Félmilliónyi robogó közlekedik bármiféle kötelező biztosítás nélkül

Nagy Donát 2021-03-24 10:14:28
Nincs rendszám, így egy jó meneküléssel bármi megúszható.

Napjainkban mintegy 600 ezer robogó üzemel az országban, azonban mindössze 15-20 százalékuk után fizetik rendszeresen a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) évi 5-6 ezer forintos átlagos díját a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) becslése szerint, írják közleményükben.

A tulajdonosok egy része vélhetően nem is tudja, hogy a biztosítási kötelezettség nem csupán a rendszámmal ellátott járművekre, hanem valamennyi, a közúti forgalomban részt vevő segédmotoros kerékpárra kiterjed.

A néhány ezres biztosítás hiányának közúti ellenőrzés során mulasztási bírság a következménye, a baleset során okozott kárt pedig az okozónak saját zsebből kell megtérítenie. 

Fotó: Nagy Donát

Az MNB legutóbb kiadott biztosítási statisztikái szerint a 12kW alatti teljesítménykategóriában 420 ezer, míg a 13-35kW közötti kategóriában 463 ezer forint volt a motoros balesetek során kifizetett átlagos kártérítés. Ugyanakkor személyi sérülés esetén a kárösszeg könnyen elérheti a többmilliós szintet is. Fontos könnyebbség a károsultaknak, hogy amennyiben biztosítatlan robogó okoz kárt, a károkozó helyett a MABISZ Kártalanítási Számlája fizeti ki a kárösszeget, majd utólag behajtja a károkozón.

A díjfizetést eddig elmulasztó robogósoknak biztosításkötéskor a korábbi mulasztásuk miatt nem kell retorziótól tartaniuk

– magyarázza Cselovszki Zsolt, a FBAMSZ elnökségi tagja.

Ellentétben a gépjárművekkel, esetükben nincsen fedezetlenségi díj, amit visszamenőleg ki kellene fizetniük. A kgfb azonban természetesen ebben az esetben is csupán a megkötés időpontja után okozott károkra nyújt fedezetet.

A robogók kártörténetét nem tartják nyilván, így a fizetendő díjat bonus-malus besorolás sem befolyásolja. Magyarországon segédmotoros kerékpárokra rendszám híján alvázszámra kötnek kötelezőt a biztosítók, ilyenkor a biztosítás meglétét a járműre kiragasztott matrica igazolja.

Sok előnnyel járna a rendszám

Európa szinte minden országában vagy az állam, vagy a biztosító látja el rendszámmal ezeket a járműveket. Egy jól látható azonosító jel bevezetése Magyarországon is számos problémát küszöbölhetne ki. Gyakori eset például, hogy a károkozó robogó elhagyja a baleset helyszínét, és ilyenkor szinte lehetetlen az elkövető beazonosítása. 

A biztosításkötési arányon is jelentősen javíthatna a kötelező rendszám, hiszen így ránézésre is beazonosíthatóvá válnának azok, akik elmulasztották a kötelezőt befizetni. Ugyancsak könnyebben lehetne kiszűrni azokat a járműveket is, amelyeknek – 50 cm3 feletti motortérfogatuk vagy 45 km/óránál nagyobb potenciális sebességük miatt – már ma is rendszámmal kellene rendelkezniük, és amelyek vezetéséhez motoros jogosítvány is szükséges. Ezen járművek esetében behajthatóvá válna az első hazai forgalomba helyezéskor fizetendő regisztrációs adó is.

Szólj hozzá!

Közös listát állít Budapesten és az EP-választáson a DK, az MSZP és a Párbeszéd

A közös EP-lista vezetője Dobrev Klára lesz, a lista első négy helyét a DK kapta.

Az önkormányzat bevonásával fog bármi is történni a szombathelyi Nagyszállóval

A parkoló kérdésben is minden segítséget meg fog adni a városvezetés.

Nyakkitekeréssel fenyegette a kalauzt a szombathelyi vonaton egy férfi

Annak ellenére szállított kerékpárt, hogy azon a járaton a kerékpár szállítása tilos volt.

2027-től új villanyvonatok járnak Szombathely és Budapest között

Az óránkénti 160 kilométeres sebességre képes ötrészes járművek hossza 106,2 méter, az ülőhelyek száma a nyári és téli üléselrendezéstől függően rugalmasan változtatható.

Zöld Bajnok díjat nyert Szombathely

Szombathely minden várakozást felülmúlt.

Győrszentivánon két rákkeltő anyag tekintetében veszélyeztetettség áll fenn

Elkészült a civil légszennyezettség-mérés szakmai értékelése.

Homlok ne hazudj! Erzsi takarodj!

Felirat jelent meg a Haladás Sportkomplexum oldalán.

Magyar Péter: Nem úszhatja meg a maffiaállam feje, Orbán Viktor

Több ezer fő vett részt Magyar Péter budapesti tüntetésén.

Átépítik a szombathelyi Sportliget rendre víz alá kerülő sétányát

A tervezésnél a dozmati víztározó kapacitásában bíztak.

Dézsi: Borkai egy tátongó seb Győr lelkén és testén

Mesterséges intelligenciával szerkesztett videók léteznek csak Dézsi szerint, olyan nem, amivel zsarolni lehetne.

A szombathelyi börtönbe akart drogot csempészni a győri férfi

Mobiltelefonok és adathordozók is voltak a csomagban.

„Magukat kihuzatták” – közzétette a hangfelvételt Magyar Péter

Varga Judit volt igazságügyi miniszter beszél a felvételen arról, hogy fideszes politikusok kihúzatták a nevüket a Völner-Schadl-ügy irataiból.

Zebrán gázolt a szentgotthárdi nő

A balesetben a sértett nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.