Test nevelésbe kezd a szombathelyi színház

Farkas Bazsi 2021-02-23 17:29:40
Bemutatták a Weöres Sándor Színház művészeti tanácsának tagjait.

Társulati ülés keretében mutatta be Szabó Tibor, a szombathelyi Weöres Sándor Színház új igazgatója a teátrum művészeti tanácsának tagjait kedden.

Fotók: Vágvölgyi Bálint

 

Az öttagú grémium feladata, hogy javaslatot tegyen a színház repertoárjának bővítésére, közreműködjön a következő évadok terveinek elkészítésében, segítse a jövőbeni társulat tagjainak kiválasztását, illetve olyan alkotókat segítsen megnyerni a közös munkának, akikkel együtt meghatározhatják a színház arculatát - mondta a direktor.

Hozzáfűzte: a jövőben a "testtudatosságot", vagyis a színpadi mozgásokat mint művészi eszközt is erősíteni szeretnék, ezt tükrözi - az igazgató felkérésére - a művészeti tanács összetétele is, ugyanakkor nem kell attól tartani, hogy valamiféle "táncszínházzá" szeretnének válni.

Változatlanul fontosnak tartom, hogy jó értelemben véve "népszínház" legyünk, ügyelve a műfaji sokszínűségre, vállalva, hogy a színház a kultúra terjesztésének eszköze, amelynek széles körben ki kell szolgálnia a közönsége igényeit - mondta.

Ismertetése szerint a Weöres Sándor Színház művészeti tanácsának tagjai lettek Nagy Cili színművész-rendező, Horváth Csaba rendező-koreográfus, Kiss Csaba Jászai Mari-díjas rendező, József Attila-díjas drámaíró, Nagy Péter István fizikai színházi koreográfus, a celldömölki Soltis Lajos Színház művészeti vezetője, valamint Szárdár Tagirovszkij rendező.

Szabó Tibor, aki február elsejétől vezeti a Weöres Sándor Színházat, elmondta: az idei évad befejezése a koronavírus-járvány miatt egyelőre bizonytalan.

Fotók: Vágvölgyi Bálint

Szavai szerint az elmúlt hónapok során a társulat folyamatosan dolgozott, több új előadás jött létre vagy formálódik. Bemutatásra vár Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk című műve Réthly Attila rendezésében, Mike Leigh Abigali bulija című színdarabja Czukor Balázs rendezésében, Samuel Beckett A Játszma vége című színműve Zsótér Sándor adaptációjában és Ion Luca Caragiale Farsangi játék című vérbő komédiája Mohácsi János rendezésében.

Hozzátette: a következő évadban nyolc bemutatóval számolnak, a műsortervről még nem született döntés, a társulati névsor is formálódik még, a szereposztások véglegesítése márciusban várható, a közönséggel pedig májusban ismertetik a műsortervet - tudósította az MTI.

Szólj hozzá!

Az idén sem fizet osztalékot a Rába

Győri ingatlanok érétkesítéséről is döntött a cég.

Azzal fenyegette a sárvári gyámügyest a nő, hogy megöli

„Na te büdös k***a, ha te ezt megtetted, akkor nem fogok veled szépen beszélni!”

Tizenkét gyanúsítottja van már annak az ügynek, amiben letartóztatták a volt győri rendőrkapitányt

A volt kapitányon kívül egy másik gyanúsítottat is fogva tartanak, aki szintén fontos és magas rangú, nyugalmazott rendőr.

Szúnyogok: Győrben kiterjedt biológiai gyérítés egyelőre nem szükséges

A Győr-Szol Zrt. már megtette az előkészületeket a szúnyoggyérítési munkálatok megkezdéséhez.

Legyen egy szuper okosóra a legújabb kiegészítőd

Gondoltál már arra, hogy beszerezz egy páratlan okosórát? Ha eddig halogattad a döntést, akkor ezt most tekintsd egy jelnek és üdvözölj a gyűjteményedben egy efféle újdonságot. Nemcsak dekoratív kiegészítő, hanem számtalan előnnyel is bír.

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

A performance marketing jelentősége a vállalkozások életében

Minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, hogy folyamatosan, méghozzá profitábilisan termeljen új ügyfeleket, vásárlókat. A performance marketing elengedhetetlen a sikerhez, egy laikus számára azonban rengeteg nehézséget okozhat a fizetett hirdetések nyereséges menedzselése, éppen ezért sok esetben a legjobb döntés szakértőket segítségül hívni.

Ütötte, rúgta ismerősét egy körmendi férfi

Még a mobilját is földhöz vágta.

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.

Pedofil fotós is dolgozott a Little Miss Hungary gyermekszépségversenyen

A gyerekszépségverseny szervezője csalás miatt áll bíróság elé.