A DEAC sem tudta megállítani a Falcót

ugytudjuk.hu 2019-12-07 20:44:00
Zsinórban aratott huszonharmadik győzelmükkel a szombathelyiek beállították a ZTE kilenc évvel ezelőtti rekordját.

A Falco kezdett jobban, alig két perc után már 0-6 állt a táblán, írja a BBall1.hu. Nagyon agresszíven védekezett a vasi csapat, aminek nem találták ellenszerét a hazaiak. Reddic büntetői előtt, a hetedik percben, 5-12-nél időt is kért Kovács Adrián. A bajnoknál Benke, Reddic és Curry is ponterős volt, az első negyed után 8-20 volt az állás. 17 %-kal dobtak a hazaiak mezőnyből (2/11 dupla és 1/7 tripla).

Perl a büntetővonalról, Filipovity pedig kétszer is ziccerből talált be, mielőtt még húsz lett volna a különbség, a tizenegyedik percben, 8-26-nál ismét időt kért a DEAC. Hiába, nem sokkal később, Washington hármasával már ezt sem tudta elkerülni a DEAC. Gáláztak a szombathelyiek, a tizenhetedik percben 16-43 állt az eredményjelzőn. Megrázta magát a hajdúsági együttes, és egy 12-0-ás szériával kozmetikázott. Armwood zsákolása már időn túli volt, így 28-45-tel fordultak a csapatok.

Váradi a palánk alól növelte a különbséget, majd Reddic faultja után Harrison dobhatott hármat, sikeresen. A huszonharmadik percben visszajött tízre a DEAC (40-50), sőt nem sokkal később kilencre, ám ennél közelebb már nem engedte a hazaiakat a Falco. 43-56-nál időt kért a Debrecen, 53-65-ről indult a záró felvonás.

Borisov hármasa lejött, Hookeré beakadt, majd Perl ziccerével 53-70-re módosult az állás. Jött az újabb fordulat, 8-0-val újra benéztek tízen belülre a fehér mezeseknek (61-70). Moody kezdett belejönni, hármasával 66-73-ra jött fel a DEAC. Filipovity huszadik pontja után, 68-78-nál azonban megint időt kellett kérnie Kovács Adriánnak, három és fél perc volt ekkor hátra. Moody bevágta a harmadik hármasát is, de Benke azonnal felelt rá. Filipovity „őrült üzemmódba kapcsolt”, és végül eldöntött minden kérdést.

A Falco jól kezdett, ezzel megalapozta a megérdemelt sikerét. A DEAC nagyot küzdve visszajött a meccsbe, de nem volt már ereje az egyenlítésre. A szombathelyiek egyhuzamban 23 győzelemnél tartanak, erre legutóbb a ZTE volt képes, kilenc évvel ezelőtt.

 

DEAC - Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 73-88 (8-20, 20-25, 25-20, 20-23)

Bajnokság, 12. forduló
Debrecen, Oláh Gábor utcai Sportcsarnok

DEAC: Moody 13/9, Manigat 11/9, Borisov 14/9, Bognár 9/3, Tóth Á. 8. Csere: Harrison 7, Polyák 8/3, Armwood 3, Omenaka -.

Falco: Váradi 5, Curry 8, Benke 17/6, Krivacsevics -, Reddic 5. Csere: Perl 15, Washington 6/6, Hooker 7/3, Filipovity 25/12, Lake -.

Szólj hozzá!

Közös listát állít Budapesten és az EP-választáson a DK, az MSZP és a Párbeszéd

A közös EP-lista vezetője Dobrev Klára lesz, a lista első négy helyét a DK kapta.

Az önkormányzat bevonásával fog bármi is történni a szombathelyi Nagyszállóval

A parkoló kérdésben is minden segítséget meg fog adni a városvezetés.

Nyakkitekeréssel fenyegette a kalauzt a szombathelyi vonaton egy férfi

Annak ellenére szállított kerékpárt, hogy azon a járaton a kerékpár szállítása tilos volt.

2027-től új villanyvonatok járnak Szombathely és Budapest között

Az óránkénti 160 kilométeres sebességre képes ötrészes járművek hossza 106,2 méter, az ülőhelyek száma a nyári és téli üléselrendezéstől függően rugalmasan változtatható.

Zöld Bajnok díjat nyert Szombathely

Szombathely minden várakozást felülmúlt.

Győrszentivánon két rákkeltő anyag tekintetében veszélyeztetettség áll fenn

Elkészült a civil légszennyezettség-mérés szakmai értékelése.

Homlok ne hazudj! Erzsi takarodj!

Felirat jelent meg a Haladás Sportkomplexum oldalán.

Magyar Péter: Nem úszhatja meg a maffiaállam feje, Orbán Viktor

Több ezer fő vett részt Magyar Péter budapesti tüntetésén.

Átépítik a szombathelyi Sportliget rendre víz alá kerülő sétányát

A tervezésnél a dozmati víztározó kapacitásában bíztak.

Dézsi: Borkai egy tátongó seb Győr lelkén és testén

Mesterséges intelligenciával szerkesztett videók léteznek csak Dézsi szerint, olyan nem, amivel zsarolni lehetne.

A szombathelyi börtönbe akart drogot csempészni a győri férfi

Mobiltelefonok és adathordozók is voltak a csomagban.

„Magukat kihuzatták” – közzétette a hangfelvételt Magyar Péter

Varga Judit volt igazságügyi miniszter beszél a felvételen arról, hogy fideszes politikusok kihúzatták a nevüket a Völner-Schadl-ügy irataiból.

Zebrán gázolt a szentgotthárdi nő

A balesetben a sértett nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.