Tiltakozásul kivonult a teljes ellenzék az idei első parlamenti ülésről, ahova Orbán el sem ment

Unyatyinszki György 2019-02-18 13:45:00

Hétfőn 13 órakor kezdődött el az Országgyűlés idei tavaszi ülésszaka, ami a napirend előtti felszólalásokkal, pontosabban azok hiányával indult el. Gyöngyösi Márton (Jobbik), Tóth Bertalan (MSZP), Keresztes Lóránt (LMP) is az elsők között kért szót, ám a feszólalás helyett ebben a sorrendben vonultak ki a pártok. Kövér László házelnök ezt kuncogva fogadta, megjegyzéseket téve a kivonuló tiltakozókra.

Az ellenzéki pártok azért vonultak ki, mert noha Orbán Viktort szerették volna kérdezni az azonnali kérdések órájában - többek között a rabszolgatörvényről - ám a miniszterelnök végül nem vett részt az ülésen, hanem Izraelbe utazott, ahol (Lengyelország részvétele nélkül) találkozik a szlovák, a cseh és az izraeli kormányfő. Jakab Péter (Jobbik) a kivonulást követő sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy Orbán Viktor "gyáva", elmenekült a neki szegezett kérdésektől.

Az ellenzéki politikusok azt is jelezték, hogy noha folyamatos kísérletek vannak az ellenzék megosztására, a közös tiltakozással is szerették volna jelezni, hogy a rabszolgatörvény elfogadásakor indult tiltakozás egysége továbbra is kitart.

A rabszolgatörvény elleni fellépés következő lépéseként az MTVA, azaz a közmédia székházától indítanak egy konvojt az esztergomi Suzuki gyárba, ahol szerintük a cég semmibe veszi a munkavállalói és szakszervezeti jogokat. Emlékezetes, itt rúgták ki a közelmúltban a frissen megalakuló szakszervezet vezetőjét, még a védett státusza létrejötte előtti pillanatban.

Szólj hozzá!

Közös listát állít Budapesten és az EP-választáson a DK, az MSZP és a Párbeszéd

A közös EP-lista vezetője Dobrev Klára lesz, a lista első négy helyét a DK kapta.

Az önkormányzat bevonásával fog bármi is történni a szombathelyi Nagyszállóval

A parkoló kérdésben is minden segítséget meg fog adni a városvezetés.

Nyakkitekeréssel fenyegette a kalauzt a szombathelyi vonaton egy férfi

Annak ellenére szállított kerékpárt, hogy azon a járaton a kerékpár szállítása tilos volt.

2027-től új villanyvonatok járnak Szombathely és Budapest között

Az óránkénti 160 kilométeres sebességre képes ötrészes járművek hossza 106,2 méter, az ülőhelyek száma a nyári és téli üléselrendezéstől függően rugalmasan változtatható.

Zöld Bajnok díjat nyert Szombathely

Szombathely minden várakozást felülmúlt.

Győrszentivánon két rákkeltő anyag tekintetében veszélyeztetettség áll fenn

Elkészült a civil légszennyezettség-mérés szakmai értékelése.

Homlok ne hazudj! Erzsi takarodj!

Felirat jelent meg a Haladás Sportkomplexum oldalán.

Magyar Péter: Nem úszhatja meg a maffiaállam feje, Orbán Viktor

Több ezer fő vett részt Magyar Péter budapesti tüntetésén.

Átépítik a szombathelyi Sportliget rendre víz alá kerülő sétányát

A tervezésnél a dozmati víztározó kapacitásában bíztak.

Dézsi: Borkai egy tátongó seb Győr lelkén és testén

Mesterséges intelligenciával szerkesztett videók léteznek csak Dézsi szerint, olyan nem, amivel zsarolni lehetne.

A szombathelyi börtönbe akart drogot csempészni a győri férfi

Mobiltelefonok és adathordozók is voltak a csomagban.

„Magukat kihuzatták” – közzétette a hangfelvételt Magyar Péter

Varga Judit volt igazságügyi miniszter beszél a felvételen arról, hogy fideszes politikusok kihúzatták a nevüket a Völner-Schadl-ügy irataiból.

Zebrán gázolt a szentgotthárdi nő

A balesetben a sértett nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.