Kormánypárti képviselők is csatlakoztak Ungár Péter javaslatához

Székely Zoárd 2021-03-11 15:52:15
Slachta Margit nevét fogja viselni az újonnan induló szociálpolitikai intézet.

„Kormánypárt képviselők is csatlakoztak ahhoz a javaslatomhoz, hogy az újonnan induló szociálpolitikai intézet Slachta Margit nevét viselje. Így már szinte biztos, hogy ez a javaslat többséget fog kapni az országgyűlésben és Slachta Margit nevét fogja viselni ez a kormányzati intézmény"

– írta legújabb Facebook bejegyzésében Ungár Péter.

Mint azt az LMP Vas megyei országgyűlési képviselője is kiemelte, Slachta Margit az első magyar képviselőnő volt, zsidómentő, akit Izrael Állam a Világ Igaza kitüntetésben részesített, feminista és szociálpolitikus, a Szociális Testvérek Társaságának alapítója. Bár voltak súlyos hibái, mégis hősiesen helyt állt egy szörnyű korszakban. 

„Szinte soha nem fogadnak el ellenzéki indítványt kormánypárti képviselők, most is ezt egy szimbolikus kérdésben teszik, ami emberek életét sajnos nem fogja érdemben segíteni"

– tette hozzá Ungár.

Log into Facebook

Log into Facebook to start sharing and connecting with your friends, family, and people you know.

„Azért tartjuk fontosnak, hogy az újonnan induló szociálpolitikai intézet Slachta Margit nevét viselje, mert Slachta Margit az első magyar női országgyűlési képviselő aktív résztvevője volt a szociális gondoskodás, a szociális segítségnyújtás szervezett kialakításában"

– közölte az ATV-vel a képviselő.

A határozati javaslathoz a Fidesz frakcióból Dr. Selmeczi Gabriella, a KDNP frakcióból pedig Nacsa Lőrinc csatlakozott.

„Remélem az ő emlékének ápolásával a kormánytöbbség is rájön: a gondoskodás munka, amit meg kell becsülni. Ahogy Slachta Margit tette"

– zárta gondolatait Ungár Péter.

 

 

Ungár Péter résztulajdonos az Ugytudjuk.hu-t kiadó gazdasági társaságban.

Szólj hozzá!

Az önkormányzat bevonásával fog bármi is történni a szombathelyi Nagyszállóval

A parkoló kérdésben is minden segítséget meg fog adni a városvezetés.

Nyakkitekeréssel fenyegette a kalauzt a szombathelyi vonaton egy férfi

Annak ellenére szállított kerékpárt, hogy azon a járaton a kerékpár szállítása tilos volt.

2027-től új villanyvonatok járnak Szombathely és Budapest között

Az óránkénti 160 kilométeres sebességre képes ötrészes járművek hossza 106,2 méter, az ülőhelyek száma a nyári és téli üléselrendezéstől függően rugalmasan változtatható.

Zöld Bajnok díjat nyert Szombathely

Szombathely minden várakozást felülmúlt.

Győrszentivánon két rákkeltő anyag tekintetében veszélyeztetettség áll fenn

Elkészült a civil légszennyezettség-mérés szakmai értékelése.

Homlok ne hazudj! Erzsi takarodj!

Felirat jelent meg a Haladás Sportkomplexum oldalán.

Magyar Péter: Nem úszhatja meg a maffiaállam feje, Orbán Viktor

Több ezer fő vett részt Magyar Péter budapesti tüntetésén.

Átépítik a szombathelyi Sportliget rendre víz alá kerülő sétányát

A tervezésnél a dozmati víztározó kapacitásában bíztak.

Dézsi: Borkai egy tátongó seb Győr lelkén és testén

Mesterséges intelligenciával szerkesztett videók léteznek csak Dézsi szerint, olyan nem, amivel zsarolni lehetne.

A szombathelyi börtönbe akart drogot csempészni a győri férfi

Mobiltelefonok és adathordozók is voltak a csomagban.

„Magukat kihuzatták” – közzétette a hangfelvételt Magyar Péter

Varga Judit volt igazságügyi miniszter beszél a felvételen arról, hogy fideszes politikusok kihúzatták a nevüket a Völner-Schadl-ügy irataiból.

Zebrán gázolt a szentgotthárdi nő

A balesetben a sértett nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.

Kuznyecov: minden győri álma a feljutás

A második helyen álló győriek hátránya hét pont a listavezető Nyíregyháza mögött, utánuk azonban nagyon szoros a mezőny.