Csak a legszükségesebbek: 7 és fél millió forintért vett gyepszellőztetőt az Illés Akadémia

Farkas Bazsi 2021-01-21 11:40:04
A gép árának nagy részét TAO-pénzből fizették ki.

Az akadémia területén lévő pályák karbantartásához szükséges gép - ez áll azon a soron, ahol az Illés Akadémiát üzemeltető Illés Sportalapítvány az MLSZ-nek benyújtott 2020-as sportfejlesztési program elszámoláson indokolta, hogy mire számol el 

7 millió 552 ezer 286 forintot. 

A gép összköltsége ennyi, aminek megvásárlásához az alapítvány mindössze 2 millió 314 ezer 286 forint önrészt rakott hozzá. A többi TAO-ból, vagyis a vállalkozók által felajánlott társasági adóból lett kifizetve. 

Az új gépre valószínűleg azért van szükség, mert az Akadémia 2021. január 4-én költözött be a Nyugat-Magyarországi Utánpótlás-Nevelési Centrumban, ahol 5 füves pálya is van. Ezeken a gyepet pedig gondozni kell.

Fotó: Vágvölgyi Bálint

A Nyugat-Magyarországi Utánpótlás-Nevelési Centrum 5 milliárd 900 millió forintért épült fel. A beruházás a központi költségvetés terhére készült el. Az Illés Akadémia nyílt pályázaton kapta meg az üzemeltetés jogát, a bérleti díjat 

400 ezer forint + Áfában határozták meg.

A múlt héten levélben arra kértük az akadémiát, hogy hadd járjuk be az épületet. Válaszként azt kaptuk, hogy a vírushelyzet miatt erre jelenleg nincsen mód. 

Szólj hozzá!

Az idén sem fizet osztalékot a Rába

Győri ingatlanok érétkesítéséről is döntött a cég.

Azzal fenyegette a sárvári gyámügyest a nő, hogy megöli

„Na te büdös k***a, ha te ezt megtetted, akkor nem fogok veled szépen beszélni!”

Tizenkét gyanúsítottja van már annak az ügynek, amiben letartóztatták a volt győri rendőrkapitányt

A volt kapitányon kívül egy másik gyanúsítottat is fogva tartanak, aki szintén fontos és magas rangú, nyugalmazott rendőr.

Szúnyogok: Győrben kiterjedt biológiai gyérítés egyelőre nem szükséges

A Győr-Szol Zrt. már megtette az előkészületeket a szúnyoggyérítési munkálatok megkezdéséhez.

Legyen egy szuper okosóra a legújabb kiegészítőd

Gondoltál már arra, hogy beszerezz egy páratlan okosórát? Ha eddig halogattad a döntést, akkor ezt most tekintsd egy jelnek és üdvözölj a gyűjteményedben egy efféle újdonságot. Nemcsak dekoratív kiegészítő, hanem számtalan előnnyel is bír.

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

A performance marketing jelentősége a vállalkozások életében

Minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, hogy folyamatosan, méghozzá profitábilisan termeljen új ügyfeleket, vásárlókat. A performance marketing elengedhetetlen a sikerhez, egy laikus számára azonban rengeteg nehézséget okozhat a fizetett hirdetések nyereséges menedzselése, éppen ezért sok esetben a legjobb döntés szakértőket segítségül hívni.

Ütötte, rúgta ismerősét egy körmendi férfi

Még a mobilját is földhöz vágta.

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.