Orbán: Ha magyarnak születtél, akkor küldetésed is van

Székely Zoárd 2021-02-17 11:36:57
„Rossz európai az is, aki sokszínűségét akarja eltörölni."

A visegrádi országok (V4) felelőssége, hogy Európa jövője érdekében megvédjék a kontinenst a külső támadásokkal és a belső birodalomépítési törekvésekkel szemben, valamint fenntartsák „hazáink és nemzeteink önállóságát" – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Nemzet szerdai számában megjelent írásában.

A kormányfő A V4-ek betöltik hivatásukat címmel megjelent cikkben aláhúzta, Közép-Európának történelme során nemcsak szerepe, de hivatása is volt mindig, de „ezt a tényt a térség szovjet megszállása 1990-ig eltakarta a szemünk elől".

„Beszűkítette a perspektívánkat és lekötötte az erőinket, hogy megszabaduljunk a kommunistáinktól, s a megszálló szuronyok eltűnése után oda juttassuk őket, ahová valók. Minél messzebbre a kormányzati hatalomtól, be a történelmi bűnök iskolai példatárába, gyermekeink és unokáink okulására, hová vezet, ha nemzeti eszmények és a keresztyén tanítások megszívlelése nélkül próbálja valaki felépíteni a jövőt"

– fejtette ki a miniszterelnök.

A kormányfő rámutatott, az unión belüli nehéz viták a migrációról, a demográfiai helyzetről, a családok szerepéről, a nemzeti kultúra és a multikulturalizmus konfliktusa ismét ráirányítják a figyelmet Közép-Európa történelmi hivatására. Hangsúlyozta, „a magyar fölfogás szerint Közép-Európa az a terület, amely a németek és az oroszok földje között található”, a V4-országok pedig vitán fölül Közép-Európa magterületét alkotják.

„Mi, magyarok mindig is azt gondoltuk, hogy nemcsak úgy egyszerűen megszülettünk a világra. Ha magyarnak születtél, akkor küldetésed is van. Küldetésed túlmutat önmagadon, európai horizontú és jelentőségű"

– írta Orbán Viktor.

A miniszterelnök úgy fogalmazott, „a német és orosz világ közötti területen, amely a latin kereszténység ortodoxiával határos területe, ahol sok nyelv és nemzeti kultúra nőtt föl, létezik egy sajátos közös kulturális minőség, egy életszemlélet, egy észjárás és jellemző testtartás".

„Ezt lengyel, szlovák, cseh és magyar verseskötetek, regények és filmek százai bizonyítják. A mi hivatásunk pedig ennek fenntartása" 

– jelentette ki.

Orbán Viktor írásában rámutatott, a közép-európaiak értik, hogy a harmónia az ellentétek feszültsége és összecsengése, és nem egyformaságot, nem az egyhangú tagolatlanságot jelenti.

„Innen fakad a magyarok és a többi függetlenségre törekvő közép-európai nép hivatása”

– fűzte hozzá.

Hangsúlyozta, az európai egyensúly és stabilitás titka és föltétele évszázadokon át a nemzeteket összefoglaló szellemnek, a keresztény európai kultúrának a védelme volt minden Európán kívüli támadással szemben, bástya és pajzs kifelé, és a sokszínűség védelme, a független nemzetek fölé kerekedni akaró, hegemóniát célzó törekvések elleni védelem befelé.

„Európa sokszínű egység, aki egysége ellen támad, rossz európai, de rossz európai az is, aki sokszínűségét akarja eltörölni"

– figyelmeztetett a kormányfő.

 

Fotó: MTI/Fischer Zoltán

Szólj hozzá!

Közös listát állít Budapesten és az EP-választáson a DK, az MSZP és a Párbeszéd

A közös EP-lista vezetője Dobrev Klára lesz, a lista első négy helyét a DK kapta.

Az önkormányzat bevonásával fog bármi is történni a szombathelyi Nagyszállóval

A parkoló kérdésben is minden segítséget meg fog adni a városvezetés.

Nyakkitekeréssel fenyegette a kalauzt a szombathelyi vonaton egy férfi

Annak ellenére szállított kerékpárt, hogy azon a járaton a kerékpár szállítása tilos volt.

2027-től új villanyvonatok járnak Szombathely és Budapest között

Az óránkénti 160 kilométeres sebességre képes ötrészes járművek hossza 106,2 méter, az ülőhelyek száma a nyári és téli üléselrendezéstől függően rugalmasan változtatható.

Zöld Bajnok díjat nyert Szombathely

Szombathely minden várakozást felülmúlt.

Győrszentivánon két rákkeltő anyag tekintetében veszélyeztetettség áll fenn

Elkészült a civil légszennyezettség-mérés szakmai értékelése.

Homlok ne hazudj! Erzsi takarodj!

Felirat jelent meg a Haladás Sportkomplexum oldalán.

Magyar Péter: Nem úszhatja meg a maffiaállam feje, Orbán Viktor

Több ezer fő vett részt Magyar Péter budapesti tüntetésén.

Átépítik a szombathelyi Sportliget rendre víz alá kerülő sétányát

A tervezésnél a dozmati víztározó kapacitásában bíztak.

Dézsi: Borkai egy tátongó seb Győr lelkén és testén

Mesterséges intelligenciával szerkesztett videók léteznek csak Dézsi szerint, olyan nem, amivel zsarolni lehetne.

A szombathelyi börtönbe akart drogot csempészni a győri férfi

Mobiltelefonok és adathordozók is voltak a csomagban.

„Magukat kihuzatták” – közzétette a hangfelvételt Magyar Péter

Varga Judit volt igazságügyi miniszter beszél a felvételen arról, hogy fideszes politikusok kihúzatták a nevüket a Völner-Schadl-ügy irataiból.

Zebrán gázolt a szentgotthárdi nő

A balesetben a sértett nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.