Nem került be Magyarország az Eurovízió döntőjébe

Fehér Buda
2019. május 14. kedd, 23:11
Rég történt már ilyen.

A dalfesztivál első elődöntőjében 17 ország előadója mutatta be produkcióját. A legjobb 10 mezőnye, így a szombati elődöntőbe jutottak listája a szakmai zsűri pontjai és a közönségszavazatok kombinációja alapján alakult ki. Pápai Joci hetedikként mutatta be Az én apám című, Molnár Ferenc Caramellel közösen írt dalát. Produkcióját egyedül adta elő a színpadon, a két vokalista, Katona Petra és Feng Ya Ou Ferenc a színfalak mögül támogatta. Az én apámat Pápai Joci édesapja ihlette, a dal üzenete, hogy a jelenben szeressük a számunkra fontos embereket.

 

Nem sokkal 11 óra után kezdték el bejelenteni, hogy az első elődöntő előadói közül ki lesz az a tíz szerencsés, aki a hazáját az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjében is képviselheti. Az elmőlt években már hozzászokhattunk, hogy Magyarország mindig ott van a finalisták között, idén másképp lesz, ugyanis

 

Pápai Joci nem jutott tovább.

 


Bekerült viszont a szombati fináléba a ciprusi Tamta, a szlovén Zala Kralj és Gasper Santl, a cseh Lake Malawi, a fehérorosz Zena, a szerb a hat év után visszatérő Nevena Bozovic, az ausztrál Kate Miller-Heidke, az izlandi Hatari, az észt Victor Crone, a görög Katerine Duska, valamint a másodszor induló San Marinó-i Serhat.

 

A tíz továbbjutó úgy alakult ki, hogy egyrészt a résztvevő országok, valamint a kiemeltként eleve döntősök közül Izrael, Spanyolország és Franciaország részéről pontozott egy öttagú szakmai zsűri, másrészt az utolsó dal elhangzása után negyed órán keresztül a tévénézők szavazhattak a verseny applikációján, telefonon és/vagy sms-ben. A kettő kombinációjából született meg a tíz továbbjutó; az egyes országok szavazói nem voksolhatnak saját fellépőjükre.

 

A keddi estét Netta Barzilai, a tavalyi győztes énekes nyitotta Toy című dalával, a műsorban színpadra lépett Dana International is, aki 1998-ban nyerte meg a versenyt.

 

A csütörtöki második elődöntőben Örményország, Írország, Moldova, Svájc, Lettország, Románia, Dánia, Svédország, Ausztria, Horvátország, Málta, Litvánia, Oroszország, Albánia, Norvégia, Hollandia, Észak-Macedónia és Azerbajdzsán képviselője mutatja be produkcióját.

 

Pápai Joci azzal vívta ki a jogot az Eurovíziós Dalfesztiválon való részvételre, hogy februárban megnyerte a magyarországi válogatóversenyt, A Dal 2019-et. Ő az első magyar előadó, aki kétszer is kijutott az Eurovízióra.
 

comments powered by Disqus
Van még itt cikk a témában:
Twitter megosztás Google+ megosztás