A Kúria szerint is feleslegesen rohant a bíróságra az önjelölt séi blogger

Farkas Bazsi 2021-01-27 08:40:00
A legfelsőbb bírói szerv kimondta, hogy az Ugytudjuk.hu nem hibázott.

Tavaly májusban írtunk több cikket is a dozmati víztározó körüli közlekedésről. A témát egy önjelölt séi blogger hozta fel, aki elsőként arról közölt videót, hogy a víztározónál lévő behajtani tilos tábla annyira el van dugva, hogy az autósok ezt észre sem veszik. A tábla mellett behajtó sofőröket pedig rendre megbüntetik a rendőrök.

A rendőrséghez fordultunk, hogy megtudjuk, ez valóban így történt-e. A rendőrök pedig azt közölték, hogy egyetlen eljárás sem történt ezen az útszakaszon.

Az igazság séi bajnoka ezután újabb videót készített, amiben az áthelyezett tábla mellett biciklizett be a tárolóhoz. Erről írtunk cikket, amiben aggályosnak neveztük, hogy a blogger kerékpározás közben elengedett kormánnyal gesztikulál, és ráadásul behajt a behajtani tilos tábla jelzése mellett.

A blogger ezért az írásunkért ment perre. 

Az elsőfokú bíróság szerkesztőségünknek, a másodfokú bíróság a a bloggernek adott igazat. A Kúria végül kimondta, hogy szerkesztőségünk semmiben nem hibázott akkor, amikor a bloggerrel szemben véleményt, bírálatot fogalmazott meg. 

A Kúria tehát az Ugytudjuk.hu-nak adott igazat.

A bloggernek ez 118 ezer forintjába fáj az állam, és 25 ezer 400 forintjába került az Ugytudjuk.hu felé. 

Az Ugytudjuknak azért kiemelten fontos a Kúria döntése, mert fontosnak tartjuk, hogy a munkánk során sajtó etikailag és jogilag is szabályosan járjunk el. Szerkesztőségünk pedig egyetlen pert sem veszített még el.

A Kúria előtti képviseletünket a Czeglédy és társa ügyvédi iroda pro bono látta el.

Szólj hozzá!

Közös listát állít Budapesten és az EP-választáson a DK, az MSZP és a Párbeszéd

A közös EP-lista vezetője Dobrev Klára lesz, a lista első négy helyét a DK kapta.

Az önkormányzat bevonásával fog bármi is történni a szombathelyi Nagyszállóval

A parkoló kérdésben is minden segítséget meg fog adni a városvezetés.

Nyakkitekeréssel fenyegette a kalauzt a szombathelyi vonaton egy férfi

Annak ellenére szállított kerékpárt, hogy azon a járaton a kerékpár szállítása tilos volt.

2027-től új villanyvonatok járnak Szombathely és Budapest között

Az óránkénti 160 kilométeres sebességre képes ötrészes járművek hossza 106,2 méter, az ülőhelyek száma a nyári és téli üléselrendezéstől függően rugalmasan változtatható.

Zöld Bajnok díjat nyert Szombathely

Szombathely minden várakozást felülmúlt.

Győrszentivánon két rákkeltő anyag tekintetében veszélyeztetettség áll fenn

Elkészült a civil légszennyezettség-mérés szakmai értékelése.

Homlok ne hazudj! Erzsi takarodj!

Felirat jelent meg a Haladás Sportkomplexum oldalán.

Magyar Péter: Nem úszhatja meg a maffiaállam feje, Orbán Viktor

Több ezer fő vett részt Magyar Péter budapesti tüntetésén.

Átépítik a szombathelyi Sportliget rendre víz alá kerülő sétányát

A tervezésnél a dozmati víztározó kapacitásában bíztak.

Dézsi: Borkai egy tátongó seb Győr lelkén és testén

Mesterséges intelligenciával szerkesztett videók léteznek csak Dézsi szerint, olyan nem, amivel zsarolni lehetne.

A szombathelyi börtönbe akart drogot csempészni a győri férfi

Mobiltelefonok és adathordozók is voltak a csomagban.

„Magukat kihuzatták” – közzétette a hangfelvételt Magyar Péter

Varga Judit volt igazságügyi miniszter beszél a felvételen arról, hogy fideszes politikusok kihúzatták a nevüket a Völner-Schadl-ügy irataiból.

Zebrán gázolt a szentgotthárdi nő

A balesetben a sértett nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.