Apáti Bence beperli Szinetár Dórát

Fehér Buda 2021-01-25 08:47:09
A balettigazgató szerint a színésznő arra utalgat, hogy ő meleg és drogos.

Hazugsággal vádolja egymást Szinetár Dóra és Apáti Bence, írja a Blikk. A patária még akkor kezdődött, amikor Szinetár interjút adott a Magyar Narancsnak, amiben azt mondta, Apáti rendszeresen antiszemita és homofób kijelentéseket tesz. Ezután a két művész egy ideig internetes nyílt levelekben támadta egymást, Apáti még az origo.hu-n is közzétett egy írást, majd

 bejelentette: beperli Szinetár Dórát.

A színésznő láthatóan nem esett kétségbe, a Facebookon, egy nyílt levélben írt a történtekről, ebben azt is kijelentette, hogy a per tárgya nem az volt, hogy megállapítsák, az adott interjúban az ő állításai igazak voltak-e, hanem az, hogy kiderítsék, az állításai véleménynek minősülnek-e. Ugyanis ha igen, akkor az szabad. A posztban azt is leírta, hogy szerinte Apáti állításai csúsztatások, és kikérte magának a színész tamádását.

A balettigazgató sem maradt csendben, Szinetár nyílt leveléről azt írta, az színvonaltalan fröcsögés, és szerinte a színésznő arra célozgatott, hogy ő meleg és drogos. A Blikk kereste a két művészt, Apáti a lapnak megerősítette, hogy beperli Szinetárt, a héten adja be a papírokat.

Szinetár Dóra egyébként az internetes gyűlölködés elleni kampány egyik arca, nemrég úgy döntött, hogy az írójával együtt megoszt minden olyan hozzászólást a közösségi médiában, amely szerinte túl megy egy bizonyos határon. „Mostantól megosztom a vállalhatatlan üzeneteket. Hogy kénytelenek legyenek vállalni!” - szegezte le a színésznő.

Fotó: Apáti Bence Facebook-oldala

Szólj hozzá!

Az idén sem fizet osztalékot a Rába

Győri ingatlanok érétkesítéséről is döntött a cég.

Azzal fenyegette a sárvári gyámügyest a nő, hogy megöli

„Na te büdös k***a, ha te ezt megtetted, akkor nem fogok veled szépen beszélni!”

Tizenkét gyanúsítottja van már annak az ügynek, amiben letartóztatták a volt győri rendőrkapitányt

A volt kapitányon kívül egy másik gyanúsítottat is fogva tartanak, aki szintén fontos és magas rangú, nyugalmazott rendőr.

Szúnyogok: Győrben kiterjedt biológiai gyérítés egyelőre nem szükséges

A Győr-Szol Zrt. már megtette az előkészületeket a szúnyoggyérítési munkálatok megkezdéséhez.

Legyen egy szuper okosóra a legújabb kiegészítőd

Gondoltál már arra, hogy beszerezz egy páratlan okosórát? Ha eddig halogattad a döntést, akkor ezt most tekintsd egy jelnek és üdvözölj a gyűjteményedben egy efféle újdonságot. Nemcsak dekoratív kiegészítő, hanem számtalan előnnyel is bír.

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

A performance marketing jelentősége a vállalkozások életében

Minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, hogy folyamatosan, méghozzá profitábilisan termeljen új ügyfeleket, vásárlókat. A performance marketing elengedhetetlen a sikerhez, egy laikus számára azonban rengeteg nehézséget okozhat a fizetett hirdetések nyereséges menedzselése, éppen ezért sok esetben a legjobb döntés szakértőket segítségül hívni.

Ütötte, rúgta ismerősét egy körmendi férfi

Még a mobilját is földhöz vágta.

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.