Kiengedték a börtönből "Bróker Marcsit"

ugytudjuk.hu 2019-12-16 07:44:00
12 milliárd forintot meghaladó kárt okozott az ügyfeleknek.

Kiengedték hétfőn reggel 6 óra körül a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetből a Kun-Mediátor-ügy vádlottját, akinek megszűnt a letartóztatása.      

A Bróker Marcsiként elhíresült vádlottat bűnügyi felügyelet alá, házi őrizetbe helyezték a büntetőügy első fokú ítéletének megszületéséig - közölte a Szolnoki Törvényszék december 10-én az MTI-vel.  

A döntés szerint a vádlott a bíróság által meghatározott ingatlanban köteles tartózkodni, naponta csupán két órára, a mindennapi élet szokásos szükségleteinek biztosítására és gyógykezelése céljából hagyhatja el. Köteles a mozgását nyomon követő technikai eszközt viselni, és a rendőrök is ellenőrzik majd a kényszerintézkedés végrehajtását -tették hozzá.

"Bróker Marcsi" letartóztatása azért szűnt meg, mert a büntetőeljárási törvény szerint az, akivel szemben tíz évnél nem súlyosabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény miatt van folyamatban eljárás, legfeljebb három évig tartható letartóztatásban. Ezután szabadlábra kell helyezni vagy - ha a letartóztatás törvényi feltételei változatlanul fennállnak - el kell rendelni a bűnügyi felügyeletét - ismertették.

A vádlott ellen a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség 767 rendbeli, üzletszerűen elkövetett csalás, jogosulatlan pénzügyi tevékenység, kétrendbeli sikkasztás és számvitel rendje megsértésének bűntette miatt emelt vádat.

A kényszerintézkedést elrendelő végzést az ügyész, a vádlott és a védője is tudomásul vette, így az a kihirdetése napján véglegessé vált - olvasható a törvényszék közleményében.

A vádirat szerint a karcagi asszony a budapesti székhelyű Kun-Mediátor Kft. képviselőjeként a cég 15 éves működése alatt 12 milliárd forintot meghaladó kárt okozott az ügyfeleknek. Cége nevében 1999 nyarától 2015 tavaszáig az átlagosnál jóval kedvezőbb haszonnal kínált kecsegtető befektetési lehetőséget, főként a Karcagon és környékén élőknek. Tette mindezt úgy, hogy a Kun-Mediátornak nem volt engedélye ilyen tevékenységre. A befolyt pénzt saját és családja költségeire fordította, illetve - a jó üzletmenet látszatának fenntartásáért - az érintettek egy részének kifizetésére használta fel.

"Bróker Marcsi" 2015 tavaszán eltűnt Magyarországról, végül mintegy másfél évvel később a közép-amerikai Belize-ben fogták el.
 

Szólj hozzá!

Az önkormányzat bevonásával fog bármi is történni a szombathelyi Nagyszállóval

A parkoló kérdésben is minden segítséget meg fog adni a városvezetés.

Nyakkitekeréssel fenyegette a kalauzt a szombathelyi vonaton egy férfi

Annak ellenére szállított kerékpárt, hogy azon a járaton a kerékpár szállítása tilos volt.

2027-től új villanyvonatok járnak Szombathely és Budapest között

Az óránkénti 160 kilométeres sebességre képes ötrészes járművek hossza 106,2 méter, az ülőhelyek száma a nyári és téli üléselrendezéstől függően rugalmasan változtatható.

Zöld Bajnok díjat nyert Szombathely

Szombathely minden várakozást felülmúlt.

Győrszentivánon két rákkeltő anyag tekintetében veszélyeztetettség áll fenn

Elkészült a civil légszennyezettség-mérés szakmai értékelése.

Homlok ne hazudj! Erzsi takarodj!

Felirat jelent meg a Haladás Sportkomplexum oldalán.

Magyar Péter: Nem úszhatja meg a maffiaállam feje, Orbán Viktor

Több ezer fő vett részt Magyar Péter budapesti tüntetésén.

Átépítik a szombathelyi Sportliget rendre víz alá kerülő sétányát

A tervezésnél a dozmati víztározó kapacitásában bíztak.

Dézsi: Borkai egy tátongó seb Győr lelkén és testén

Mesterséges intelligenciával szerkesztett videók léteznek csak Dézsi szerint, olyan nem, amivel zsarolni lehetne.

A szombathelyi börtönbe akart drogot csempészni a győri férfi

Mobiltelefonok és adathordozók is voltak a csomagban.

„Magukat kihuzatták” – közzétette a hangfelvételt Magyar Péter

Varga Judit volt igazságügyi miniszter beszél a felvételen arról, hogy fideszes politikusok kihúzatták a nevüket a Völner-Schadl-ügy irataiból.

Zebrán gázolt a szentgotthárdi nő

A balesetben a sértett nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.

Kuznyecov: minden győri álma a feljutás

A második helyen álló győriek hátránya hét pont a listavezető Nyíregyháza mögött, utánuk azonban nagyon szoros a mezőny.