Szeles, fülledt idővel indul a hét

Fehér Buda 2019-07-29 06:21:00
Viszont már kilátásban van a következő hidegfront.

Hétfőn kora délutánig sok felhőre, többfelé záporra, zivatarra van kilátás, majd egyre több helyen és hosszabb időre süt ki a nap. Estétől csökken jelentősebben a csapadékhajlam. Az északi szél a Dunántúlon megélénkül, máshol mérsékelt marad a légáramlás. Zivatar környékén erős vagy viharos széllökés is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 32 fok között valószínű, északkeleten lesz a melegebb. Késő estére 19 és 25 fok közé csökken a hőmérséklet.
 

Kedden reggel még többfelé felhős lehet az ég, de a délelőtt során gomolyosodni, szakadozni fog a felhőzet, délutánra már napos idő várható. Éjszaka kevés helyen, napközben - főként délután - elszórtan számíthatunk záporok, zivatarok kialakulására, északkelet felé növekvő eséllyel, ott akár felhőszakadás is lehet. Az északnyugati szelet az Észak-Dunántúlon kísérhetik élénk, erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között alakul.

Szerdán gomolyfelhős, napos idő várható, de az Északi-középhegységben és az Alföld középső részein a több felhő mellett nagy valószínűséggel alakulnak majd ki záporok, zivatarok, a Dunántúl nagyobb részén kicsi a csapadék esélye. Az északnyugati, északi szél többnyire élénk lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 16 és 22, a legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 32 fok között alakul.

Csütörtökön a fátyol- és gomolyfelhők mellett több órás napsütés várható. Éjszaka sem kizárt néhol kisebb csapadék, de napközben a Dunától keletre már nagyobb eséllyel kell számítani záporra, zivatarra. Az északnyugati szél élénk lesz, zivatar környezetében viharos széllökés is lehet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15 és 22, a legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 31 fok között alakul.

Pénteken egy hidegfront érkezése miatt a korábbi napoknál felhősebb idő várható, a legtöbb napsütés keleten, északkeleten lehet. A nap előrehaladtával egyre nő az esélye záporok, zivatarok kialakulásának, akár heves zivatar is lehet. Az északi, északnyugati szél megélénkül, zivatar környezetében pedig viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 16 és 20, a legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 30 fok között alakul.

Forrás: met.hu

Szólj hozzá!

Legyen egy szuper okosóra a legújabb kiegészítőd

Gondoltál már arra, hogy beszerezz egy páratlan okosórát? Ha eddig halogattad a döntést, akkor ezt most tekintsd egy jelnek és üdvözölj a gyűjteményedben egy efféle újdonságot. Nemcsak dekoratív kiegészítő, hanem számtalan előnnyel is bír.

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

A performance marketing jelentősége a vállalkozások életében

Minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, hogy folyamatosan, méghozzá profitábilisan termeljen új ügyfeleket, vásárlókat. A performance marketing elengedhetetlen a sikerhez, egy laikus számára azonban rengeteg nehézséget okozhat a fizetett hirdetések nyereséges menedzselése, éppen ezért sok esetben a legjobb döntés szakértőket segítségül hívni.

Ütötte, rúgta ismerősét egy körmendi férfi

Még a mobilját is földhöz vágta.

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.

Pedofil fotós is dolgozott a Little Miss Hungary gyermekszépségversenyen

A gyerekszépségverseny szervezője csalás miatt áll bíróság elé.

A szakember szerint nem indokolt a szúnyoggyérítés Győrben

Hiába jelentek meg a szúnyogok, az élő vizeinkben még nem kezdtek el növekedni a lárvák

Kalapáccsal verte fejbe kutyáját az ittas sárvári férfi

Az állatnak különös szenvedést okozott, és alkalmas volt arra is, hogy a pusztulását okozza.

Megérkezett a balkonszezon

Itt a tavasz, a jó idő, a melegedő időjárás, ideje feldíszíteni az erkélyt. A cikkel ehhez a feladathoz szeretnénk hasznos tippeket adni. Összeszedtük a legfontosabb teendőket, valamint minden hasznos tudnivalót, és eláruljuk, hogy melyek a nélkülözhetetlen szerszámok. 

Havazott az Írott-kőn

Nyárból a télbe.

Megállapodtak a bérekről az Audiban

650 ezer forintos egyszeri kifizetésben is megegyeztek a gyár és a szakszervezet képviselői.