek el Észak-Koreába akaratuk ellenére a két ország közötti háború során. Az 1953-as tűzszünet óta elrabolt több mint 3000 ember közül csaknem 500-nak nem sikerült visszatérnie Dél-Koreába.

Szólj hozzá!

Közös listát állít Budapesten és az EP-választáson a DK, az MSZP és a Párbeszéd

A közös EP-lista vezetője Dobrev Klára lesz, a lista első négy helyét a DK kapta.

Az önkormányzat bevonásával fog bármi is történni a szombathelyi Nagyszállóval

A parkoló kérdésben is minden segítséget meg fog adni a városvezetés.

Nyakkitekeréssel fenyegette a kalauzt a szombathelyi vonaton egy férfi

Annak ellenére szállított kerékpárt, hogy azon a járaton a kerékpár szállítása tilos volt.

2027-től új villanyvonatok járnak Szombathely és Budapest között

Az óránkénti 160 kilométeres sebességre képes ötrészes járművek hossza 106,2 méter, az ülőhelyek száma a nyári és téli üléselrendezéstől függően rugalmasan változtatható.

Zöld Bajnok díjat nyert Szombathely

Szombathely minden várakozást felülmúlt.

Győrszentivánon két rákkeltő anyag tekintetében veszélyeztetettség áll fenn

Elkészült a civil légszennyezettség-mérés szakmai értékelése.

Homlok ne hazudj! Erzsi takarodj!

Felirat jelent meg a Haladás Sportkomplexum oldalán.

Magyar Péter: Nem úszhatja meg a maffiaállam feje, Orbán Viktor

Több ezer fő vett részt Magyar Péter budapesti tüntetésén.

Átépítik a szombathelyi Sportliget rendre víz alá kerülő sétányát

A tervezésnél a dozmati víztározó kapacitásában bíztak.

Dézsi: Borkai egy tátongó seb Győr lelkén és testén

Mesterséges intelligenciával szerkesztett videók léteznek csak Dézsi szerint, olyan nem, amivel zsarolni lehetne.

A szombathelyi börtönbe akart drogot csempészni a győri férfi

Mobiltelefonok és adathordozók is voltak a csomagban.

„Magukat kihuzatták” – közzétette a hangfelvételt Magyar Péter

Varga Judit volt igazságügyi miniszter beszél a felvételen arról, hogy fideszes politikusok kihúzatták a nevüket a Völner-Schadl-ügy irataiból.

Zebrán gázolt a szentgotthárdi nő

A balesetben a sértett nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.