Miközben a „Főváros elővette a tökeit", a Fidesz egy, a kormányzati közbeszerzéseken is jól szereplő cég miatt támadja Budapestet

Bazsó Bálint 2021-01-21 20:05:00
Legkorábban január végén írhatja alá a Lánchíd felújítására szóló szerződést a Budapesti Közlekedési Zrt. Eközben a Fidesz egy olyan cég miatt aggódik, amely a kormányzati közbeszerzéseken sem teljesít rosszul.

„A hétfői napon Karácsony Gergely a rendkívüli jogrendben kapott felhatalmazásával élve a teljes kivitelezési összeget rendelkezésére bocsátotta a BKK-nak, módosítottuk a megvalósítási megállapodást, így a Lánchíd felújításának megkezdéséhez csupán az szükséges, hogy a nyertes vállalkozó aláírja a szerződést, felvonuljon és megkezdje a munkát.”

– mondta Wintermantel Zsolt, a BKK igazgatóságának tagja, korábbi újpesti polgármester a 24.hu-nak.

Ez némileg ellentmond a BKK szerdai közleményével, amiban úgy fogalmaztak, hogy „már csak a magyar kormány által ígért, de mind a mai napig meg nem kötött támogatási szerződés hiányzik, amely lehetővé tenné a felújítás megkezdését.”

Ezzel arra a 6 milliárd forint költségvetési támogatásra utaltak, amelyet még az előző főpolgármester, Tarlós István idejében ígért meg a kormány, majd ezt a Karácsony Gergely vezette önkormányzatnak is megerősítették, tavaly októberben határozat formájában is.

Ez a cég újíthatja fel a Lánchídat

Eredményesen lezárult a Lánchíd felújítására vonatkozó közbeszerzési eljárás, az A-Híd Zrt. újíthatja fel nettó 18,8 milliárd forintért Magyarország egyik legfontosabb kulturális örökségét és szimbólumát - olvasható a Budapesti Közlekedési Központ közleményében.

Igen ám, csakhogy erről írásos megállapodás azóta sincs, enélkül viszont a felújítás is veszélybe kerül.

Pontosabban szólva: mégsem. A BKK ugyanis a portál kérdésére megerősítette: a fővárosi önkormányzat a feladat megvalósításához szükséges teljes összeg, azaz 26,75 milliárd forint biztosítására vállalt kötelezettséget.

Mint írták: azért választották ezt a megoldást, vagyis teremtették elő a fedezetet, hogy mielőbb megkezdődhessen a híd felújítása. Ez a lépés ugyanis azt jelenti, hogy a kivitelezési szerződés megkötéséhez nincs szükség a támogatási szerződés aláírására a kormánnyal, attól függetlenül munkához kezdhet az A-Híd.

Ezzel már harmadszor módosították a BKK és a fővárosi önkormányzat közötti, a Lánchíd rekonstrukciójáról szóló megvalósítási megállapodást. Belekerült, hogy a kivitelezés mielőbbi megkezdése érdekében „a feladatmegvalósításhoz szükséges teljes összegre kötelezettséget vállal” a főváros. „A fővárosi önkormányzat tudatában van annak, hogy a kormányzati ígéret nem teljesítése esetén ezen támogatás hiányában maga köteles a teljes költségigény biztosítására” – áll a mellékletben. Ezzel a módosítással, a fedezet megteremtésével viszont elérték, hogy a nyertes kivitelezővel kötendő szerződés hatályba léphessen.

Az elővett tökök

A Magyar Közlekedési Klub szerint

"A Főváros végre elővette a tökeit, és aláírt kormányzati pénz nélkül is belevág a Lánchíd felújításába, ami igen bátor lépés az általuk kommunikált pénzügyi helyzetet figyelembe véve (függetlenül attól, hogy a felújítás nem működési pénzből megy)".

Log into Facebook

Log into Facebook to start sharing and connecting with your friends, family, and people you know.

Ugyanakkor szerintük a következő lépés, hogy érdemi párbeszéd kezdődjön a Lánchíd felújítás utáni forgalmi rendjéről. Mint írják:

"A Belváros érdemi forgalomcsillapításának egyik nélkülözhetetlen lépése a Lánchíd és Szabadság híd egyéni gépjármű forgalomtól való megtisztítása. Utóbbi ráadásul lehetővé tenné legalább gondolati síkon a Ganz villamosok Kiskörútról való kiváltását."

– írja a szakmai szervezet. Mint ismert, a belvárosi forgalomcsillapítás már a kampány során is többször előkerült, legutóbb épp Karácsony Gergely részéről. A főpolgármester szerint

„Négyszáz forintos dugódíjjal és autós sávok elvételével tervez a kormány, mert a Galvani híd csak így biztosítja a remélt és szükséges forgalomcsökkentést Budapesten"

– írja a Facebook-oldalán Karácsony Gergely főpolgármester.

