A koronavírus miatt elmaradhat a tokiói olimpia

ugytudjuk.hu 2020-02-26 07:28:00
A japán focibajnokságot már egy hónapra leállították, de lehet, hogy az olimpiát is le kell fújni.

Az Európában is egyre súlyosbodó koronavírus-járvány nem csak a világgazdaságra van immár komoly hatással, de

az is elképzelhető, hogy a járvány miatt elmarad az idei nyári olimpia Tokióban.

Japánt ugyanis szintén egyre komolyabban érinti a járvány, és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság egyik tagja szerint a megoldás nem a hivatalosan július 24-én kezdődő játékok áthelyezése vagy elhalasztása lehet, hanem az, hogy meg sem tartják az idei olimpiát, ha azt túl kockázatosnak találják – írja a Guardian.

Elhalasztani nem lehet, mert túl nagy az esemény, és éppen ezért áthelyezni sem lehet ilyen rövid idő alatt. Az olimpia elmaradásáról a NOB egyik vezetője szerint legkésőbb május végéig kell dönteni, addig az ENSZ-szel és a WHO-val egyeztetnek a helyzetről. A modernkori olimpiák történetében 1896 óta csak háború miatt maradtak el játékok, 1940-ben éppen a tokiói olimpia maradt el.

A decemberben kitörő koronavírus-járvány nyomán már 80 ezer ember fertőződött meg világszerte és 2700-an haltak meg: a legtöbben Kínában, de a vírus megjelent Dél-Koreában, Kínában, a Közel-Keleten és Európában is – Japánban eddig négyen haltak meg.

Szólj hozzá!

Közös listát állít Budapesten és az EP-választáson a DK, az MSZP és a Párbeszéd

A közös EP-lista vezetője Dobrev Klára lesz, a lista első négy helyét a DK kapta.

Az önkormányzat bevonásával fog bármi is történni a szombathelyi Nagyszállóval

A parkoló kérdésben is minden segítséget meg fog adni a városvezetés.

Nyakkitekeréssel fenyegette a kalauzt a szombathelyi vonaton egy férfi

Annak ellenére szállított kerékpárt, hogy azon a járaton a kerékpár szállítása tilos volt.

2027-től új villanyvonatok járnak Szombathely és Budapest között

Az óránkénti 160 kilométeres sebességre képes ötrészes járművek hossza 106,2 méter, az ülőhelyek száma a nyári és téli üléselrendezéstől függően rugalmasan változtatható.

Zöld Bajnok díjat nyert Szombathely

Szombathely minden várakozást felülmúlt.

Győrszentivánon két rákkeltő anyag tekintetében veszélyeztetettség áll fenn

Elkészült a civil légszennyezettség-mérés szakmai értékelése.

Homlok ne hazudj! Erzsi takarodj!

Felirat jelent meg a Haladás Sportkomplexum oldalán.

Magyar Péter: Nem úszhatja meg a maffiaállam feje, Orbán Viktor

Több ezer fő vett részt Magyar Péter budapesti tüntetésén.

Átépítik a szombathelyi Sportliget rendre víz alá kerülő sétányát

A tervezésnél a dozmati víztározó kapacitásában bíztak.

Dézsi: Borkai egy tátongó seb Győr lelkén és testén

Mesterséges intelligenciával szerkesztett videók léteznek csak Dézsi szerint, olyan nem, amivel zsarolni lehetne.

A szombathelyi börtönbe akart drogot csempészni a győri férfi

Mobiltelefonok és adathordozók is voltak a csomagban.

„Magukat kihuzatták” – közzétette a hangfelvételt Magyar Péter

Varga Judit volt igazságügyi miniszter beszél a felvételen arról, hogy fideszes politikusok kihúzatták a nevüket a Völner-Schadl-ügy irataiból.

Zebrán gázolt a szentgotthárdi nő

A balesetben a sértett nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.