A győri orvoskamarai vezető szerint totális cenzúra van a járvány valós helyzetéről

Nagy Donát 2021-03-19 10:34:00
Amíg tilos a hibákat akár csak megemlíteni is, emberéletekkel fizetünk.

Szijjártó László gyermekgyógyász, a Magyar Orvosi Kamara Győr-Moson-Sopron megyei elnöke adott interjút a Válasz Online-nak, aki szerint a mentők 95 százalékban koronavírusos betegekkel érkeznek a kórházakba, és sorban állnak, míg egyáltalán fogadni tudják őket, annyira sok súlyos eset jön.

Ha megtelik egy intézmény, akkor a betegeket máshova viszik. Nagy a baj, és a helyzet a következő napokban még romlani fog

- mondta Szijjártó a lapnak, majd hozzátette:

Sajnos átmenetileg a gyermek-, a szülészeti-, sebészeti sürgősségi ellátás is a nagy megyei kórházba került. Minden nélkülözhető ápolót az új covid-osztályokra csoportosítanak át. 

A szakember szerint először a hiányosságokat kellene megszüntetni, és csak utána mindenfélét ígérgetni. Ez az élet minden területén így van, az egészségügyben még inkább, de itt már a járvány előtt is sok probléma volt.

Azt mondja, fontos lenne, ha feltárnánk a gondokat, de nagyon nehéz nyilatkozni bármiről is, mert ami nem tetszik a kormánynak, azt azonnal bevonja a politikai játékába.

Mi minden állampolgár orvosai és kamarája vagyunk, de a média nem minden állampolgár médiája

- jelentette ki Szijjártó, arra utalva, hogy mindkét politikai oldal átformálja a nyilatkozataikat:

Az egyik oldal most is elhallgatja a szavainkat, a másik pedig szinte azonnal lecsap a nyilatkozatainkra, és egyoldalúan, akár a kamara szándékától eltérően, a saját céljaira felhasználva, torzítva jeleníti meg azokat.

A szakember szerint sokkal jobb lenne, ha a sikereket hangsúlyozó média a problémákról is hírt adna, mert az nem szülne pánikot, viszont kevesebb hiba, nagyobb rend és nyugalom lenne.

Ugyanis aki folyamatosan a közszolgálati televíziót nézi, azt gondolja, minden rendben van az oltás körül, és csak az oltóponton tapasztalja meg, mekkora a káosz; ezért pedig az orvosát hibáztatja majd.

A lakosság sokszor szembesül vele, hogy gondok vannak, és a háziorvosokat kezdték kérdőre vonni, esetenként agresszívan támadni, számon kérve, miért van ez így. Holott erről a kollégák egyáltalán nem tehetnek. 

- mondta a Magyar Orvosi Kamara Győr-Moson-Sopron megyei elnöke a lapnak.

Szijjártó László szerint orvos és orvos között is lényeges különbségek lehetnek, hiszen esetenként 80 éves kollégák próbálnak helytállni, akik közül egyesek jól kezelik az informatikai rendszereket, másoknak viszont csak az asszisztensük képes erre. 

Fotó: MTI/Komka Péter

Az interjúban elhangzott, hogy Magyarországon az egészségügy nem most omlik össze, már régóta háborús viszonyok jellemzik, így az már minimális minőséget sem tud garantálni. Nagyon egyenlőtlen a helyzet, egyes körzetekben Facebookon is meg tudják szervezni az oltást, a mélyszegénységben élőknél viszont még internetkapcsolat sincs. A szakember szerint a háziorvosi rendszer nem egy pandémia elleni tömeges oltásra való.

A média segítségére van szükség, hogy a saját közösségük számára közvetítsék: a háziorvos kollégák nagyon kimerültek, erőn felül teljesítenek, hősiesen küzdenek, a döntő többségük nagyon odateszi magát

- nyilatkozta a sajtó felelősségéről Szijjártó, aki szerint az információkat az egyik oldal elhallgatja, a másik pedig torzított információval látja el a közönségét. Ő azt szeretné elérni, hogy az egészségügyben dolgozók nyíltan jelezhessék a gondokat, hibákat.

Fotó: MTI

A szakember szerint hiába van elég lélegeztetőgép, azok semmit sem érnek szakemberek nélkül. Ha sok a beteg, és várni kell, késik a gépre helyezés, vagy a magas betegszám miatt nem jut a lélegeztetettekre elég figyelem, akkor romlanak az életesélyek.

Kegyetlenül hangzik, de vannak olyan helyzetek, amikor több beteget veszíthetünk el azért, mert nem ismerjük el, hogy nem tudunk mindenkit megmenteni.

- mondta az interjú végén Szijjártó László.

Szólj hozzá!

Közös listát állít Budapesten és az EP-választáson a DK, az MSZP és a Párbeszéd

A közös EP-lista vezetője Dobrev Klára lesz, a lista első négy helyét a DK kapta.

Az önkormányzat bevonásával fog bármi is történni a szombathelyi Nagyszállóval

A parkoló kérdésben is minden segítséget meg fog adni a városvezetés.

Nyakkitekeréssel fenyegette a kalauzt a szombathelyi vonaton egy férfi

Annak ellenére szállított kerékpárt, hogy azon a járaton a kerékpár szállítása tilos volt.

2027-től új villanyvonatok járnak Szombathely és Budapest között

Az óránkénti 160 kilométeres sebességre képes ötrészes járművek hossza 106,2 méter, az ülőhelyek száma a nyári és téli üléselrendezéstől függően rugalmasan változtatható.

Zöld Bajnok díjat nyert Szombathely

Szombathely minden várakozást felülmúlt.

Győrszentivánon két rákkeltő anyag tekintetében veszélyeztetettség áll fenn

Elkészült a civil légszennyezettség-mérés szakmai értékelése.

Homlok ne hazudj! Erzsi takarodj!

Felirat jelent meg a Haladás Sportkomplexum oldalán.

Magyar Péter: Nem úszhatja meg a maffiaállam feje, Orbán Viktor

Több ezer fő vett részt Magyar Péter budapesti tüntetésén.

Átépítik a szombathelyi Sportliget rendre víz alá kerülő sétányát

A tervezésnél a dozmati víztározó kapacitásában bíztak.

Dézsi: Borkai egy tátongó seb Győr lelkén és testén

Mesterséges intelligenciával szerkesztett videók léteznek csak Dézsi szerint, olyan nem, amivel zsarolni lehetne.

A szombathelyi börtönbe akart drogot csempészni a győri férfi

Mobiltelefonok és adathordozók is voltak a csomagban.

„Magukat kihuzatták” – közzétette a hangfelvételt Magyar Péter

Varga Judit volt igazságügyi miniszter beszél a felvételen arról, hogy fideszes politikusok kihúzatták a nevüket a Völner-Schadl-ügy irataiból.

Zebrán gázolt a szentgotthárdi nő

A balesetben a sértett nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.