Fényes sikert arattak a szombathelyi művészetisek a 26. Országos Diákfilmszemlén

VPP 2019-08-25 14:00:00
Három diák munkája is díjat nyert. Most ti is megnézhetitek az alkotásokat!

Augusztus 25-én véget ért a 26. Országos Diákfilmszemle.  Mint ahogy 1995 óta szinte minden évben - ismét sikert arattak a Szombathelyi Művészeti Szakgimnázium mozgókép- és animáció szakos diákjai.

Kondor Áron A tudós macskája, Kertész Ákos Jézus kikapcsolja a tévét és Péter Vivien Szívlapát című munkája egyaránt középiskolás alkotói díjat kapott a Filmvilág és a Polifilm Műhely felajánlásából.

Nézzük is meg a filmeket!

A tudós macskája : A költő azonos című verséhez az Arany János-emlékévben elkészült digitális rajzanimáció. Alkotója a zsűri dicséretét kapta a Káldor Miklós Kollégium 14. Országos Középiskolai Filmszemléjén 2018-ban, most pedig középiskolás alkotói díjat nyert.

Kondor Áron A tudós macskája (2018)

A költő azonos című verséhez az Arany János-emlékévben elkészült digitális rajzanimáció. Alkotója a zsűri dicséretét kapta a Káldor Miklós Kollégium 14. Országos Középiskolai Filmszemléjén 2018-ban, majd 2019-ben a 26. Országos Diákfilmszemlén középiskolás alkotói díjat nyert.


 

Jézus kikapcsolja a tévét: A 2018-2019. tanévben feLugossy László 'azonos' című szövege nyomán műfajparódia jelleggel készített, merész és provokatív kísérleti szövegadaptáció. Alkotója, Kertész Ákos középiskolás alkotói díjat nyert a 26. Országos Diákfilmszemlén.

Kertész Ákos Jézus kikapcsolja a tévét (2018-2019)

A 2018-2019. tanévben feLugssy László azonos című szövege nyomán műfajparódia jelleggel készített, merész és provokatív kísérleti szövegadaptáció. Alkotója, Kertész Ákos középiskolás alkotói díjat nyert a 26. Országos Diákfilmszemlén.


 

Szívlapát: A 2018-2019. tanévben, az 'azonos' című kortárs versantológiához készült digitális rajzanimációs műfajú könyvelőzetes. Készítője, Péter Vivien középiskolás alkotói díjat kapott a 26. Országos Diákfilmszemlén. Külön érdekesség, hogy a versantológiát, amihez ez a film könyvelőzetesként készült, Péczeli Dóri szerkesztette.

Péter Vivien Szívlapát (2019)

A 2018-2019. tanévben, az azonos című kortárs versantológiához készült digitális rajzanimációs műfajú könyvelőzetes. Készítője, Péter Vivien középiskolás alkotói díjat kapott a 26. Országos Diákfilmszemlén.

Szólj hozzá!

Közös listát állít Budapesten és az EP-választáson a DK, az MSZP és a Párbeszéd

A közös EP-lista vezetője Dobrev Klára lesz, a lista első négy helyét a DK kapta.

Az önkormányzat bevonásával fog bármi is történni a szombathelyi Nagyszállóval

A parkoló kérdésben is minden segítséget meg fog adni a városvezetés.

Nyakkitekeréssel fenyegette a kalauzt a szombathelyi vonaton egy férfi

Annak ellenére szállított kerékpárt, hogy azon a járaton a kerékpár szállítása tilos volt.

2027-től új villanyvonatok járnak Szombathely és Budapest között

Az óránkénti 160 kilométeres sebességre képes ötrészes járművek hossza 106,2 méter, az ülőhelyek száma a nyári és téli üléselrendezéstől függően rugalmasan változtatható.

Zöld Bajnok díjat nyert Szombathely

Szombathely minden várakozást felülmúlt.

Győrszentivánon két rákkeltő anyag tekintetében veszélyeztetettség áll fenn

Elkészült a civil légszennyezettség-mérés szakmai értékelése.

Homlok ne hazudj! Erzsi takarodj!

Felirat jelent meg a Haladás Sportkomplexum oldalán.

Magyar Péter: Nem úszhatja meg a maffiaállam feje, Orbán Viktor

Több ezer fő vett részt Magyar Péter budapesti tüntetésén.

Átépítik a szombathelyi Sportliget rendre víz alá kerülő sétányát

A tervezésnél a dozmati víztározó kapacitásában bíztak.

Dézsi: Borkai egy tátongó seb Győr lelkén és testén

Mesterséges intelligenciával szerkesztett videók léteznek csak Dézsi szerint, olyan nem, amivel zsarolni lehetne.

A szombathelyi börtönbe akart drogot csempészni a győri férfi

Mobiltelefonok és adathordozók is voltak a csomagban.

„Magukat kihuzatták” – közzétette a hangfelvételt Magyar Péter

Varga Judit volt igazságügyi miniszter beszél a felvételen arról, hogy fideszes politikusok kihúzatták a nevüket a Völner-Schadl-ügy irataiból.

Zebrán gázolt a szentgotthárdi nő

A balesetben a sértett nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.