Karácsony: 400 forintos dugódíjjal tervez a kormány

„Négyszáz forintos dugódíjjal és autós sávok elvételével tervez a kormány, mert a Galvani híd csak így biztosítja a remélt és szükséges forgalomcsökkentést Budapesten" - írja a Facebook-oldalán Karácsony Gergely főpolgármester. Amint arról a Telex is beszámolt, a tervek szerint áthaladásonként 400 forintot fizetne minden autós Pesten a Hungária körút, Budán az ahhoz csatlakozó úgy nevezett budai körút keresztezésekor.

Ugyanakkor Fürjes Balázs, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár az Indexnek azt mondta: álhír a dugódíj, amit 

"Csupa nagybetűvel, lassan, hogy a Városházán is megértsék: a kormánynak esze ágában sincs támogatni a dugódíjat"

Fürjes Balázs nyomatékosítva cáfolatát hozzátette: az autósüldözés, a megszorítások, az adóemelés Karácsony Gergely politikája. Mi az adócsökkentésben hiszünk és az emberekre bízzuk, hogy mikor, mivel szeretnének közlekedni.

Fotó: Pixabay

Kormányzati közbeszerzésekben is jól mozgó cég újíthatja fel a hidat

"Miért kerül ötmilliárddal többe a Lánchíd felújítása, ha azt Karácsony intézi?"

- tette fel a kérdést a Fidesz, miután kiderült, hogy az A-Híd újíthatja fel. Sőt, a kormánypárt a közpénzvédelem frontján is támadásba lendült, mint írják: elfogadhatatlan, hogy egy év alatt több mint 25%-kal emelkedjen ugyanazon műszaki tartalomra kifizetendő összeg. Egyébként sem, de akkor, amikor a főpolgármester napi szinten siránkozik, hogy nincs pénze a fővárosnak, akkor különösen visszás, mitöbb gyanús egy ilyen eset!"

Sőt, amellett, hogy a kormánypárt egy - szerintük - megdrágult közbeszerzés miatt aggódik, még arra is felhívják a figyelmet hogy "ez a cég az, amelynek karácsonyi partiján Tüttő Kata főpolgármester-helyettes is kiemelt vendég volt, és ez az a cég, amelyért Karácsony személyesen aggódott, mikor a Közbeszerzési Hatóság szabálytalanság miatt visszadobta a tavaly nyári kiírást."

Fotó: Andreas Strandman/Unsplash

Érdemes tehát megnézni, hogy a Fidesz pontosan milyen cég miatt is aggódik oly nagyon:

Az A-Híd Zrt. a Híd-csoport részeként számos közbeszerzést nyert, ami annak fényében nem meglepő, hogy a hazai hídépítészet legnagyobb tapasztalattal bíró vállalatáról van szó. Így többek között dolgoznak az új komáromi híd építésén, közreműködtek az M2-es gyorsforgalmi út építésén, az M44-es nemrég átadott új szakaszán és ők építették az új Kőrös-hidat is. Felújították a kiskörei Tisza-hidat, de a hídépítésen kívül: felújítottak vasútvonalakat, építettek irodaházakat és vízgazdálkodási munkákat is végeztek.

Szólj hozzá!

Az idén sem fizet osztalékot a Rába

Győri ingatlanok érétkesítéséről is döntött a cég.

Azzal fenyegette a sárvári gyámügyest a nő, hogy megöli

„Na te büdös k***a, ha te ezt megtetted, akkor nem fogok veled szépen beszélni!”

Tizenkét gyanúsítottja van már annak az ügynek, amiben letartóztatták a volt győri rendőrkapitányt

A volt kapitányon kívül egy másik gyanúsítottat is fogva tartanak, aki szintén fontos és magas rangú, nyugalmazott rendőr.

Szúnyogok: Győrben kiterjedt biológiai gyérítés egyelőre nem szükséges

A Győr-Szol Zrt. már megtette az előkészületeket a szúnyoggyérítési munkálatok megkezdéséhez.

Legyen egy szuper okosóra a legújabb kiegészítőd

Gondoltál már arra, hogy beszerezz egy páratlan okosórát? Ha eddig halogattad a döntést, akkor ezt most tekintsd egy jelnek és üdvözölj a gyűjteményedben egy efféle újdonságot. Nemcsak dekoratív kiegészítő, hanem számtalan előnnyel is bír.

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

A performance marketing jelentősége a vállalkozások életében

Minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, hogy folyamatosan, méghozzá profitábilisan termeljen új ügyfeleket, vásárlókat. A performance marketing elengedhetetlen a sikerhez, egy laikus számára azonban rengeteg nehézséget okozhat a fizetett hirdetések nyereséges menedzselése, éppen ezért sok esetben a legjobb döntés szakértőket segítségül hívni.

Ütötte, rúgta ismerősét egy körmendi férfi

Még a mobilját is földhöz vágta.

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.