Ugye azt tudod, hogy ma 31 fok és záporok is lehetnek?

Fehér Buda 2019-04-26 07:16:00

Pénteken nagyrészt fátyolfelhős, napos idő lesz, majd késő délutántól, estétől nyugaton megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, és a Dunántúlon már zápor, zivatar is kialakulhat. A déli, délnyugati szél többfelé megerősödik, az Alpokalja térségében és zivatarok környezetében viharossá fokozódik. A hőmérséklet délután 26 és 31 fok között alakul, az Alföldön lesz a legmelegebb. Késő estére 19 és 25 fok közé hűl le a levegő.

Szombaton erősen felhős lesz az ég, de már reggeltől szakadozik, csökken a felhőzet, északkeleten viszont végig borult idő várható. Délután a Dunántúlon gomolyfelhők zavarják a napsütést. Éjszaka nyugati irányból egyre nagyobb területen várható eső, zápor, főként keleten helyenként zivatar, majd napközben fokozatosan szűnik a csapadék, de lokális záporok a Dunántúlon még estig kialakulhatnak. Az északnyugatira, nyugatira forduló szél sokfelé megerősödik, zivatar környezetében viharossá fokozódhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 23 fok között alakul.

Vasárnap közepesen felhős idő várható, erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés. Nyugaton napközben össze is állhat a felhőzet, illetve az ÉK-i határszélen lehet kezdetben erősen felhős ég. Az elszórt, lokális záporok mellett északkeleten kezdetben, illetve Nyugat-Magyarországon délután, este eső is várható. Az északnyugati, északi szelet többfelé erős lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 7 és 11 fok között alakul, de a szélvédett tájakon az Őrség környezetében ennél pár fokkal hűvösebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 17 és 22 fok között valószínű, de Nyugat-Magyarországon néhol csak 15, 16 fokig melegszik fel a levegő.

Forrás: met.hu

Szólj hozzá!

Legyen egy szuper okosóra a legújabb kiegészítőd

Gondoltál már arra, hogy beszerezz egy páratlan okosórát? Ha eddig halogattad a döntést, akkor ezt most tekintsd egy jelnek és üdvözölj a gyűjteményedben egy efféle újdonságot. Nemcsak dekoratív kiegészítő, hanem számtalan előnnyel is bír.

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

A performance marketing jelentősége a vállalkozások életében

Minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, hogy folyamatosan, méghozzá profitábilisan termeljen új ügyfeleket, vásárlókat. A performance marketing elengedhetetlen a sikerhez, egy laikus számára azonban rengeteg nehézséget okozhat a fizetett hirdetések nyereséges menedzselése, éppen ezért sok esetben a legjobb döntés szakértőket segítségül hívni.

Ütötte, rúgta ismerősét egy körmendi férfi

Még a mobilját is földhöz vágta.

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.

Pedofil fotós is dolgozott a Little Miss Hungary gyermekszépségversenyen

A gyerekszépségverseny szervezője csalás miatt áll bíróság elé.

A szakember szerint nem indokolt a szúnyoggyérítés Győrben

Hiába jelentek meg a szúnyogok, az élő vizeinkben még nem kezdtek el növekedni a lárvák

Kalapáccsal verte fejbe kutyáját az ittas sárvári férfi

Az állatnak különös szenvedést okozott, és alkalmas volt arra is, hogy a pusztulását okozza.

Megérkezett a balkonszezon

Itt a tavasz, a jó idő, a melegedő időjárás, ideje feldíszíteni az erkélyt. A cikkel ehhez a feladathoz szeretnénk hasznos tippeket adni. Összeszedtük a legfontosabb teendőket, valamint minden hasznos tudnivalót, és eláruljuk, hogy melyek a nélkülözhetetlen szerszámok. 

Havazott az Írott-kőn

Nyárból a télbe.

Megállapodtak a bérekről az Audiban

650 ezer forintos egyszeri kifizetésben is megegyeztek a gyár és a szakszervezet képviselői.