Így pezsgőzött együtt a választás éjszakáján a jobbikos Fodor Roland a Civilek Győrért jelöltjeivel

Pintér Bence 2019-11-22 16:49:00
Befújt a szél egy fényképet a szerkesztőségbe.

Ahogy arról beszámoltunk, a győri közgyűlés bizottsági helyeinek elosztásakor világos lett, hogy a Civilek Győrért és a Fodor Roland által vezetett helyi Jobbik összejátszott az októberi választás előtt: a jobbikosok ugye az utolsó héten kiléptek az összefogásból a civil jelöltek javára, most pedig az exjobbikos Kovács László szervezete ajándékozta meg a visszalépő jobbikosokat külsős bizottsági helyekkel.

Arról is tudtunk korábban, hogy a visszalépő jobbikosok közül ketten legalább annyira jó ismertségben voltak a Civilek Győrért jelöltjeivel, hogy a választás előtti éjszakán együtt italozzanak a Jobbik győri pártirodáján. Erről ugye felvétel is készült, amelyen az látszik, ahogy a fiatalok a kamerát észrevéve elbújnak. Korábban ugye mind Kovács, mind Fodor tagadta, hogy együtt tervezték volna el az egészet.

Most azonban még ennél is egyértelműbb bizonyítékot fújt be szerkesztőségünkbe a szél: egy képet, amin a „civil” szervezet tagjai Fodor Rolanddal pezsgőznek a választás éjszakáján. Íme, nagy felbontásban:

A képen legkönnyebben Fodor Rolandot lehet kivenni, a Jobbik egykori helyi vezetőjét, aki ugye annak ellenére vette fel a mandátumát, hogy azt az ellenzéki összefogás listájáról szerezte meg. A Belga sörözőben tartott bulin azonban Fodoron kívül nem a vele együtt kiugró jobbikos barátait látjuk, hanem a Kovács László-féle Civilek Győrért két képviselőjét: Szabó Róbert szentiváni jelöltet és Juhász Gergő Istvánt, aki Nádorvárosban indult az egyesület színeiben. Ők azok:

A hozzánk eljutott történet szerint a Civilek Győrért tervezett eredményvárót a választás éjszakáján, de aztán többeknek – azoknak a jelölteknek, akik nem voltak beavatva a jobbikos összeesküvésbe – Kovács László az urnazárást követően írt, hogy fáj a feje, ezért elhalasztaná a bulit. Ehelyett a történet szerint itt, a Városházával átellenben álló Belga sörözőben ünnepelt a beavatott – főleg exjobbikos – jelöltekkel és Fodorral.

Úgy tudjuk, hogy másnap, október 14-én Kovács László a többi jelöltnek is elmondta, hogy Fodor Rolanddal közösen eszelték ki a trükköt, amelynek révén végül ő, Fodor Roland és Harasztovics István a közgyűlésbe jutott, majd a visszalépő jobbikosoknak ugye külsős bizottsági helyeket adtak.

A szervezet többi jelöltjét nem avatták be, másképp szólva hazudtak nekik: utólag elmondták neki, hogy

kellett nekik néhány értelmiségi, aki hiteles, és el tudja adni a portékájukat a választók számára.

Szólj hozzá!

Az idén sem fizet osztalékot a Rába

Győri ingatlanok érétkesítéséről is döntött a cég.

Azzal fenyegette a sárvári gyámügyest a nő, hogy megöli

„Na te büdös k***a, ha te ezt megtetted, akkor nem fogok veled szépen beszélni!”

Tizenkét gyanúsítottja van már annak az ügynek, amiben letartóztatták a volt győri rendőrkapitányt

A volt kapitányon kívül egy másik gyanúsítottat is fogva tartanak, aki szintén fontos és magas rangú, nyugalmazott rendőr.

Szúnyogok: Győrben kiterjedt biológiai gyérítés egyelőre nem szükséges

A Győr-Szol Zrt. már megtette az előkészületeket a szúnyoggyérítési munkálatok megkezdéséhez.

Legyen egy szuper okosóra a legújabb kiegészítőd

Gondoltál már arra, hogy beszerezz egy páratlan okosórát? Ha eddig halogattad a döntést, akkor ezt most tekintsd egy jelnek és üdvözölj a gyűjteményedben egy efféle újdonságot. Nemcsak dekoratív kiegészítő, hanem számtalan előnnyel is bír.

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

A performance marketing jelentősége a vállalkozások életében

Minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, hogy folyamatosan, méghozzá profitábilisan termeljen új ügyfeleket, vásárlókat. A performance marketing elengedhetetlen a sikerhez, egy laikus számára azonban rengeteg nehézséget okozhat a fizetett hirdetések nyereséges menedzselése, éppen ezért sok esetben a legjobb döntés szakértőket segítségül hívni.

Ütötte, rúgta ismerősét egy körmendi férfi

Még a mobilját is földhöz vágta.

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.