A gyógyultak közül egyre kevesebben jelentkeznek plazmadonornak

Pintér Bence 2021-03-06 17:54:43
A véradók számának növelése is fontos a következő időszakban, aki védőoltást kapott akár már másnap, a betegségen átesettek három héttel a gyógyulás után jelentkezhetnek.

A harmadik hullámban egyre több a koronavírus fertőzött, a gyógyultak közül azonban egyre kevesebben iratkoznak fel plazmaadásra, ezért az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) mindenkit, aki legalább három hete meggyógyult arra kér, hogy jelentkezzen plazmadonornak – mondta a szolgálat szakmai főigazgató-helyettese szombaton az M1 aktuális csatornán. Nagy Sándor hozzátette: a véradók számának növelése is fontos a következő időszakban, aki védőoltást kapott akár már másnap, a betegségen átesettek három héttel a gyógyulás után jelentkezhetnek.

Mint mondta, a véradásoknak nincs egészségügyi kockázata, a járványügyi előírások betartására minden alkalommal figyelnek.

A járvány alatt eddig folyamatosan sikerült elég véradót toborozni, de a hétfőtől hatályba lépő korlátozások felvetnek kérdéseket, ennek ellenére az OVSZ bízik abban, hogy a véradók számában nem lesz csökkenés - fogalmazott. Elmondta: tavaly a mostanihoz hasonló, szigorított korlátozások alatt azt tapasztalták, hogy ahol nem maradt el a véradás, ott az átlagnál többen jelentkeztek.

A felsőoktatási intézményekben már az elmúlt időben sem tudott véradásokat szervezni az OVSZ, és a mostani korlátozás miatt azok a munkahelyek is kiesnek, amelyek otthoni munkavégzésre térnek át hétfőtől, így az OVSZ leginkább intézeti véradásokat szervez a következő időszakban - tudatta a főigazgató-helyettes. Az OVSZ bízik abban, hogy a mostani nagyon szigorú korlátozás rövid lesz, talán nem is több mint két hét, és ezt mindenképpen át tudják vészelni vérkészletek szempontjából - mondta Nagy Sándor.

Szólj hozzá!

Tizenkét gyanúsítottja van már annak az ügynek, amiben letartóztatták a volt győri rendőrkapitányt

A volt kapitányon kívül egy másik gyanúsítottat is fogva tartanak, aki szintén fontos és magas rangú, nyugalmazott rendőr.

Szúnyogok: Győrben kiterjedt biológiai gyérítés egyelőre nem szükséges

A Győr-Szol Zrt. már megtette az előkészületeket a szúnyoggyérítési munkálatok megkezdéséhez.

Legyen egy szuper okosóra a legújabb kiegészítőd

Gondoltál már arra, hogy beszerezz egy páratlan okosórát? Ha eddig halogattad a döntést, akkor ezt most tekintsd egy jelnek és üdvözölj a gyűjteményedben egy efféle újdonságot. Nemcsak dekoratív kiegészítő, hanem számtalan előnnyel is bír.

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

A performance marketing jelentősége a vállalkozások életében

Minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, hogy folyamatosan, méghozzá profitábilisan termeljen új ügyfeleket, vásárlókat. A performance marketing elengedhetetlen a sikerhez, egy laikus számára azonban rengeteg nehézséget okozhat a fizetett hirdetések nyereséges menedzselése, éppen ezért sok esetben a legjobb döntés szakértőket segítségül hívni.

Ütötte, rúgta ismerősét egy körmendi férfi

Még a mobilját is földhöz vágta.

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.

Pedofil fotós is dolgozott a Little Miss Hungary gyermekszépségversenyen

A gyerekszépségverseny szervezője csalás miatt áll bíróság elé.

A szakember szerint nem indokolt a szúnyoggyérítés Győrben

Hiába jelentek meg a szúnyogok, az élő vizeinkben még nem kezdtek el növekedni a lárvák

Kalapáccsal verte fejbe kutyáját az ittas sárvári férfi

Az állatnak különös szenvedést okozott, és alkalmas volt arra is, hogy a pusztulását okozza.

Megérkezett a balkonszezon

Itt a tavasz, a jó idő, a melegedő időjárás, ideje feldíszíteni az erkélyt. A cikkel ehhez a feladathoz szeretnénk hasznos tippeket adni. Összeszedtük a legfontosabb teendőket, valamint minden hasznos tudnivalót, és eláruljuk, hogy melyek a nélkülözhetetlen szerszámok.