Semjén Zsolt vadásztársa hihetetlen olcsón bérel önkormányzati lakást a budai várban

Unyatyinszki György 2019-02-26 10:14:00

Mindössze 64 ezer forintért bérel a várnegyedben egy 165 négyzetméteres lakást Halmágyi-Takács István, a nemzetközi Safari Club elnöke, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes vadász ismerőse - írja a 24.hu.

A piaci viszonyokhoz képest elképesztően alacsony szerződésre úgy derült fény, hogy Veres Dávid független I. kerületi képviselő kikérte az önkormányzat Országház utcai ingatlanára vonatkozó papírokat - ez az a lakás, ahol Habsburg-Lotharingiai Mihály főherceg is nagyon olcsón jutott lakáshoz az önkormányzattól.

Halmágyi-Takács is megszólalt az ügyben, aki magyarázkodás nélkül az I. kerületet dicsérte, ahol a vezetés "az itt lakó embereknek az igényeit lényegesen jobban kielégíti és szolgálja, mint az országos átlag", valamint hozzátette, hogy "elégedett" az önkormányzat működésével.

Az elégedettségének okát könnyű megfejteni, ha kiemeljük, hogy egy átlagos budapesti albérlet díja 150 ezer forint, a várnegyedben lévő ingatlanok bérleti díja pedig ennek többszöröse is lehet - már ha piaci alapon adják ki.

Az önkormányzat szerint nem érdemes összehasonlítani az önkormányzati és a piaci árakat - válaszolták a portál megkeresésére.

Szólj hozzá!

Közös listát állít Budapesten és az EP-választáson a DK, az MSZP és a Párbeszéd

A közös EP-lista vezetője Dobrev Klára lesz, a lista első négy helyét a DK kapta.

Az önkormányzat bevonásával fog bármi is történni a szombathelyi Nagyszállóval

A parkoló kérdésben is minden segítséget meg fog adni a városvezetés.

Nyakkitekeréssel fenyegette a kalauzt a szombathelyi vonaton egy férfi

Annak ellenére szállított kerékpárt, hogy azon a járaton a kerékpár szállítása tilos volt.

2027-től új villanyvonatok járnak Szombathely és Budapest között

Az óránkénti 160 kilométeres sebességre képes ötrészes járművek hossza 106,2 méter, az ülőhelyek száma a nyári és téli üléselrendezéstől függően rugalmasan változtatható.

Zöld Bajnok díjat nyert Szombathely

Szombathely minden várakozást felülmúlt.

Győrszentivánon két rákkeltő anyag tekintetében veszélyeztetettség áll fenn

Elkészült a civil légszennyezettség-mérés szakmai értékelése.

Homlok ne hazudj! Erzsi takarodj!

Felirat jelent meg a Haladás Sportkomplexum oldalán.

Magyar Péter: Nem úszhatja meg a maffiaállam feje, Orbán Viktor

Több ezer fő vett részt Magyar Péter budapesti tüntetésén.

Átépítik a szombathelyi Sportliget rendre víz alá kerülő sétányát

A tervezésnél a dozmati víztározó kapacitásában bíztak.

Dézsi: Borkai egy tátongó seb Győr lelkén és testén

Mesterséges intelligenciával szerkesztett videók léteznek csak Dézsi szerint, olyan nem, amivel zsarolni lehetne.

A szombathelyi börtönbe akart drogot csempészni a győri férfi

Mobiltelefonok és adathordozók is voltak a csomagban.

„Magukat kihuzatták” – közzétette a hangfelvételt Magyar Péter

Varga Judit volt igazságügyi miniszter beszél a felvételen arról, hogy fideszes politikusok kihúzatták a nevüket a Völner-Schadl-ügy irataiból.